"Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket."

Sok nép egy fa ősanyától és egy fa ősapától eredezteti magát. A kelták is azt tartották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának - a föníciaiakhoz, zsidókhoz, görögökhöz, rómaiakhoz és a germán népekhez hasonlóan- a tölgyet, az Ég Istenének növényét tartották. Kultikus helyeik is általában tölgyesekben voltak.

A fa elnevezés sok helyen előfordult, még személynevekben is sűrűn megjelent, mint a Bile és a Ross (szent fa), vagy a gall eburones (eburos) törzsnévben, aminek jelentése tiszafa. Gyakori volt a Mac Dara, vagyis a Tölgy fia, a Mac Cairth, a Berkenye fia, és a Mac Ibair, a Tiszafa fia (ír) elnevezés is. A Dathí ága és a Tortu fája a kőrisfát, a Mughna pedig a tölgyfát jelentette.

A kelta ábécé - az ogam - betűi is fákról lettek elnevezve, ami szintén a természet fontosságát és az egyes fáknak tulajdonított erőt vagy tulajdonságot (rezgést) hangsúlyozza. A kelta holdhónapok is fák neveit viselik.
A kelták másik szent növénye a tölgy mellett, az azon élősködő fagyöngy volt. Plinius szerint: "A druidák - így hívják ugyanis varázslóikat- semmit sem tartanak szentebbnek a fagyöngynél és annál a fánál, amelyen nő, feltéve hogy az tölgyfa. De ettől eltekintve is tölgyerdőket választanak ki szent ligetekül, és tölgylevelek nélkül semmilyen szertartást nem végeznek; így maga a druida név is az ő tölgytiszteletükből levezetett görög megjelölésnek tekinthető. Azt hiszik ugyanis, hogy ami csak ezeken a fákon nő, az égből küldetett, s annak a jele, hogy a fát maga az isten választotta ki. Nagyon ritkán lehet fagyöngyöt lelni, de amikor találnak, ünnepi szertartással gyűjtik össze.
Ezt mindenekfölött a hold hatodik napján végzik el; a holdtól számítják hónapjaik, éveik, és harmincesztendős évköreik kezdetét, s azért a hatodik napon, mert akkor a hold még teljes erejében van, és nem futotta be pályája felét.
Miután megtették a kellő előkészületeket a fa alatti áldozatra és lakomára, egyetemes gyógyítóként üdvözlik a fagyöngyöt, és két olyan fehér bikát vezetnek a helyszínre, amelyeknek szarva még sohasem volt megkötve. Egy fehér ruhába öltözött pap felmászik a fára, és aranysarlóval levágja a fagyöngyöt; ezt fehér vászonba fogják fel. Azután feláldozzák az állatokat, és imádkoznak, hogy Isten virágoztassa fel a maga ajándékát és azokat, akiknek juttatta. Azt hiszik, hogy a fagyöngyből készített ital a meddő állatokat termékenységre készteti, és hogy ez a növény minden méreg ellenszere."
Úgy tartották, hogy vas használata nélkül kell leszedni, ezért a druidák aranyból készült sarlóval vágták le. Hitük szerint távol tartotta a gonosz erőket és biztosította a termékenységet. Plinius szerint a fagyöngy az ecet és a tojás mellett a tűz eloltására is alkalmas volt.