Szeretettel köszöntelek a Asztrológia klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Asztrológia klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Asztrológia klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Asztrológia klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Újkori mitológiák
A Plútó (I.rész)
„…ha felébrednek majd az emberben szunnyadó új képességek, egy
újabb, helyes mitológiának kellene kialakulnia, amely hatalmas képekben
tünteti fel azt, amit a teleszkóp, a kamera és a spektroszkóp feltár
ugyan, de a materialista tudat nem fogta fel teljesen. Az istenség Lucifer és Ahrimán között – ez a tárgya az újkor és a jövő összes mitológiájának.”
(Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia 3.évfolyam, 31.körlevél)
Ez a tanulmány a következő kérdéseket járja körbe:
1. A Plútó a Naprendszerben
A Plútó felfedezése és a névadás
A Plútót 25 évnyi keresés után fedezték fel 1930-ban. Percival
Lowell 1905-ben kezdte meg kutatásait. Mivel azonban Lowell akkor jóval
fényesebb bolygó után kutatott, nem figyelt fel a halovány égitestre,
noha már ott volt felvételein. Végül 1930. február 18-án azonosította a
Plútót Clyde W.Tombaugh az arizoniai Lowell Obszervatóriumban. A
bolygó egyik jelölése azonban a „P”-ercivalból és a „L”-owellből
alakult ki, a kutatójának kijáró tisztelet folytán. (A bolygó
jelöléseit, szimbólumait lásd később.)
Magára a bolygóra több nevet is javasoltak annak idején, így
például Minervát, a tudás istennőjét. Végül egy Mickey egér kutyájára
szavazó 11 éves angol iskolás lány javaslatát közvetítette egy
csillagász. Ez a kutya ugyan nem tudom honnan kapta a nevét, de
szerintem nem hasonlít Hádész/Plútóra, a görög-római mitológiában
szereplő alvilági istenre. Mivel Percival Lowell fedezte fel a bolygót
először, így a PL miatt azonban gyorsan elfogadták a Plútó nevet.
Ugyanakkor Percival neve alapján lehetett volna a bolygó „Parszifál”
is.
Egy furcsa paradoxonnal kerül itt szembe az ember. A Naprendszer
Naphoz közelebbi bolygói olyan korban kapták meg elnevezéseiket amikor
még az emberek közelebb álltak ahhoz, hogy szellemi látásukkal
érzékeljék a bolygószférák szellemi lényeit, amikor kialakulhattak
érzékelésük nyomán a mítoszok, az istenségek történetei. Mit kezdjen
azonban az ember olyan bolygókkal, melyeket csak tudományos-materiális
világunk fedezett fel számunkra? Korunk feladatai szinte teljes
mértékben különböznek a régebbi kultúrkorszakok feladataitól, ugyanakkor
a régi isteni rendet őrző elnevezések sorába kell valahogy
beilleszteni az újabb felfedezéseket is. Másképpen nincs harmónia.
Így például Parszifál, a tudati lélek korának embere és szellemi
szimbóluma nehezen férne bele a görög istenek sorába, noha nagyon sokat
tanítana meg számunkra a bolygó tevékenységét, csillagképeken
keresztüli útját és Parszifál történetét egyszerre vizsgálva. Mielőtt
félreértésbe esnénk, természetesen a Plútó sokkal „nagyobb és
távolabbi” kategória Parszifálnál, ezért ez az elnevezés sem lenne
helyes. Hiszen Parszifál (mint Mani egyik inkarnációja) Földi
inkarnációjában egyfajta „társmegváltó” szerepben mutatott utat az
embereknek. Azonban fontos, hogy a Tarot-ban nem véletlenül ugyanúgy a
„mindenen felül álló” Bolonddal azonosítják Parszifált is és a Plútót
is, így Parszifál alakja érdekes kapcsolatban van a bolygó
szellemiségével.
Tehát a névadás igencsak a matériába süllyedt ember terméke, egy újkori párosítás,
még akkor is ha nem került messze az igazságtól. A probléma abban van,
hogy az Alvilág urával való azonosítás az emberek többsége számára
csak a sötét oldalt jeleníti meg, és nem a Teljességet, a sötét és a
világos oldal teljességét, magát az abszolútumot, mindennek ősforrását
és őserejét. Az elnevezés a modern ember választását tükrözi és
eltávolít a bolygó princípiumának, szellemének teljes valóságától.
Ugyanis a Plútó sokkal több mint Hádész-Plútó, a Hádész-Plútó a
bolygónak csak az egyik arca. S leginkább mi tesszük Hádész-Plútóvá a
bolygót meg nem értésünk, késlekedéseink, mulasztásaink, a „rossz”
választása folytán. A névadásra a későbbiekben még visszatérek.
A Plútó lefokozása
A bolygó tehát „pályafutását” 1930-ban kezdte meg. 76 évnyi
„bolygóság” után 2006. augusztus 24–én azonban az emberiséget
reprezentáló csillagászati kör, 2500 vezető csillagász személyében,
Prágában a Plútót visszaminősítette törpebolygó szintre. A materialista
tudomány „nem”-et mondott erre az ismeretlen, sokak szerint Hádész
szellemiségét hordozó bolygóra. Maradt a Nap körül nyolc „hivatalos”
bolygó: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és
Neptunusz.
Az indoklásban két fő ok szerepelt: az egyik az, hogy nem elegendő
a nagysága, a másik pedig az, hogy pályája meglehetősen excentrikus.
Átmérője 2/3 akkora mint a Földünk Holdjáé és 2/11 akkora mint a Föld
átmérője. Az ekliptikától (a Nap látszólagos útja a Földhöz képest)
való legnagyobb eltérése 17 fok, így messze a zodiákus gyűrűjén kívülre
kerül útján. A hivatalosan elfogadott elhajlás 8 fok az ekliptikától
felfelé és lefelé egyaránt. A Plútón kívüli nyolc bolygó ezen az
elhajláson belül kering, a legnagyobb kilengésű a Merkúr, az is csak 7
fokkal.
Ez az erős elhajlás arra enged következtetni, hogy a bolygó
egy olyan ősi szférának a reprezentánsa, amelyben más törvények
uralkodnak, mint a Naprendszerünk belsőbb részében, ahol az
égitestek meglehetősen szabályos rendben, jelentős kilengések nélkül
keringenek.
Már 1999-ben is kísérletet tett rá Brian Marsden, hogy
aszteroidává minősítsék le a Plútót. Ekkor még a csillagászok többsége
megvédte a bolygó jogait. Azzal érveltek, hogy már 1930-as felfedezése
óta bolygónak hívják, emellett pedig a körülötte keringő Charon nevű
holdja is bolygónak minősíti. Továbbá azt is hozzátették, hogy gömbölyű
mint a többi bolygó, míg az aszteroidák szabálytalan alakúak.
Az egész Plútó-ügy tulajdonképpen a Kuiper-öv felfedezése nyomában
jött létre. A Plútó ugyanis ebben a Kuiper övben helyezkedik el, mely
nagyon messze található a Naptól, a legmesszebbi régiónak mondható a
Neptunuszon túl (1.ábra).
1992-től kezdődően felfedezték, hogy a Kuiper-öv tele van kis
égitestekkel. Körülbelül 200 olyan égitest van itt, mely közel azonos
ideig kering a Nap körül mint a Plútó, és jó néhány közülük hasonló
elhajlásban a Nap útjához képest. Ezeket az égitesteket Plutinóknak
nevezték el, de nem azért, mert kisebbek a Plútótól, hanem mert hasonló
pályát járnak be a Nap körül. 2003-ban azonban felfedeztek egy
Plútónál messzebbi és nagyobb objektumot: ez volt a Xéna. Ez a
felfedezés újította meg a régebbi vitákat, melyek a Plutinók
felfedezése nyomában kezdődtek meg a Plútó körül. Valójában logikusnak
mondható, hogy ha a Plútó egy bolygó, akkor a Xéna, amely nagyobb tőle,
szintén az.
Ebből az okfejtésből kifolyólag a Plútó 2006-ban törpebolygó lett, melynek kritériumai:
A Plútón kívül a Xéna és a legnagyobb aszteroida, a Ceres is
törpebolygó lett. A konferencián azt is elhatározták, hogy a
Neptunuszon túli objektumok (tizenkettőnél is több van ilyen) szintén
hozzáadhatók a törpebolygók listájához.
A nyolc hivatalos bolygón és az új törpebolygókon kívül pedig a
Nemzetközi Csillagászati Egyesület (IAU) minden egyéb égi objektumot a
Kis Naprendszerbeli Testek csoportjába sorolandónak határozott meg.
1.ábra
A Kuiper-öv a Naprendszer peremén
Az aszteroida-övezet története
A Plútó története jobban megérthető, ha a Ceres történetét is
ismerjük. Ez az aszteroida a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő
aszteroida-övhöz tartozik. A csillagászok szerint egy bolygó
pusztulásához kötődik az a fajta törmelék, amely aszteroida-övként jött
létre itt. Rudolf Steiner szerint „A Mars és a Jupiter pályája között
nagy mennyiségű aszteroida van szétszóródva. Ezek az égbolt egyik
háborújának törmelékei, melyet két kozmikus időpont között vívtak,
mikor a Naprendszerünk először húzódott ki a Jupiterbe aztán a Marsba.”
(Rudolf Steiner: The Spiritual Hierarchies)
Miután a Ceres-t 1801-ben felfedezték és bolygónak nevezték, újabb és újabb égitesteket fedeztek fel ebben a régióban (Pallas, Juno, Vesta és így tovább). Az ötödik felfedezése után azonban lefokozták őket aszteroidának és elkönyvelték, hogy egy teljesen újfajta égitestet fedeztek fel, melynek az első felfedezettek csak egy-egy reprezentánsai voltak, melyeket valószínűleg több is követ majd.
Ha az ember kozmikus szférákban gondolkodik, melyeket a bolygók
jelölnek ki a Nap körül, az aszteroida-öv szintén egy szférát jelent a
Nap körül. Rudolf Steiner szerint mielőtt az ember megérik a Földön
való létezésre, a halál és az újraszületés közötti időben az
aszteroidák régiójában egyfajta előkészítő helyettesítő anyagot talál,
mielőtt beléphetne a Jupiter és a Szaturnusz szférájába. Ezek szellemi
lények csoportjai, melyek a Jupiter és a Szaturnusz régiójából húzódtak
vissza.
Ez a gyűrű egy szellemi valóságot jelöl, még akkor is, ha
nem egy bolygó körvonalazza működését, hanem aszteroidák nagy
mennyisége. És Ceres az elsődleges reprezentánsa ennek a kozmikus
szférának.
Plútó vs Xéna
A Plútó a Xénán kívül a legnagyobb Neptunuszon túli objektum. Ezen
felül a Plútó a legfényesebb, ezért fedezhették fel már 1930-ban, 62
évvel a Xéna 1992-es felfedezése előtt. (1992 után több ezer
Neptunuszon túli égitestet fedeztek fel.) A Plútónak tehát vezető
státusza van a Kuiper-övet illetően, azt mondhatnánk, hogy elsődleges
reprezentánsa annak. A Kuiper-öv pedig maga is egy kozmikus szférát
jelenthet.
A Xéna annyira messziről jön (a Plútó Naptól való legnagyobb
távolságának kétszeresével kell számolnunk), a Kuiper-övön túlról, hogy
talán egy másik kozmikus szféra képviselőjének látogatása lehet. Ez
még a jövőre nézve további kutatásokat és kérdések feltevését irányozza
elő.
A Plútót azonban a Naprendszerünk ősi szférájának emlékeként, relikviájaként tarthatjuk számon.
Egy olyan ősi szféráról van szó, mely mint egy óriási gázszerű ködfolt
létezett a Naprendszerünk határain túlra nyúlva, mely azóta temérdek
égi objektumban kristályosodott ki, így a Plútóban, Sednában, „Xénában”
stb., melyek ehhez a legmesszebbi régióhoz tartoznak.
A Nebula-hipotézis
A modern csillagászat módosított Nebula-elmélete szerint a
Naprendszerünk, a bolygók holdjaikkal és az aszteroidák egy ősi,
gázszerű ködből (tehát létezett egy homogén szubsztancia-princípium)
kristályosodtak ki, amely lassú, forgó mozgást végzett. Az ősköd forgó
gázködjeiből alakultak ki összesűrűsödéssel az égitestek. A Nap pedig
egy kihúzódási folyamatban alakult ki.
Ez lenne az a „kihúzódási” alapelv ami segítene
megérteni az emberiség kapcsolatát a Naprendszerrel. Rudolf Steiner
megállapításai szerint a Naprendszerünk lépésről lépésre (bolygóról
bolygóra) vált ki a legmesszebbi régiókból befelé húzódva („mikor a
Naprendszerünk először a Jupiterbe majd a Marsba húzódott ki”).
(2.ábra)
2.ábra
A Naprendszer keletkezésének elméleti vázlata
A Naprendszerünk kialakulását nézhetjük teljesen fizikai
szempontból, de megpróbálhatjuk szellemi szempontból is megközelíteni.
Ha az egész univerzumot Szellemi Intelligenciaként fogjuk fel, akkor a
csillagok és így a Napunk születésére is, mint szellemi lények
születésére tekinthetünk. A születés lépcsőfokait pedig a bolygók
reprezentálják. És feltehetjük, hogy az emberiség a maga ősi,
kezdetleges formáiban részt vett ebben a bolygóról bolygóra történő
születési folyamatban.
Valószínű, hogy a Naprendszer születési folyamata, ez a hatalmas
evolúciós folyamat a Kuiper-övben kezdődik. Ezért feltételezhetjük,
hogy a Plútó, a Plutinók és minden más oda tartozó objektum ennek az
evolúciós folyamatnak az első lépcsőjével vannak kapcsolatban.
Emlékeztetnek minket a Naprendszer eredetére, az ősi hatalmas ködre,
ami betöltötte az űrt és mely kihúzódott a Naprendszer peremére.
A jelenlegi csillagászati álláspont szerint a Kuiper-öv a
Naprendszerünk legtávolabbi területe. Az Oort felhőt (egy holland
csillagász, Jan Oort után nevezték el) még vizsgálják, meglehetősen
hipotetikus megállapítások léteznek csak egyelőre erre a területre
nézve.
Az üstökösök
A Kuiper-övben a fentebb említett égitesteken kívül üstökösmagokat
is vélelmeznek, melyeket a nagy távolság és a magok kicsinysége miatt
nehéz detektálni. Feltételezhető, hogy az üstökösök a Naprendszer
gravitációja miatt kerülnek be hozzánk ebből a „szélső” régióból. Az
üstökösök a Nap megkerülése után eltűnnek a Naprendszeren kívüli
területre, azonban néhányukat annyira megfogja a bolygók gravitációs
ereje (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz), hogy visszatérő
üstökösökké válnak. Erre a legjobb példa a periodikusan visszatérő
Halley-üstökös, melynek vonzó erejeként - a pályája alapján - a Neptunuszt feltételezik.
Ha elfogadjuk, hogy a Kuiper-öv egy eredeti, ősi ködfelhő
maradéka, melyből a Naprendszerünk kialakult, akkor az üstökösök
valamiféle hírvivői lehetnek a Naprendszer ősi természetének.
Ilyen értelemben, ha egy üstököst látunk, akkor az a Naprendszerünk
keletkezésére emlékeztet minket. Az üstökösök legtöbbje váratlanul
jelenik meg, és nem visszatérő. Valószínűleg ilyen vadság és
kiszámíthatatlanság jellemezhette a Naprendszerünk „lecsendesedését”, a
bolygók kiszámítható mozgását megelőző periódust, a kezdeti evolúciós
lépéseket.
A Naprendszer, benne a transzcendens bolygók keletkezésére vonatkozó álláspontok
Az univerzum és benne a Naprendszerünk keletkezésére fokozatosan
alakuló álláspontok jelennek meg a csillagászat oldaláról, az újabb és
újabb felfedezések függvényében. Ezek azonban nem elhanyagolandó módon
több ponton is közelítenek az ősi csillagászati elképzelésekhez.
A fentiekben csillagászati forrásanyagokból és Robert Powell egyik
szellemi jellegű munkája alapján dolgoztam. A következőkben meg kell
említenem, hogy Rudolf Steiner megnyilatkozásai a Naprendszer hét
bolygójára terelték a figyelmet: Nap, Föld-Hold, Merkúr, Vénusz, Mars,
Jupiter, Szaturnusz. Az ő megnyilatkozásaiban a Szaturnusz jelenti a
Naprendszer és egyben az evolúciós folyamat határát, kezdetét
(legalábbis szellemi értelemben). Korai követői is csak nagyon óvatosan
és kismértékben nyúltak a Szaturnuszon túli bolygók témájához, már ami
a ránk hagyott anyagokból kitűnik. A transzcendens bolygókkal
összefüggésbe hozható események ugyanakkor a későbbiekben többeket
indítottak arra, hogy ezekkel a távoli bolygókkal is behatóbban
foglalkozzanak.
Willi Sucher a következőket mondja a transzcendens bolygókkal kapcsolatban:
„Ennek a három bolygónak igen speciális helyzete és funkciója van a
Naprendszerben. A mostanában, 1930-ban felfedezett Plútó, úgy tűnik
feltárja némileg ezen újonnan felfedezett bolygóknak a természetét. A
Plútó olyan ellipszisben mozog, melynek gyújtópontjai elég távol vannak
egymástól. Ez azt sugallja, megegyezően Rudolf Steiner néhány
megjegyzésével, hogy ezek a planéták eredetileg üstökösök voltak. Az
üstökösök parabolikus vonalban lépnek be a Naprendszerbe. Amikor egy
üstököst látunk, egy ilyen ív egyik végében való átvonulását észleljük, a
másik rész a Naprendszeren kívül van. Ezért azt mondjuk, ellipszisben
mozog. Ez bizonyos üstökösökre igaz, de nem mindegyikükre. Nagyon
valószínű, hogy az Uránusz, Neptunusz, Plútó bolygók eredetileg
üstökösök voltak, és a Naprendszerünk „elkapta” őket. Ez
megmagyarázhatná Rudolf Steiner megjegyzését, hogy ezek eredetileg nem
tartoztak hozzá, csak későbbi lépcsőben kapcsolták be magukat a
Naprendszerbe. „Sie sind zugeflogen”-mondta. Így ezeknek a bolygóknak
egészen különleges és speciális természetük van, és nem keverhetjük
össze őket a Naprendszer régi bolygóival.” (Willi Sucher: The living
universe and the new millenium, 94.old.) (3.ábra)
3.ábra
Egy üstökös és a Plútó pályája a gyujtópontokkal
„Az Isteni szándék prototípusait is megtaláljuk az
univerzum szféráiban, melyek az emberi lényben munkálkodnak és melyeket
csak számos inkarnáción keresztül ismerhetünk meg lassan. Mikor a
lélek belép ezekbe a régiókba halála után, szembesül legmagasabb
önvalójával, azzal a fejlődéssel amit az evolúció magas céljainak
érdekében tett vagy elmulasztott tenni.
Ezek a régiók a Szaturnuszon túl vannak. Ezek az újonnan
felfedezett Uránusz, Neptunusz és Plútó közelében vannak. Szellemi
szempontból ezek eredetileg nem tartoztak a Naprendszerhez. Csak az
evolúció későbbi fázisaiban csatolódtak a szoláris kozmoszhoz.
Ezt úgy érthetjük meg, ha ezeket a régiókat alakuló fázisúnak tekintjük. Amennyire
az emberiség evolúciója a kozmikus Krisztus szellemében fejlődik,
annyira válnak ezek az új planetáris szférák realitássá a kozmoszban.
De a fejlődés szellemének elmulasztása, megtagadása, illetve a hamisság
szintén manifesztálódik ott és munkálkodik, mint a természeti és
szociális katasztrófák kiindulópontjai.” (Willi Sucher: Isis Sophia II.)
Az első kiemelés szerint Steiner megnyilatkozása egyfajta
szűkítést jelent a csillagászattal szemben, hiszen a csillagászat nem
tudja egyértelműen bizonyítani a transzcendens bolygók ősi evolúciós
folyamatban való részvételét vagy a későbbi kapcsolódást. Véleményem
szerint nagyon fontos azonban, hogy itt nemcsak az a lényeges, hogy a
bolygók később kerültek-e be a Naprendszerbe vagy már a Szaturnuszon
belüli bolygók fejlődése előtt is ott voltak, hanem az is, hogy a legősibb régióhoz közelebb vannak a többi bolygónál, akármikor kerültek is oda. A Plútó ráadásul bele is megy abba a szférába, ahol ma is egy kiszámíthatatlan teremtési folyamat zajlik.
A második kiemelésben pedig látható, hogy „az Isteni szándék
prototípusaiként” említi a szerző ezeket a bolygókat azzal együtt, hogy
a szférákat „alakuló” jellegűnek tartja.
Ez a második kijelentés pedig olyan fontos gondolatot is
tartalmaz, hogy nyugodtan lehetett volna az egész tanulmány bevezető
„mottójául” választani. Bármi is történik tehát ebben a távoli
szférában, az folyamatosan összeköttetésben áll velünk. Ezt tartom
fontosnak. Vagyis a mi szellemi fejlődésünk is hat arra, hogy ott
milyen teremtés illetve milyen folyamatok zajlanak le, és azok
visszafelé is hatással vannak ránk, megnyilvánulnak életünkben.
A Napisten kilenc múzsája
Visszatérve a Plútó bolygó lefokozásához. Az egész Naprendszer
kialakulása évmilliárdokat vett igénybe a csillagászat szerint
(körülbelül 4,6 milliárd évet mondanak jelenleg a csillagászok). És
ebben nem tudhatjuk pontosan, hogy mikor keletkeztek illetve
kapcsolódtak be Naprendszerünkbe a Szaturnuszon túli bolygók. Létezik
egy kollektív tudattalan is azonban (a kollektív tudattalanra Jung tett
először több felfedezést), mely egyértelműen megmutathatja, hogy hány
bolygónak kell tartoznia Naprendszerünkhöz szellemi szempontból. A
szellemi látás az idők során fokozatosan csökkent ugyan, de ebből a
látásból a kollektív tudattalan megőrizte az igazságokat a mitológián
keresztül.
A görög-római mitológiában Apollón napistennek kilenc múzsája
volt: Calliope, Clio, Erato, Euterpe, Melpomene, Plyhymia, Terpsichore,
Thalia és Urania. Mondhatnánk, a kilenc bolygó tükrözi vissza a Nap
fényét: A Nap jelképezi a kreatív, férfi pólust és a Múzsák feminin
jelleggel tükrözik vissza a kreatív erőt, ahogyan a bolygók keringenek a
Nap körül.
Ezen kívül talán nem sokan tudják, hogy az egész Naprendszerünk
lassú tempóban közeledik a Lant (Lyra) és a Herkules csillagkép határán
fekvő pont felé. Különböző forrásokban különbözőképpen ítélik meg,
hogy melyik csillagképhez esik közelebb ez a pont. Mindenesetre ebből a
mitológiai képből kiindulva talán tekinthetjük a Lantot mindig a
kezében fogó Napistent kilenc múzsájával együtt a Naprendszer
jelképének is. A kilenc múzsa pedig ez esetben a következő: Merkúr,
Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és a Plútó. A kilenc múzsa együtt a Nappal pedig tízet jelent. A tízes szám pedig visszavezet minket az Egybe, a teljes egységbe.
2. A Plútó elnevezése és a Plútó mint a választás bolygója
„Az akarat útjai”
Ahogyan a tanulmány elején írtam, visszatérek a Plútó elnevezésének féligazságot tükröző mivoltára.
A fentiekből kiderül, hogy a Plútónak erősen kapcsolata lehet egy ősi „akarattal”, a Naprendszerünk ősi „életadó akaratával”.
A sötét világ és a világosság polaritása azonban adódik az ember
számára abból, ahogyan a Napot és a Plútót, mint a két legtávolabbi
bolygót észleli. A „kettősségbe esett” gondolkodásunkból azonnal adódik
az Alvilág urára való hivatkozás a Nappal szemben.
Azonban ha a Napot tartjuk egy Szellemi Intelligencia
középpontjának, mely az egész rendszert irányítja, miközben a Plútó a
periférián kering a Nap (illetve a Szellemi Intelligencia/Lény)
tevékenységének határán, akkor rájövünk, hogy szellemi szempontból
valójában Egy egységről van szó. Az egység középpontjáról és határáról.
Ennek az egységnek a lényegét, tartalmát az ember egyelőre nem képes
teljességgel felfogni, bizonyos okoknál fogva nem tud ezzel az
elsődleges akarattal „szinkronban létezni”, bizonyos teremtő akarati
erői még alvó fázisban vannak. És alapvetően ezért van az, hogy az „ősi
akarat” eltorzultan jelenik meg benne, főként „hatalomra törekvő akarat” képében.
Fontos tudni, hogy a „Plútó” névvel az emberiség a földalatti
szférákhoz nyúl, minthogy Plútó a görög-római mitológiában az Alvilág
ura, de a magyar mitológiában is az ördögöt jelenti, vagy az ördögök
fejedelmét.
A Plútónak azonban valójában két aspektusa van. Az egyik az Istenivel való Egységbe visz vissza, szellemi szempontból az Intuíció
szintjére, s csak a másik az, mely a pusztulását okozza a
legkülönbözőbb módokon. Ez utóbbira a legeklatánsabb példa a Plútó
megjelenése nyomában az 1932-ben felfedezett atomenergia, majd a
nácizmus és a II.világháború kitörése. Mondhatnánk, hogy az ember a
legtehetségesebb múzsa, Calliope hangját végül az atomenergia
rezgéseiben volt képes manifesztálni.
A mai ember – aki a materialista, ateista gondolkodásán keresztül
elveszti természetes érzékenységét, integritását a szellemi világgal - nem
igazán tud az isteni ősakarattal együttműködni, és ezt az akaratot a
legkülönbözőbb formákba önti, mely tényleg az alvilág megjárására
készteti. Nem tud a Szellemi Lény integritásában élni és ezért
lehetséges az, hogy az ebbe az integritásba beszivárgott más erők
hatásainak teret ad, melyek a Szellemi Intelligencia/Lény számára
(valójában benne a mi számunkra is) idegenek. Ezek az idegen erők ugyan
az emberiség fejlődését szorgalmazzák szabadságának, szabad döntésének
kifejlődésében, de éppen a döntési szabadság (a szabadság mint minőség
kifejlődése) követelné meg, hogy a Szellemi Lény, és egyben a saját
emberiségünk fejlődése szempontjából jól döntsünk, vagyis jól
válasszunk. (Természetesen ha elfogadjuk azt, hogy az ember egyszer a
Szellemi hierarchiák legalsó fokozataként a szabadság angyalává válik, a
szabadság mint új minőség megtestesítőjévé a kozmoszban.)
Kevés helyen jelenik meg, hogy a Plútó bolygó a választás bolygója. Mondhatnánk úgy is, az Atya és az Alvilág(Ellenerők)
princípiuma közötti választást jelenti. Bármilyen nehéz történések
fordulnak elő akár egyéni, akár kollektív életünkben, erre a
választásra hívják fel az események a figyelmünket. Rosszul
választottunk, és ezután másképp kell választanunk, ha nem akarunk
végleg elsüllyedni a lejtőn az Alvilágban.
Egyik kiváló magyar asztrológusunk és antropozófusunk szavait szeretném idézni ezen a helyen:
„Ami azonban a Plútó-tulajdonságok között leglényegesebb és döntő
fontosságú, az egyedül Vehlow könyvében található meg, de ott sem
nagyon kihangsúlyozottan. Nevezetesen: dualisztikus, kétféle, majd
később: ellentétesség, oldás-kötés, építés-rombolás,
merevedés-alakulás, a válaszút. A Plútó mint felfokozott Mars tehát
nemcsak elementáris erőt, gigantikumot, s szinte a Földön túlmenő
méreteket jelenti funkcióiban, hanem egyben az ellentétességet két
véglet között. Az akarat szignifikátorának felső oktávja jelöli a
válaszutat, hogy mire használom fel a rendelkezésemre álló erőket, jóra
vagy rosszra, teremtésre, alkotásra vagy pusztításra. Ahogyan a
belső bolygók erősen kötnek bennünket lelkileg és a külső bolygók egyre
inkább szabadon hagynak, a legkülsőbb bolygó annyira szabadon hagy,
hogy jelentőségei közül legfontosabb éppen a válaszút. A bolygó jelentősége a válaszút, és az emberi Én az, amelyik választ.
Hogy mit választ, az az Én fejlettségi fokától függ. Itt tehát még egy
távolabbi világ hírnökével állunk szemben: a Vulcan-korszak, az utolsó
ismert emberi fejlődési korszak princípiumával, amidőn az ember-szellem
az athma magaslatára emelkedik, intuíciós tudathoz jut, s puszta
akaratával teremteni, alkotni s eltörölni képes……tehát a Plútó olyan
távoli időkben bekövetkező és valóra váló princípiumok szignifikátora,
hogy azt ma jóformán nincs ember, aki felfoghatná.” (Dubravszky László
Dr.: A megismerés titka II., 305.old.)
Az idézet 1947-ből származik, s ekkortájt Dubravszky László azt
állította, hogy az ezredforduló eseményei kapcsán végképp megnyílik a
lehetőség a Plútó figyelembevételére mind egyéni mind mundán
képletekben.
Az elmúlt évszázadban felgyorsultak bizonyos események, és az idő
múlásával szükségszerűen bekövetkező változások okán is többen
elkezdtek foglalkozni a transzcendens bolygókkal. Olyanok is (lásd
Dubravszky László, Robert Powell), akik antropozófiai szellemiségűek és
tisztában vannak vele, hogy Rudolf Steiner alapvetően inkább a
Szaturnuszon belüli szférákkal kapcsolatos tudásra koncentrált
tanításaiban.
Az ellenerők és az alakuló szférák
Mivel a Plútó egyik arca, a választás egyik útja az Alvilággal
hozható kapcsolatba, beszélnünk kell röviden az ellenerőkről is. A
fejlődés akadályozó erői a különböző vallásokban kölönbözőképpen
jelennek meg.
Szellemtudományi szempontból az ellenerők három típusát ismerjük: a
luciferi, az ahrimáni lényeket és az aszurákat. Dubravszky Lászlónál
megjelenik a Plútó aszurákkal való kapcsolatba hozása, máshol
megtaláltam az Uránusz kapcsolatát Luciferrel, a Neptunusznál viszont
nem találtam sehol hivatkozást Ahrimánra, de nyilvánvalóan ő marad a
sorban.
A tanítások szerint a különböző ellenerők teljes megváltása a
következő bolygókorszakokhoz kapcsolódhat, ugyanúgy mint ahogyan
„keletkezésük” az előző bolygókorszakokhoz kapcsolódott. Azonban még
annyira sok időt jelentenek ezek a korszakok, hogy elvileg és
gyakorlatilag az emberiség szabad döntésétől függ az, hogy az ellenerők
megváltását mennyire mulasztja el vagy sürgeti meg, hozza közelebb.
Sajnos ma egyáltalán nem úgy néz ki, hogy ebben a vonatkozásban jól
állnánk, ugyanakkor lehetségesnek tartom azt is, hogy az emberiség
felébred (sajnos talán valamilyen újabb sokk hatására) és az evolúciós
folyamat felgyorsul.
Magasabb lénytagjaink csíráit most is magunkban hordozzuk, az
ellenerők különböző fajtáival pedig nap mint nap találkozhatunk. Minden
nap meg van a lehetőségünk a gonosz felismerésére és a megváltására
vagy a harcra vele szemben (ha a megváltás még nem lehetséges). Ez egy
nagyon-nagyon nehéz út, de már most komoly erőfeszítéseket kell
tennünk, nem lehet a következő korszakokra hivatkozva elsiklani a
gonosz felett kényelmünkben.
Fontos jól érteni, hogy a különböző ellenerőknek csak a végleges
megváltása köthető a transzcendens bolygókhoz, de nem maguk a lények!
Legalábbis reméljük, hogy nem azok (!?).
Ezt azért fontos tisztázni, mert sokaknak a „Plútó” alvilági
névvel kapcsolatban az villanhat fel elsőre, hogy a Plútóig „még csak
van valahogy”, de onnantól kezdve jön a sötétség, kvázi a gonosz.
Mintha a Naprendszer odáig fényes lenne, de onnantól kezdve jön a
„pokol”. A Neptunusz pedig a tengert megidézve az „átmenet”. S
kizárólag a pokol után tárulhat fel az állócsillagok fényes világa. A
bolygó égi útjának nyomán felbukkanó képek előhozzák „a gonoszt”,
felhívják a figyelmet rá, de ezt ne keverjük össze magával a Plútó
térbeli szférájával és a kapcsolódó szellemi szférával. Ilyen alapon az
Uránusz és a Neptunusz esetében is csak az ellenerők egyes fajtáit
kellene elképzelnünk szféráikban, annak ellenére, hogy ezek neve nem
tükrözi az alvilágot.
Minden bolygóval való kapcsolatot meg lehet élni negatív és
pozitív vonatkozásban is. A Merkúri kommunikáció például megmutatkozhat
hazugságban vagy felesleges fecsegésben és magas szintű üzenetek
közvetítésében is. A Marsi energiákat is használhatjuk rombolásra,
destruktív konfliktusokra, vagy ellenkezőleg, alkotások hajtóerejeként.
És így tovább. Az ellenerők működése életünk, testünk-lelkünk minden
szférájára kiterjedhet (természetesen a különböző ellenerők mást
céloznak meg). A romboló erők itt vannak bennünk és hozzájárulnak ahhoz
is, hogy magasabb szellemi valóságunkat ne is vegyük észre, ne jussunk
el hozzá. A velük való munka tehát nem kötődik kifejezetten csak egy
bizonyos bolygóhoz vagy bolygószférához.
Rudolf Steiner közlései szerint egyébként a Föld alatti rétegekben
vannak az ellenerők kiindulópontjai, bennünk pedig a tudatalatti
dimenziókat itatják át. (Lásd bővebben: Váradi Tibor: Mani élete és
tanításai cikksorozat 10.rész, Manifesztum)
Mindebből persze az is kiderül, hogy az emberben is megjelenő
magasabb szellemi szinteknek tehát a Föld alatti tartományokkal is kapcsolata van:
Lucifer miatt elesik, átalakul a Fény (Uránusz). Ahrimán miatt
elveszhet a Szeretet (Neptunusz). Az aszurák miatt pedig elveszhet az
Élet (Plútó). Az ellenerők segítsége nyomán fedezhették fel például az
elektromosságot, az elektromágnesességet, majd az atomenergiát a
fizikai világban, melyek elég jól köthetők a bolygók felfedezésének
idejéhez is.
Technikai fejlődésünk sok tekintetben elősegítette kényelmesebb és
hosszabb (bár ez lassan kérdésessé válik) életünket, azonban azokon a
dolgokon is gondolkozzunk el, hogy mit veszítünk általuk! Komoly
egyensúlyozási folyamatban vagyunk, hogy felfedezéseink pozitív
minőségeit használjuk ki és ne vigyük saját magunkat veszendőbe
általuk…
Ez utóbbi sorok rávilágítanak arra is, hogy az ellenerők
fejlődésünk részei. Ahogyan a már-már klasszikusnak számító idézet
mondja: „Lucifer nélkül nem lenne művészet, Ahrimán nélkül nem lenne
tudomány”. Ugyanakkor ha választásról beszélünk, tudnunk kell, hogy az
ellenerőknek (és mai korunkban leginkább a materialista elvű tudomány
térhódításáról van szó) a kelleténél nagyobb teret engedve az isteni
fénytől, szeretettől és teremtő akarattól távolodunk el.
Azt se felejtsük, ahogyan Willi Sucher írta, és amennyiben elfogadjuk tőle, hogy a transzcendens planéták szférái alakuló
szférák, hogy folyamatosan hatást gyakorolunk rájuk, azaz a kapcsolódó
szellemi világokra. Amennyiben nem értjük meg a lényegüket és ezzel
összefüggésben haladásunk irányát, elképzelhető, hogy onnan kiinduló
„kezdeményezésre” történnek katasztrófák a Földön.
A Szaturnuszon túli bolygók nem üstökösök, legalábbis ma
már biztosan nem azok. A Plútó pályája hasonlít leginkább egy üstökös
pályájához, de az is csak hasonlít. Azonban ez az excentrikus pálya
valóban azt mutatja, hogy a „beszabályozás”, a „megszelídülés” nem jött
létre teljes mértékben a magasabb szellemi hierarchiák
közreműködésével. Talán mondhatjuk azt, hogy bizonyos szellemi harcok
folynak azokban a régiókban (?).
Az üstökösök nagy részét ugyan a Szeráfok és a Kerubok irányítják
és komoly asztrális tisztítást végeznek velük a világűrben, sok üstökös
kerül azonban az ellenerők hatása alá (lásd Halley-üstökös).
„Az üstökösöket éppen az teszi kívánatossá az olyan szellemi lények
előtt, akik maguk akarják kisajátítani a jövőt, és nem akarják
átengedni az isteni-szellemi lényeknek, hogy nem illeszkednek bele az
általánosan érvényes törvényszerűségekbe.” (Elisabeth Vreede:
Csillagászat és antropozófia II.évf.11.Levél)
„A mai embernek nem kizárólag csak az alárendeltség érzését kell
kifejlesztenie a leendő kozmosszal szemben – bármennyire hálás is érte –
hanem elsősorban a közös felelősségérzetet. Egyre nagyobb
hatókörrel őrá van bízva, hogy mi lesz a bolygórendszerből a Sátán
rohamai során és hogy mit hoznak majd helyre az emberek életében a
XX.században még várhatóan megjelenő üstökösök.” (Elisabeth Vreede:
Csillagászat és antropozófia, III.évf.1.Levél)
Ha a Plútó-szférát alakuló szférának tekintjük, akkor
érdemes elgondolkodni ezeken a dolgokon is. És jusson eszünkbe a Plútó
lefokozása. Vajon miért rekesztették ki a bolygót a bolygók sorából?
A teremtés ősi istenei
Visszatérve ismét a Plútó nevéhez. Ha a Naprendszerünk
keletkezésére gondolunk a bolygó kapcsán, akkor a Plútó helyett
valamelyik teremtési ősistennek kellene szóba jönni, mivel meg
szeretnénk őrizni a görög-római mitológia alakjainak sorát. Lehetne
Chaos, Ananke, Thesis vagy Ge is, a görögök isteni világa hihetetlen
sokoldalú. Robert Powell az orfikus mitológiát követve Phanest említi.
Phanes volt az apja Nyx-nek, vagy Nútnak (az éjszaka) és Nyx volt az
anyja Ouranosnak. Az Ősszaturnuszt megelőző kozmikus evolúciós lépést
lehetne Ouranushoz társítani (ez megfelel Uránusznak), az azt megelőzőt
Nyxhez (erre emlékeztet a Neptunusz). A Naprendszer kialakulásának
első lépcsőjéhez pedig Nyx apját, Phanes-t lehetne rendelni, aki
megtestesíti az ősi akaratot.
Tehát a három bolygó az ember jelenlegi normál tudatán és
képességein (egyben a hét csakrán) felül álló princípiumok, melyek
mindegyike egy evolúciós lépcsőt reprezentálhat a Naprendszer
fejlődésében, egyben az emberiség fejlődésében. Az emberi tudatosság,
az emberi szellem három magasabb szintjét képviselik. A Plútó-Phanes a
legmagasabbat. Az Uránusz az Imaginatív tudattal, a Neptunusz az
Inspiratív tudattal, a Plútó pedig az Intuícióval van összefüggésben,
amely szint végül összekapcsol az élet ősi szférájával, ahonnan az
isteni élet felénk áramlik.
Amint ezeken a korszakokon végighaladunk majd, a Manasz mint
lénytag kialakulásával és a kozmikus isteni fény felvételével és
kiárasztásával a luciferi lényeket tudjuk teljesen megváltani. A Buddhi
kialakulásával és a kozmikus isteni szeretet felvételével és
kiárasztásával az ahrimáni lényeket, végül az Átman kialakulásával és a
kozmikus isteni élet felvételével és kiárasztásával az aszurai
lényeket váltjuk meg. Ez utolsó állapot kapcsolható a Plútó szférához,
és erre mondja Dubravszky László, hogy nincs ember aki a mai tudati
fokán megmondja, hogy ez hogyan fog lezajlani.
Noha szellemünk ezen lénytagjai véglegesen és teljesen csak
hosszú idő múlva fognak kifejlődni, csíráiban már most magunkban
hordozzuk őket, ezért az ezekkel kapcsolatos értésre már most is
törekedni lehet. Ebben a törekvésben értjük meg a fejlődés lényegét, és azt is, hogy milyen gátló erőkkel kell szembenéznünk az út során.
Az Uránusz megértése segít felkészülni a jövőbeni Jupiter
planetáris inkarnációra (mely a mostani Föld evolúciós korszakot
követi).
A Neptunusz megértése segíti a felkészülést a jövőbeni Vénusz planetáris inkarnációra (mely a jövőbeni Jupitert követi).
A Plútó pedig a jövőbeni Vulkán stádiumra készít elő (mely a
jövőbeni Vénuszt követi). Ez jelenti az életerők kiáradását, a
feltámadás fokozatát.
(folytatás a II. részben)
Budapest, 2010. október
Felhasznált irodalom:
Dubravszky László Dr.: A megismerés titka II.
Robert Powell Ph.D.: Pluto and the galactic center (Christian Star Calendar 2007)
Krista Koesters, Robert Powell: Pluto-Phanes and Pluto-Hades
Váradi Tibor: Mani élete és tanításai
Váradi Tibor: Szellemtudomány I.
Willi Sucher: Isis-Sophia II.
Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia (2., 3.évfolyam)
Wikipedia és egyéb internetes anyagok, képek
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Újkori mitológiák A Plútó (II.rész)
A csillagos ég vizsgálata…
Az asztrológia jelentősége, lehetőségei és korlátai