A csillagos ég vizsgálata…

Egy személyes élményből szeretnék kiindulni.
Nekem később sikerült azonosítani az égen azt a csillagképet, amivel kapcsolatban talán a legtöbb feladatom van ezen életem során, minthogy a horoszkópomon láttam volna. Egészen meghatott a felismerés, mikor rádöbbentem, hogy tényleg, az égen is ott van az, amit mindig csak rajzokon, képeken láttam addig. Ma is emlékszem erre a téli estére, annyira megmaradt az élmény lenyomata bennem. Hihetetlen közel éreztem magamhoz a csillagokat és felderengett bennem, hogy élő kapcsolat van közöttünk, annak ellenére, hogy a mindennapi feladataim közepette ennek a kapcsolatnak az érzete újra és újra elhalványul… Érzékeltem ugyanakkor a helyzet paradoxitását is. Milyen abszurd, hogy előbb elemezgettem papíron, hogy mi van körülöttem (vagy mi volt körülöttem születésemkor), minthogy egyszerűen szétnéztem volna az égbolton, és az addig majdhogynem egyedüliként felismert Göncölszekér mellett esetleg más csillagokat is megszemléltem volna. És egyáltalán, hogyan hasíthatott belém egy ilyen „kifordított” felismerés, hogy „…igen, tényleg az van az égen is, mint a könyvek ábráin…”

Felmerül a kérdés, hogy az ember mitévő is legyen a mindennapi életében, hogyan kezelje ténylegesen a gyakorlatban az asztronómia-asztrológia-asztroszófia kapcsolatkört.
Nézze az eget és próbálja szüntelenül azonosítgatni a csillagképeket?
Készítse el a horoszkópját, majd állandóan nézze hozzá az aktuális téridő tranzitjait?
Olvassa el a teremtési ősmintákról illetve az univerzumban lakozó szellemi lényekről szóló magyarázatokat és meditáljon rajtuk?
Egyszerű kérdéseknek tűnnek és mégsem olyan könnyű a válasz.
Saját tapasztalataim szerint mindegyikre szükség lehet hosszabb vagy rövidebb ideig, és a folyamatnak, a gyakorlatoknak van egy iránya is.
Az egyik vagy a másik út nem elég. A csillagokra tekintés és a meditációk messzire visznek, de nem elegendőek, hogy elhelyezze magát az ember zsigeri szinten az egész univerzumban. A horoszkóp viszont egy papírlapon fekszik kézi vagy számítógépes kalkulációk útján elkészítve, ami valahol a valóság és az ember közé áll.
Valamilyen középút, illetve a többféle gyakorlat együttes végzése vezethet mélyebb átéléshez és ezáltal több felismeréshez? Hogyan viszonyulhat ehhez a kérdéskörhöz a mai korban az ember?

Asztronómiai tanulmányok folytatása…
A csillagászat mára számos eredménnyel szolgál, dokumentumfilmeket, könyveket és csillagászati szoftvereket számos helyen be lehet szerezni. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy mélyebb elméleti tudásra nehezen lehet szert tenni. Különösen akkor, ha az ember felnőttként hivatása és családja mellett már nem tud egyetemi csillagászati előadásokra járni…
A régi csillagászok életének, felfedezéseinek tanulmányozása egyfelől nagyon hasznos lehet, másfelől viszont ha a természettudományos igazsághoz akarunk eljutni, akkor a mai modern csillagászat már sok részletében pontosította a régi megfigyeléseket, kiegészítve új felfedezésekkel. A klasszikus asztronómia és a modern csillagászat együttes vizsgálata vezethet e tekintetben kielégítő tudáshoz.
Ugyanakkor nagyon figyelmesnek kell lenni a modern megközelítésekkel szemben, mert sokszor úgy mutatják be az univerzumot, annyira a végtelenség benyomását keltik, hogy abban elveszik az egységes egész, az integrált szervezet  tudata. Könnyen abba a csapdába sodródhat az ember, hogy úgy látja, ő nem is lehet fontos része ennek a gigantikus kozmosznak.
Ha az ember kiterjedt kutatást folytat, akkor különösen külföldi honlapokon, megjelennek tanulmányok, melyek a csillagászatot próbálják a szellemi, illetve vallási alapú megközelítésekkel összhangba hozni, a megközelítések között hidat építeni, de ezekkel is érdemes óvatosnak lenni…
Tehát aki a kozmológia irányában lépéseket tesz, annak szükséges önálló kutatómunkát folytatni az asztronómia világában, de mindig éber tudattal figyelve a materiális és a szellemi hangsúlyok tartalmát.

Asztronómiától….asztroszófiáig….
A megfigyelés és a kontempláció1 egyszerre lehet két olyan alapvető támasz, amelyre az asztronómiától az asztroszófiáig vezető úton építeni lehet.
Előfordul, hogy valaki nagyon jól ismeri a csillagok emberi sorsra vagy történelmi eseményekre gyakorolt hatását, de sosem figyelte meg a csillagokat, bolygókat az égen és gyakorlatilag semmilyen csillagászati tudása nincsen. Az efemeridákból napra pontosan ki lehet keresni a bolygóállásokat a múltra és a jövőre nézve egyaránt, még tulajdonképpen azt sem kell tudni, hogy a bolygók milyen ritmusban, milyen ívekben keringenek az űrben.
Egy kutatáshoz, egy igazi „hídépítéshez” viszont több kell.
A klasszikus asztrológia egy olyan korból származik, amikor az emberiség képes volt még ösztönösen megérteni a mozgás, a ritmus törvényeit a kozmoszban. A mai emberiség ezt az ösztönös képességét már majdnem teljesen elvesztette, így a megfigyelésből és a gondolkodásból nyerhetünk erőt. Ha nem akarunk segítség nélkül úszkálni tradícionális asztrológiai szabályok tengerében, melyek olyan tisztánlátásból erednek amihez ma már nem férünk hozzá, akkor az újabban „megszerzett” képességeinket is fel kell használnunk: a megfigyelést és a gondolkodást.
Természetesen ott van a másik lehetőség, a kontempláció gyakorlása. Önmagában ez a hozzáállás viszont oda vezethet, hogy nézegetjük a csillagos eget, amit tulajdonképpen egyáltalán nem értünk és ami ráadásul állandóan konfrontál minket mikor valamilyen új felfedezés lát napvilágot. És ekkor csak újabb frusztráló kérdések vetődnek fel…
Tehát egyik út sem elegendő önmagában ahhoz, hogy észleljük az univerzumot, amihez szervesen kötődünk.
Hogyan lehetne ötvözni a gondolkodó megismerést a kontemplációval, hogy tényleg eljussunk a csillagvilág és önmagunk kapcsolatának szellemi szintű megértéséhez?
Például meg lehet nézni az efemeridából a bolygók napi pozícióját. Így még akkor is el lehet őket képzelni az égen, ha a napsütés miatt amúgy nem látszanak. Lehet csillagtérképet kapni, hogy az ember először azon vázolja magának az efemeridából vett égi állásokat, azzal gyakoroljon. Ezután érdemes elképzelni, ahogy egy nap folyamán változik a Föld és az égitestek viszonya. Ezt először gyakorlásképpen elő lehet segíteni számítógépes szoftver segítségével is, ahol az időt felgyorsítva lehet egy napot gyorsan „végigvinni” és a beállításokat változtatva látni, hogy milyen bolygó, csillagkép van a Föld takarásában és mi hogyan mutatkozik meg a látható égbolton.
Érdemes le is rajzolni egy-egy időpont térbeli dimenzióit, mintha kívülről néznénk rá a Földünkre, és a Földünket körülvevő bolygókra. Nem feltételenül egy klasszikus horoszkópra gondolok, bár lehet a horoszkóphoz nagyon hasonló, a térbeli elképzelést segítő rajzot is készíteni, mely megtartja a Föld „nézőpontját”, mégis a Nap körüli keringésnek megfelelően ábrázol (1.ábra). Természetesen az ábrán a bolygópályáknak megfelelő koncentrikus körök nem a valódi ellipszisszerű pályákat illetve a valódi távolságokat reprezentálják, ezért a klasszikus horoszkóp szerinti fényszögeket se keressük a bolygók között.

1.ábra
Kozmikus helyzet: Budapest, 2010.09.03. déli 12.óra

Azonban ez még alapvetően egy megfigyelési fázis. Ahhoz, hogy a kontempláció felé haladjunk, érdemes elképzelni egy adott égitest útját az égen, tulajdonképpen egy égitest biográfiáját. Egy-két hónapra, vagy esetleg az egész évre kiterjedően. Már az előző bekezdéshez is kapcsolódik valójában, hogy egy kis nehézséggel kell itt szembenéznünk munkánk során. Az efemeridában megadott bolygóállásokat megtaláljuk a csillagtérképen (mert ott vannak a zodiákusi jelzések), de látni fogjuk, hogy a tényleges csillagképek eltérnek a zodiákusban megnevezettektől. Erről a problémáról egy másik tanulmányban írok. Most azonban vizualizáljuk a tényleges csillagképeket a tényleges bolygóállásokkal!
Nézzünk egy példát: 2010.09.03-án a Merkúr retrográd mozgásban a csillagászati efemerida szerint a Szűz 11 fokán állt, a Nappal teljes konjunkcióban. Ez az Oroszlán csillagképnek felel meg ma ténylegesen. Tehát a Merkúr azon a napon az Oroszlánban állt (2.ábra). (Az 1.ábra és a 2.ábra szinkronban van egymással, érdemes összevetni!)

2.ábra
A Földről látható bolygók az ívpályájukkal: Budapest, 2010.09.03. déli 12.óra (direkt sötétített égbolttal)

Most feltehetjük a kérdést: Hogyan ért a Merkúr ebbe a helyzetbe? Honnan jött és mi a „célja”, hová megy?
Ha elővesszük az efemeridát, láthatjuk, hogy a Merkúr egész júliusban direkt irányban mozgott. (Az egész leírásban a Földről szemlélve nézzük az eseményeket.) A Nappal egyező irányban haladt a Rák jelétől a Szűz jeléig. Ezelőtt utoljára június 29-én állt együtt a Nappal a Rák jel 7 fokán. Ez a konjunkció valójában a Tejút szélén történt az Ikrek csillagképben. Ezután a Merkúr egy irányban haladt a Nappal, de azt jóval megelőzte a Rák majd az Oroszlán, végül a Szűz jelében, valójában az Ikrek, a Rák és az Oroszlán csillagképen keresztül. Augusztus 21-én került legtávolabb a Naptól és állt együtt az Oroszlán csillagkép Denebola csillagával. Ezután retrográd irányba fordult és szeptember 3-án került ismét együttállásba a Nappal a Szűz jel 11 fokán, valójában az Oroszlán Zosma csillagával egy vonalban. Tehát az utóbbi együttállás az Ikrek csillagképben volt, ezt követően egy félhurok leírása után ismét előállt az együttállás az Oroszlán csillagképben. Ezután a Nap halad elöl egy darabig, miközben a Merkúr újabb félhurokkal ismét együttállásba kerül vele, de most hátulról. Ebben az újabb körben a Merkúr a Földről nézve visszahátrál szeptember 13-ig a Szűz jel 5 fokára, vagyis az Oroszlán „mellkasa” felé, majd direkt mozgásban október 17-én éri el ismét a Napot a Mérleg jel 23 fokán, pontosan a Szűz Spica csillagánál (3.ábra).

3.ábra
A Nap és a Merkúr útja a Földről nézve 2010.06.29-től 10.17-ig
(A zodiákusi jegyek a gömb-tér ekliptikára „kifeszítettsége” miatt tűnnek a Szűz jel felé csökkenő majd növekvő nagyságúnak, természetesen a megjelenítéstől függetlenül a jegyek egyenlő nagyságúak.)

Így juthatunk el a ritmikus mozgások felfedezéséhez, például azon keresztül, ahogyan a Merkúr a Nap és a Föld relációjában mozog az űrben. Így kombinálhatjuk egy adott időpontban a Merkúr látható, megfigyelhető aspektusát a ritmikus hátterével. Ha ezt többször, más időszakokra is elképzeljük, az sokat mondhat el a bolygó természetéről és jelentőségéről. Ez egy előrelépés a megfigyelt képhez képest, melyben a lehető legtisztább gondolati világossággal közeledve a bolygók nyelvezetéhez juthatunk.
Ezek nagyon tanulságos vizsgálódások, különösképpen a Szaturnusz mozgásait figyelve (mind személyes mind történelmi események összhangjában is vizsgálva). És amennyiben tényleg több évre lerajzoljuk a bolygók hurokmozgásait, a „kozmikus táncuk” tárul elénk, melyekből több felismerés fakadhat. (Egy későbbi tanulmányban ezekre a táncokra még reményeim szerint visszatérek.)
Van másik útja is a megfigyelés és a kontempláció összeszövésének. Mikor a csillagokat megfigyeljük, egyszerűen feltekintünk az égre. Észrevehetjük, hogy ha a Napot, majd éjszaka a Holdat és a többi bolygót vizsgáljuk, szinte mindig Dél felé kell tekintenünk (az északi félgömbön). Esetleg Keletre vagy Nyugatra, de Észak felé szinte soha. Miközben vizsgálódunk, teljesen világossá válnak az égtájak, tudjuk, hogy hol „kelnek” és merre „nyugszanak le” az égitestek. Ami a megfigyelést illeti, ez tulajdonképpen egy egyetlen lehetséges pozíció. Viszont ha a csillagok értéséhez akarunk jutni, meg kell változtatni pozíciónkat. Ezt általában tudat alatti folyamatként mindenki ösztönösen megteszi. Elfordulunk a külső világtól és saját koncepciók szerint dolgozzuk fel a tapasztalatainkat. Azonban ez egy teljesen irányítatlan folyamat, és ez lehet az egyik oka, hogy miért eredménytelen a csillagokról való „gondolkodás”.
A megfigyelésből a kontemplációba teljesen tudatosan is átmehetünk. Változtassuk meg a pozíciónkat! (4.ábra) A megfigyeléshez egy középponti helyzetet vettünk fel, a szemünk kinéz az űrbe a fókuszunknak megfelelően. Ha most elképzeljük, hogy kifordulunk ebből a centrális pontból és lényünket kiterjesztjük az univerzum perifériájára, és lenézünk a Földre, akkor a csillagokat nem fogjuk látni többé, viszont „bennünk lesznek”. Itt hangsúlyozottan egy „befelé nézés” jön létre a „kifelé nézés” helyett. Ebbe a pozícióba természetesen magunkkal kell vinni az előzőleg megfigyelt égi helyzetet, de a vizuális ábra egy idő után megszűnik, háttérbe kerül. El kell csendesednünk és egy időre el kell engednünk érzékszerveink tapasztalását. Ezáltal egy sokkal átfogóbb, belső észleléshez juthatunk.

4.ábra
Direkt megfigyelés és kontempláció

Ezt az egészet nem könnyű megtenni, viszont érdemes gyakorolni, mert előbb-utóbb ez a periférikus hozzáállás mégis elérhető lehet. Minél inkább képesek vagyunk ezt a gyakorlatot véghezvinni és kitágulni az univerzumba, a csillagok világa annál inkább beszélni kezd hozzánk. Azt kellene elérnünk, hogy ne különböző álmok, ködös tudat jöjjön létre, hanem teljes tudatosság.
Egy jól fegyelmezett, ritmikus életet kellene megvalósítani a kontemplációban és meditációban. Ha ezt lényünk magáévá tudja tenni, egyfajta „második lényiségeként” meg tudja mind többször élni, akkor el lehet kezdeni megtapasztalni, hogy mi a környező világ szellemi jelentése és magasabb szellemi valóságokba lehet emelkedni. Ha a csillagok nyelvezetét tényleg meg akarjuk ismerni, akkor gyakorolnunk kell.
Ez egy nagyon nehéz út, nem szabad lebecsülnünk a nehézségeit. Mondom ezt azért is, mert tudom, hogy sokan érzik magányosnak magukat egy meditációs körben vagy egy jógaórán olyan értelemben, hogy azt hiszik, mindenki másnak valószínűleg sikerül „valami” a meditáció során, csak nekik nem. Csak össze-vissza kalandozó gondolatokkal találják szembe magukat, esetleg a következő hétköznapi teendőiket tervezik. Igen, nehéz. Mindannyiunknak nehéz.
A kontemplációt és a meditációt az emberiség már az ősidők óta gyakorolja, különösképpen Keleten találunk erre ma is bizonyítékokat. Az emberiség tudati fejlődésével azonban az ember egész organizációja megváltozott. Különösen a nyugati típusú kultúrákban annyira nagy hangsúly került a modern technológiára, és annyira „megkeményedett” a testünk is, hogy az ősi módszerek ugyanazon formában kevésbé alkalmazhatók.
Rudolf Steiner számos előadása illetve könyve szól arról, hogy hogyan lehet belső fegyelemmel gyakorolni a meditációt, melynek mindig egyfajta kiindulópontja a tiszta és kontrollált megfigyelés és gondolkodás. Georg Kühlewind is kiváló segítséget nyújt a meditácós utakon…Ezekbe a meditációs kérdésekbe nem is mennék bele. Itt csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nehogy abba a hibába essen valaki, hogy ő egy ilyen úton nem indulhat el, mert ő alkalmatlan rá…
Egyébként a csillagbölcsességet a régi időkben is Királyi Bölcsességnek tartották és sokéves iskolázás után juthatott közelébe az ember. Nem hiszem, hogy a mai ember könnyebb munkával megúszná...

Veszélyek az úton…
Az asztronómiától az asztroszófiáig vezető úton szellemi szempontból az a veszély leselkedik, hogy az ember túlságosan elveszik a számításokban.
Ma már sokan mondják, hogy a régi materializmus halott, és hogy a „tudományos materializmusból” a „filozófikus matematika” korába lépünk. Az anyag, a materializmus mintegy beleolvadt a modern fizika és matematika fejlődésébe, és végeredményben végeláthatatlan egyenletrendszereibe.
Ha azonban az ember túlságosan megadja magát a kalkulációknak, matematikai megközelítésű fejtegetéseknek, akkor megölheti az érzékenységét a kozmosz ritmusával, mozgásával szemben. A kalkulációkat, és így a horoszkópkészítést is (horoszkóp = horo scope in= belenézni az órába), viszont kénytelenek vagyunk használni, csak arra kell vigyáznunk, hogy ne szabjanak gátat az imaginációnak, inspirációnak és az intuíciónak – melyek elérendő képességek a szellemi úton. Az asztronómia és az asztrológia kalkulációi kiindulópontok egy magasabb szintű látás felé.
Aki egyébként sok éve gyakorolja ezeket a dolgokat, az tudja, hogy az asztroszófiai kutatások eredményességét nem gátolják a gondolkodó folyamatok, hanem a gondolkodás és a meditáció egymást serkentő hatást váltanak ki.
A másik veszély, hogy az ember valami csodálatos dolgot várva, nagy reményekkel nézegeti a csillagos eget. Az ősidőkhöz képest minden megváltozott. Az egész univerzum és benne az emberiség több fejlődési fokozaton ment át.
A nagyon távoli múltban az ember a csillagok nyelvezetét közvetlenül tapasztalta és azok „útmutatásai” szerint cselekedett. Mezopotámiai leletek bizonyítják, hogy ilyen esetek még az akkori időben is megtörténtek az Ázsiában fénykorát élő civilizációban. A mai korra azonban a szituáció fokozatosan megváltozott. A csillagok elcsendesedtek, és nekünk új utakat kell találnunk a Földhöz és a kozmoszhoz való kapcsolatunkban.

Krisztussal a kozmosz szelleme eggyé vált a Földdel a további evolúció érdekében. Szellemi értelemben a Föld vált az univerzum középpontjává. A csillagok jelentését csak ezen a Krisztus-szempontú fókuszon keresztül lehet megérteni. Meg kell tanulnunk a csillagírást a Föld közvetítésén keresztül olvasni.
Csak akkor szerzünk a saját magunk számára is bizonyságot, ha gyakoroljuk a leírt módszereket és személyes tapasztalatot szerzünk. Ha minél többször megpróbáljuk szellemünket kitágítani a perifériára, magunkban érzékelni a csillagvilágot és így tekinteni benne a Földre is. A Föld központjává vált a Krisztus-impulzusnak, belőle szeretet és szabadság árad. Tükrében újra megpillanthatjuk a csillagokat, melyek a folyamatos teremtés építőkövei.
Ez nem egy járt út. Teljesen új módon szólhat hozzánk a csillagvilág mint Krisztus előtt, és eddig ismeretlen utakon, módokon befolyásolhajta az életünket.
A csillagok felől ma is folyamatosan jönnek a hatások a Földre, melyek mindannyiunk szervezetére hatnak. Ugyanakkor a kozmikus folyamatok is szellemi impulzusokat várnak az emberi világból. Élő kapcsolatban vagyunk, melyet nehezen veszünk észre, mégis létezik. A csillagvilág lényei visszahúzódtak és tőlünk várják a kapcsolódás felismerését.
Az életünk, s benne lelkiségünk megismerésére használhatjuk továbbra is a klasszikus asztrológiai leírások segítségét, saját horoszkópunk elemzését. „Magasabb énünk” felismeréseihez és a szellemi világ lényeinek megértéséhez azonban az asztroszófiát kell gyakorolnunk, mely a fentebb is körvonalazott módon túlmutat nemcsak a racionális gondolkodáson, de az asztrológia gyakorlásán is; és bár élesen nem választható el sem az asztronómiától sem az asztrológiától, mégis teljesen új utat jelent.
Miért nézzünk fel az égre és miért idézzük meg a mindenséget ezután lelki szemeink előtt, ha a látható csillagvilág csak maja, csak bizonyos elmaradt lények jóvoltából látható minden…?
Ez a kérdés is munkálkodhat az emberben mikor belemélyed szellemtudományos írásokba.
Szeretném idézni Rudolf Steiner és Elisabeth Vreede néhány kijelentését.
„A bölcsesség szabályosan fejlett szellemeinek hatására a fizikai szem számára fénytelen a csillagos ég, de szellemi szemekkel látható, a fizikai szem számára Lucifer, vagy a Luciferi szellemek hatására kezdett ragyogni, a majában, a látszatvilágban megmutatkozni. Ezek a szellemi lények mindenütt tevékenykednek és tevékenykedniük is kell.”
(Rudolf Steiner: 1912.04.14.)
„Az egész csillagvilágban meg kell tehát két dolgot különböztetnünk, egyfelől azt, ami magasztos és isteni, jelen van ugyan, de láthatatlan marad nemcsak azért, mert visszahúzódott a csillagokról, hanem azért is, mert azt, ami valóban szellemi, fizikai szemmel nem lehet látni, másfelől pedig a lázadó, a luciferi, a csillagos eget szemünk számára hozzáférhetővé tevő szellemiséget, - hiszen éppen Lucifer „nyitotta fel a szemünket”. De ha csalódást okozna, hogy az, ami isteni, nem közvetlenül a csillagokból szólal meg, mégis tévedésbe esnénk, mert az, ami isteni, a csillagok világában nem pusztán csak a fényen keresztül fejt ki hatást, hanem – bár ismét Lucifer segítségével – másvalamin, egy nagyon jól észlelhető valamin, a csillagok meghatározott csoportokban, formákban történő együttállásán keresztül is. Az, hogy ezek a formák pont ilyenek és nem mások, hogy ezek a csillagok így viszonylanak egymáshoz, hogy útjukat az égbolton át éjjel – és természetesen nappal is – ezek között a meghatározott körvonalak között folytatják, az az isteni-szellemi lények együttműködésének az eredménye, maradványa, a magasabb hierarchiák lényeinek láthatóvá vált tettei. A csillagképeknek erőteljes szellemi jelentősége van, formái az igazi ősképei minden formának és alakzatnak a Földön.”
(Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia 3.évfolyam, 27.körlevél)
Mi történhet az emberrel Rudolf Steiner szerint, ha egyáltalán nem érdeklődik a csillagvilág iránt…?
„Vannak emberek, akik egész életük folyamán nem néztek fel még a csillagokra, – és a Föld korábbi korszakaiban is volt már ilyen helyzet – nem tudják, hogy hol az Oroszlán, a Kos, a Bika, egyáltalán nem érdeklődnek irántuk. Az ilyen emberek valamiféle lankadt testtel születnek majd meg egyik elkövetkező életükben, illetve, amennyiben szüleik ereje következtében jó is a tőlük kapott modell, a később maguk erejéből felépített test petyhüdt, erőtlen lesz.”
(Rudolf Steiner: Karmikus kapcsolatok ezoterikus vizsgálata, GA 235-240, Dornach, 1924.03.01.)
„Itt azt látjuk, hogy mit ad meg az ember számára a csillagok megtekintése az életben, sőt, hogy mit kell megadnia, - következő élete szilárd csontvázát, feszes testalkatát és hogy ezt éppen a csillagképek és jellegzetes csillagalakzatok szemlélésével kell megszereznie. Nem a csillagok iránt minden megkülönböztetés nélkül érzett puszta rajongásra gondolunk, ellenkezőleg, a szigorúan körvonalazott csillagképeket figyelmen kívül hagyó, talán nem is ismerő lelkesedés, ami csupán dúskálni szeretne az ezernyi szikrázó, villódzó csillag ragyogásában, nagymértékben az ég isteni-szellemi ellenpólusa, Lucifer hatása alatt áll. Az ilyen lelki magatartásnak is vannak bizonyos következményei, bizonyos veszélyei….”
(Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia 3.évfolyam, 27.körlevél)

Végül álljon itt még egy idézet a szellemtudományból…
„Elérkezett a világról az a szemlélet,…amely már nem kérdezi meg, hogy mi van odakint, a világban, hogy virág, liliom, tulipán jöhet tőle létre? Újabban az emberek megfeledkeztek arról a lehetőségről, hogy tekintetüket a liliomról, a tulipánról kifelé, a csillagos égre fordíthatják, ahogyan a vakondnak sem nyílik rá lehetősége, hogy a földi sötétségen túlra tekintsen…Azt mondhatjuk, hogy az ember csak úgy juthat el a szabadság élményéhez, ha egy ideig vakond-életet élt, ha ránézett a liliomra és már nem tudta, hogy egy égi képet ábrázol, ha ránézett a tulipánra és már nem tudta, hogy…egy égi képet lát benne. Ennek következtében fordította jobban belső világára erőit és jutott el a szabadság-élményhez. De ma már eljutottunk arra a pontra, ahol szükségképpen újra lelki szemeinkkel kell megragadnunk a szellemi kozmoszt. Annak, ami századokon át csak a tér matematikai, mechanikai alakzataként jelent meg előttünk, újból szellemmel áthatott kozmosz képében kell lelki szemeink elé tárulnia.”
(Rudolf Steiner: Emberi kérdések és a világ válaszai, GA 213, Dornach, 1922.07.22.)

Budapest, 2010.szeptember

 
Felhasznált irodalom:
Willi Sucher: Isis Sophia (III.)
Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia (3.évfolyam)

1Kontempláció: A koncentráció által célra irányultakká válunk. A meditáción keresztül kiterjesztjük tudatunkat a Mindenségbe, és behatolunk annak tudatába, de egy bizonyos cél, vezérfonal (például egy tárgy képe) mentén. A kontemplációban viszont mi magunk növünk a Mindenséggé, és a Mindenség tudata a mi saját tudatunkká válik. A kontemplációban a legmélyebb koncentrációban és a legmagasabb meditációban vagyunk egyszerre.
Sokszor említik a kontemplációt a meditáció egy formájaként is, bár nem teljesen az. Sokszor használom azonban én is átfogóan a „meditáció” kifejezést.