Újkori mitológiák
A Plútó (I.rész)

„…ha felébrednek majd az emberben szunnyadó új képességek, egy újabb, helyes mitológiának kellene kialakulnia, amely hatalmas képekben tünteti fel azt, amit a teleszkóp, a kamera és a spektroszkóp feltár ugyan, de a materialista tudat nem fogta fel teljesen. Az istenség Lucifer és Ahrimán között – ez a tárgya az újkor és a jövő összes mitológiájának.”
(Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia 3.évfolyam, 31.körlevél)

Ez a tanulmány a következő kérdéseket járja körbe:

• A Plútó kapcsolata a Naprendszer többi bolygójával, és az egész Naprendszer keletkezésével (A Plútó mint a galaxisunk középpontjához legközelebb eső naprendszerbeli szféra reprezentánsa.)
• A csillagászatilag megfigyelhető elhelyezkedés milyen szellemi jellegű feltételezésekre adhat okot az emberiségre és az egyes emberre vonatkozóan (A Plútó mint az Atya és mint az Alvilág princípiuma. A Plútó mint a „jó” és a „rossz” közüli választás bolygója.)
• A Plútó csillagképeken keresztüli pályaívének mitológiai vonatkozásai, mondanivalója (A Plútó, mint a Szűzet, az Égi Szófiát legmagasabb deklinációban elérő és a Cetet, az Alvilág egyik reprezentánsát legalacsonyabb deklinációban elérő bolygó.)
• A Plútó Nap körüli útjának ritmusa milyen szerepet tölthet be a különböző generációk életében (A 248 éves ciklus Nap közeli és Naptól távoli haladásának generációkra vonatkozó következményei.)
• Fenntartások a transzcendens bolygók csillagképekhez rendelésével kapcsolatban
• A Plútó, mint a Skorpióhoz rendelt princípium (A Skorpió „meridián” vizsgálata: Sárkány, Herkules, Kígyótartó, Skorpió)
• A Plútó az ezredfordulón (1998-2012. Ahrimán testet öltése, Maya kalendárium…)
• A Plútó észlelése egyes történelmi jelentőségű eseményekkel kapcsolatban (A Plútó megjelenése emberiséget érintő történelmi fordulatokban.)
• A Plútó szociológiai, pszichológiai jellegű vizsgálata a generációk életében (A kollektív karma eddigi nyomon követhető megnyilvánulásai a bolygó csillagászati felfedezése óta.)

1. A Plútó a Naprendszerben

A Plútó felfedezése és a névadás
A Plútót 25 évnyi keresés után fedezték fel 1930-ban. Percival Lowell 1905-ben kezdte meg kutatásait. Mivel azonban Lowell akkor jóval fényesebb bolygó után kutatott, nem figyelt fel a halovány égitestre, noha már ott volt felvételein. Végül 1930. február 18-án azonosította a Plútót Clyde W.Tombaugh az arizoniai Lowell Obszervatóriumban. A bolygó egyik jelölése azonban a „P”-ercivalból és a „L”-owellből alakult ki, a kutatójának kijáró tisztelet folytán. (A bolygó jelöléseit, szimbólumait lásd később.)

Magára a bolygóra több nevet is javasoltak annak idején, így például Minervát, a tudás istennőjét. Végül egy Mickey egér kutyájára szavazó 11 éves angol iskolás lány javaslatát közvetítette egy csillagász. Ez a kutya ugyan nem tudom honnan kapta a nevét, de szerintem nem hasonlít Hádész/Plútóra, a görög-római mitológiában szereplő alvilági istenre. Mivel Percival Lowell fedezte fel a bolygót először, így a PL miatt azonban gyorsan elfogadták a Plútó nevet. Ugyanakkor Percival neve alapján lehetett volna a bolygó „Parszifál” is.
Egy furcsa paradoxonnal kerül itt szembe az ember. A Naprendszer Naphoz közelebbi bolygói olyan korban kapták meg elnevezéseiket amikor még az emberek közelebb álltak ahhoz, hogy szellemi látásukkal érzékeljék a bolygószférák szellemi lényeit, amikor kialakulhattak érzékelésük nyomán a mítoszok, az istenségek történetei. Mit kezdjen azonban az ember olyan bolygókkal, melyeket csak tudományos-materiális világunk fedezett fel számunkra? Korunk feladatai szinte teljes mértékben különböznek a régebbi kultúrkorszakok feladataitól, ugyanakkor a régi isteni rendet őrző elnevezések sorába kell valahogy beilleszteni az újabb felfedezéseket is. Másképpen nincs harmónia.
Így például Parszifál, a tudati lélek korának embere és szellemi szimbóluma nehezen férne bele a görög istenek sorába, noha nagyon sokat tanítana meg számunkra a bolygó tevékenységét, csillagképeken keresztüli útját és Parszifál történetét egyszerre vizsgálva. Mielőtt félreértésbe esnénk, természetesen a Plútó sokkal „nagyobb és távolabbi” kategória Parszifálnál, ezért ez az elnevezés sem lenne helyes. Hiszen Parszifál (mint Mani egyik inkarnációja) Földi inkarnációjában egyfajta „társmegváltó” szerepben mutatott utat az embereknek. Azonban fontos, hogy a Tarot-ban nem véletlenül ugyanúgy a „mindenen felül álló” Bolonddal azonosítják Parszifált is és a Plútót is, így Parszifál alakja érdekes kapcsolatban van a bolygó szellemiségével.
Tehát a névadás igencsak a matériába süllyedt ember terméke, egy újkori párosítás, még akkor is ha nem került messze az igazságtól. A probléma abban van, hogy az Alvilág urával való azonosítás az emberek többsége számára csak a sötét oldalt jeleníti meg, és nem a Teljességet, a sötét és a világos oldal teljességét, magát az abszolútumot, mindennek ősforrását és őserejét. Az elnevezés a modern ember választását tükrözi és eltávolít a bolygó princípiumának, szellemének teljes valóságától. Ugyanis a Plútó sokkal több mint Hádész-Plútó, a Hádész-Plútó a bolygónak csak az egyik arca. S leginkább mi tesszük Hádész-Plútóvá a bolygót meg nem értésünk, késlekedéseink, mulasztásaink, a „rossz” választása folytán. A névadásra a későbbiekben még visszatérek.

A Plútó lefokozása
A bolygó tehát „pályafutását” 1930-ban kezdte meg. 76 évnyi „bolygóság” után 2006. augusztus 24–én azonban az emberiséget reprezentáló csillagászati kör, 2500 vezető csillagász személyében, Prágában a Plútót visszaminősítette törpebolygó szintre. A materialista tudomány „nem”-et mondott erre az ismeretlen, sokak szerint Hádész szellemiségét hordozó bolygóra. Maradt a Nap körül nyolc „hivatalos” bolygó: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz.
Az indoklásban két fő ok szerepelt: az egyik az, hogy nem elegendő a nagysága, a másik pedig az, hogy pályája meglehetősen excentrikus. Átmérője 2/3 akkora mint a Földünk Holdjáé és 2/11 akkora mint a Föld átmérője. Az ekliptikától (a Nap látszólagos útja a Földhöz képest) való legnagyobb eltérése 17 fok, így messze a zodiákus gyűrűjén kívülre kerül útján. A hivatalosan elfogadott elhajlás 8 fok az ekliptikától felfelé és lefelé egyaránt. A Plútón kívüli nyolc bolygó ezen az elhajláson belül kering, a legnagyobb kilengésű a Merkúr, az is csak 7 fokkal.
Ez az erős elhajlás arra enged következtetni, hogy a bolygó egy olyan ősi szférának a reprezentánsa, amelyben más törvények uralkodnak, mint a Naprendszerünk belsőbb részében, ahol az égitestek meglehetősen szabályos rendben, jelentős kilengések nélkül keringenek.

Már 1999-ben is kísérletet tett rá Brian Marsden, hogy aszteroidává minősítsék le a Plútót. Ekkor még a csillagászok többsége megvédte a bolygó jogait. Azzal érveltek, hogy már 1930-as felfedezése óta bolygónak hívják, emellett pedig a körülötte keringő Charon nevű holdja is bolygónak minősíti. Továbbá azt is hozzátették, hogy gömbölyű mint a többi bolygó, míg az aszteroidák szabálytalan alakúak.
Az egész Plútó-ügy tulajdonképpen a Kuiper-öv felfedezése nyomában jött létre. A Plútó ugyanis ebben a Kuiper övben helyezkedik el, mely nagyon messze található a Naptól, a legmesszebbi régiónak mondható a Neptunuszon túl (1.ábra).
1992-től kezdődően felfedezték, hogy a Kuiper-öv tele van kis égitestekkel. Körülbelül 200 olyan égitest van itt, mely közel azonos ideig kering a Nap körül mint a Plútó, és jó néhány közülük hasonló elhajlásban a Nap útjához képest. Ezeket az égitesteket Plutinóknak nevezték el, de nem azért, mert kisebbek a Plútótól, hanem mert hasonló pályát járnak be a Nap körül. 2003-ban azonban felfedeztek egy Plútónál messzebbi és nagyobb objektumot: ez volt a Xéna. Ez a felfedezés újította meg a régebbi vitákat, melyek a Plutinók felfedezése nyomában kezdődtek meg a Plútó körül. Valójában logikusnak mondható, hogy ha a Plútó egy bolygó, akkor a Xéna, amely nagyobb tőle, szintén az.
Ebből az okfejtésből kifolyólag a Plútó 2006-ban törpebolygó lett, melynek kritériumai:

• a Nap körül kering,
• elég nagy a saját gravitációja, hogy tömör testet hozzon létre, mely közel gömb alakú,
• NEM tisztítja meg a környezetét a pályáján,
• és nem egy bolygó holdja.

A Plútón kívül a Xéna és a legnagyobb aszteroida, a Ceres is törpebolygó lett. A konferencián azt is elhatározták, hogy a Neptunuszon túli objektumok (tizenkettőnél is több van ilyen) szintén hozzáadhatók a törpebolygók listájához.
A nyolc hivatalos bolygón és az új törpebolygókon kívül pedig a Nemzetközi Csillagászati Egyesület (IAU) minden egyéb égi objektumot a Kis Naprendszerbeli Testek csoportjába sorolandónak határozott meg.

1.ábra
A Kuiper-öv a Naprendszer peremén

Az aszteroida-övezet története
A Plútó története jobban megérthető, ha a Ceres történetét is ismerjük. Ez az aszteroida a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő aszteroida-övhöz tartozik. A csillagászok szerint egy bolygó pusztulásához kötődik az a fajta törmelék, amely aszteroida-övként jött létre itt. Rudolf Steiner szerint „A Mars és a Jupiter pályája között nagy mennyiségű aszteroida van szétszóródva. Ezek az égbolt egyik háborújának törmelékei, melyet két kozmikus időpont között vívtak, mikor a Naprendszerünk először húzódott ki a Jupiterbe aztán a Marsba.” (Rudolf Steiner: The Spiritual Hierarchies)

Miután a Ceres-t 1801-ben felfedezték és bolygónak nevezték, újabb és újabb égitesteket fedeztek fel ebben a régióban (Pallas, Juno, Vesta és így tovább). Az ötödik felfedezése után azonban lefokozták őket aszteroidának és elkönyvelték, hogy egy teljesen újfajta égitestet fedeztek fel, melynek az első felfedezettek csak egy-egy reprezentánsai voltak, melyeket valószínűleg több is követ majd.

Ha az ember kozmikus szférákban gondolkodik, melyeket a bolygók jelölnek ki a Nap körül, az aszteroida-öv szintén egy szférát jelent a Nap körül. Rudolf Steiner szerint mielőtt az ember megérik a Földön való létezésre, a halál és az újraszületés közötti időben az aszteroidák régiójában egyfajta előkészítő helyettesítő anyagot talál, mielőtt beléphetne a Jupiter és a Szaturnusz szférájába. Ezek szellemi lények csoportjai, melyek a Jupiter és a Szaturnusz régiójából húzódtak vissza.
Ez a gyűrű egy szellemi valóságot jelöl, még akkor is, ha nem egy bolygó körvonalazza működését, hanem aszteroidák nagy mennyisége. És Ceres az elsődleges reprezentánsa ennek a kozmikus szférának.

Plútó vs Xéna
A Plútó a Xénán kívül a legnagyobb Neptunuszon túli objektum. Ezen felül a Plútó a legfényesebb, ezért fedezhették fel már 1930-ban, 62 évvel a Xéna 1992-es felfedezése előtt. (1992 után több ezer Neptunuszon túli égitestet fedeztek fel.) A Plútónak tehát vezető státusza van a Kuiper-övet illetően, azt mondhatnánk, hogy elsődleges reprezentánsa annak. A Kuiper-öv pedig maga is egy kozmikus szférát jelenthet.
A Xéna annyira messziről jön (a Plútó Naptól való legnagyobb távolságának kétszeresével kell számolnunk), a Kuiper-övön túlról, hogy talán egy másik kozmikus szféra képviselőjének látogatása lehet. Ez még a jövőre nézve további kutatásokat és kérdések feltevését irányozza elő.
A Plútót azonban a Naprendszerünk ősi szférájának emlékeként, relikviájaként tarthatjuk számon. Egy olyan ősi szféráról van szó, mely mint egy óriási gázszerű ködfolt létezett a Naprendszerünk határain túlra nyúlva, mely azóta temérdek égi objektumban kristályosodott ki, így a Plútóban, Sednában, „Xénában” stb., melyek ehhez a legmesszebbi régióhoz tartoznak.

A Nebula-hipotézis
A modern csillagászat módosított Nebula-elmélete szerint a Naprendszerünk, a bolygók holdjaikkal és az aszteroidák egy ősi, gázszerű ködből (tehát létezett egy homogén szubsztancia-princípium) kristályosodtak ki, amely lassú, forgó mozgást végzett. Az ősköd forgó gázködjeiből alakultak ki összesűrűsödéssel az égitestek. A Nap pedig egy kihúzódási folyamatban alakult ki.
Ez lenne az a „kihúzódási” alapelv ami segítene megérteni az emberiség kapcsolatát a Naprendszerrel. Rudolf Steiner megállapításai szerint a Naprendszerünk lépésről lépésre (bolygóról bolygóra) vált ki a legmesszebbi régiókból befelé húzódva („mikor a Naprendszerünk először a Jupiterbe majd a Marsba húzódott ki”). (2.ábra)

2.ábra
A Naprendszer keletkezésének elméleti vázlata

A Naprendszerünk kialakulását nézhetjük teljesen fizikai szempontból, de megpróbálhatjuk szellemi szempontból is megközelíteni. Ha az egész univerzumot Szellemi Intelligenciaként fogjuk fel, akkor a csillagok és így a Napunk születésére is, mint szellemi lények születésére tekinthetünk. A születés lépcsőfokait pedig a bolygók reprezentálják. És feltehetjük, hogy az emberiség a maga ősi, kezdetleges formáiban részt vett ebben a bolygóról bolygóra történő születési folyamatban.
Valószínű, hogy a Naprendszer születési folyamata, ez a hatalmas evolúciós folyamat a Kuiper-övben kezdődik. Ezért feltételezhetjük, hogy a Plútó, a Plutinók és minden más oda tartozó objektum ennek az evolúciós folyamatnak az első lépcsőjével vannak kapcsolatban. Emlékeztetnek minket a Naprendszer eredetére, az ősi hatalmas ködre, ami betöltötte az űrt és mely kihúzódott a Naprendszer peremére.
A jelenlegi csillagászati álláspont szerint a Kuiper-öv a Naprendszerünk legtávolabbi területe. Az Oort felhőt (egy holland csillagász, Jan Oort után nevezték el) még vizsgálják, meglehetősen hipotetikus megállapítások léteznek csak egyelőre erre a területre nézve.

Az üstökösök
A Kuiper-övben a fentebb említett égitesteken kívül üstökösmagokat is vélelmeznek, melyeket a nagy távolság és a magok kicsinysége miatt nehéz detektálni. Feltételezhető, hogy az üstökösök a Naprendszer gravitációja miatt kerülnek be hozzánk ebből a „szélső” régióból. Az üstökösök a Nap megkerülése után eltűnnek a Naprendszeren kívüli területre, azonban néhányukat annyira megfogja a bolygók gravitációs ereje (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz), hogy visszatérő üstökösökké válnak. Erre a legjobb példa a periodikusan visszatérő Halley-üstökös, melynek vonzó erejeként - a pályája alapján - a Neptunuszt feltételezik.
Ha elfogadjuk, hogy a Kuiper-öv egy eredeti, ősi ködfelhő maradéka, melyből a Naprendszerünk kialakult, akkor az üstökösök valamiféle hírvivői lehetnek a Naprendszer ősi természetének. Ilyen értelemben, ha egy üstököst látunk, akkor az a Naprendszerünk keletkezésére emlékeztet minket. Az üstökösök legtöbbje váratlanul jelenik meg, és nem visszatérő. Valószínűleg ilyen vadság és kiszámíthatatlanság  jellemezhette a Naprendszerünk „lecsendesedését”, a bolygók kiszámítható mozgását megelőző periódust, a kezdeti evolúciós lépéseket.

A Naprendszer, benne a transzcendens bolygók keletkezésére vonatkozó álláspontok
Az univerzum és benne a Naprendszerünk keletkezésére fokozatosan alakuló álláspontok jelennek meg a csillagászat oldaláról, az újabb és újabb felfedezések függvényében. Ezek azonban nem elhanyagolandó módon több ponton is közelítenek az ősi csillagászati elképzelésekhez.
A fentiekben csillagászati forrásanyagokból és Robert Powell egyik szellemi jellegű munkája alapján dolgoztam. A következőkben meg kell említenem, hogy Rudolf Steiner megnyilatkozásai a Naprendszer hét bolygójára terelték a figyelmet: Nap, Föld-Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz. Az ő megnyilatkozásaiban a Szaturnusz jelenti a Naprendszer és egyben az evolúciós folyamat határát, kezdetét (legalábbis szellemi értelemben). Korai követői is csak nagyon óvatosan és kismértékben nyúltak a Szaturnuszon túli bolygók témájához, már ami a ránk hagyott anyagokból kitűnik. A transzcendens bolygókkal összefüggésbe hozható események ugyanakkor a későbbiekben többeket indítottak arra, hogy ezekkel a távoli bolygókkal is behatóbban foglalkozzanak.
Willi Sucher a következőket mondja a transzcendens bolygókkal kapcsolatban:
„Ennek a három bolygónak igen speciális helyzete és funkciója van a Naprendszerben. A mostanában, 1930-ban felfedezett Plútó, úgy tűnik feltárja némileg ezen újonnan felfedezett bolygóknak a természetét. A Plútó olyan ellipszisben mozog, melynek gyújtópontjai elég távol vannak egymástól. Ez azt sugallja, megegyezően Rudolf Steiner néhány megjegyzésével, hogy ezek a planéták eredetileg üstökösök voltak. Az üstökösök parabolikus vonalban lépnek be a Naprendszerbe. Amikor egy üstököst látunk, egy ilyen ív egyik végében való átvonulását észleljük, a másik rész a Naprendszeren kívül van. Ezért azt mondjuk, ellipszisben mozog. Ez bizonyos üstökösökre igaz, de nem mindegyikükre. Nagyon valószínű, hogy az Uránusz, Neptunusz, Plútó bolygók eredetileg üstökösök voltak, és a Naprendszerünk „elkapta” őket. Ez megmagyarázhatná Rudolf Steiner megjegyzését, hogy ezek eredetileg nem tartoztak hozzá, csak későbbi lépcsőben kapcsolták be magukat a Naprendszerbe. „Sie sind zugeflogen”-mondta. Így ezeknek a bolygóknak egészen különleges és speciális természetük van, és nem keverhetjük össze őket a Naprendszer régi bolygóival.” (Willi Sucher: The living universe and the new millenium, 94.old.) (3.ábra)

3.ábra
Egy üstökös és a Plútó pályája a gyujtópontokkal

„Az Isteni szándék prototípusait is megtaláljuk az univerzum szféráiban, melyek az emberi lényben munkálkodnak és melyeket csak számos inkarnáción keresztül ismerhetünk meg lassan. Mikor a lélek belép ezekbe a régiókba halála után, szembesül legmagasabb önvalójával, azzal a fejlődéssel amit az evolúció magas céljainak érdekében tett vagy elmulasztott tenni.
Ezek a régiók a Szaturnuszon túl vannak. Ezek az újonnan felfedezett Uránusz, Neptunusz és Plútó közelében vannak. Szellemi szempontból ezek eredetileg nem tartoztak a Naprendszerhez. Csak az evolúció későbbi fázisaiban csatolódtak a szoláris kozmoszhoz.
Ezt úgy érthetjük meg, ha ezeket a régiókat alakuló fázisúnak tekintjük. Amennyire az emberiség evolúciója a kozmikus Krisztus szellemében fejlődik, annyira válnak ezek az új planetáris szférák realitássá a kozmoszban. De a fejlődés szellemének elmulasztása, megtagadása, illetve a hamisság szintén manifesztálódik ott és munkálkodik, mint a természeti és szociális katasztrófák kiindulópontjai.” (Willi Sucher: Isis Sophia II.)

Az első kiemelés szerint Steiner megnyilatkozása egyfajta szűkítést jelent a csillagászattal szemben, hiszen a csillagászat nem tudja egyértelműen bizonyítani a transzcendens bolygók ősi evolúciós folyamatban való részvételét vagy a későbbi kapcsolódást. Véleményem szerint nagyon fontos azonban, hogy itt nemcsak az a lényeges, hogy a bolygók később kerültek-e be a Naprendszerbe vagy már a Szaturnuszon belüli bolygók fejlődése előtt is ott voltak, hanem az is, hogy a legősibb régióhoz közelebb vannak a többi bolygónál, akármikor kerültek is oda. A Plútó ráadásul bele is megy abba a szférába, ahol ma is egy kiszámíthatatlan teremtési folyamat zajlik.
A második kiemelésben pedig látható, hogy „az Isteni szándék prototípusaiként” említi a szerző ezeket a bolygókat azzal együtt, hogy a szférákat „alakuló” jellegűnek tartja.
Ez a második kijelentés pedig olyan fontos gondolatot is tartalmaz, hogy nyugodtan lehetett volna az egész tanulmány bevezető „mottójául” választani. Bármi is történik tehát ebben a távoli szférában, az folyamatosan összeköttetésben áll velünk. Ezt tartom fontosnak. Vagyis a mi szellemi fejlődésünk is hat arra, hogy ott milyen teremtés illetve milyen folyamatok zajlanak le, és azok visszafelé is hatással vannak ránk, megnyilvánulnak életünkben.

A Napisten kilenc múzsája
Visszatérve a Plútó bolygó lefokozásához. Az egész Naprendszer kialakulása évmilliárdokat vett igénybe a csillagászat szerint (körülbelül 4,6 milliárd évet mondanak jelenleg a csillagászok). És ebben nem tudhatjuk pontosan, hogy mikor keletkeztek illetve kapcsolódtak be Naprendszerünkbe a Szaturnuszon túli bolygók. Létezik egy kollektív tudattalan is azonban (a kollektív tudattalanra Jung tett először több felfedezést), mely egyértelműen megmutathatja, hogy hány bolygónak kell tartoznia Naprendszerünkhöz szellemi szempontból. A szellemi látás az idők során fokozatosan csökkent ugyan, de ebből a látásból a kollektív tudattalan megőrizte az igazságokat a mitológián keresztül.
A görög-római mitológiában Apollón napistennek kilenc múzsája volt: Calliope, Clio, Erato, Euterpe, Melpomene, Plyhymia, Terpsichore, Thalia és Urania. Mondhatnánk, a kilenc bolygó tükrözi vissza a Nap fényét: A Nap jelképezi a kreatív, férfi pólust és a Múzsák feminin jelleggel tükrözik vissza a kreatív erőt, ahogyan a bolygók keringenek a Nap körül.
Ezen kívül talán nem sokan tudják, hogy az egész Naprendszerünk lassú tempóban közeledik a Lant (Lyra) és a Herkules csillagkép határán fekvő pont felé. Különböző forrásokban különbözőképpen ítélik meg, hogy melyik csillagképhez esik közelebb ez a pont. Mindenesetre ebből a mitológiai képből kiindulva talán tekinthetjük a Lantot mindig a kezében fogó Napistent kilenc múzsájával együtt a Naprendszer jelképének is. A kilenc múzsa pedig ez esetben a következő: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és a Plútó. A kilenc múzsa együtt a Nappal pedig tízet jelent. A tízes szám pedig visszavezet minket az Egybe, a teljes egységbe.

2. A Plútó elnevezése és a Plútó mint a választás bolygója

„Az akarat útjai”
Ahogyan a tanulmány elején írtam, visszatérek a Plútó elnevezésének féligazságot tükröző mivoltára.
A fentiekből kiderül, hogy a Plútónak erősen kapcsolata lehet egy ősi „akarattal”, a Naprendszerünk ősi „életadó akaratával”. A sötét világ és a világosság polaritása azonban adódik az ember számára abból, ahogyan a Napot és a Plútót, mint a két legtávolabbi bolygót észleli. A „kettősségbe esett” gondolkodásunkból azonnal adódik az Alvilág urára való hivatkozás a Nappal szemben.
Azonban ha a Napot tartjuk egy Szellemi Intelligencia középpontjának, mely az egész rendszert irányítja, miközben a Plútó a periférián kering a Nap (illetve a Szellemi Intelligencia/Lény) tevékenységének határán, akkor rájövünk, hogy szellemi szempontból valójában Egy egységről van szó. Az egység középpontjáról és határáról. Ennek az egységnek a lényegét, tartalmát az ember egyelőre nem képes teljességgel felfogni, bizonyos okoknál fogva nem tud ezzel az elsődleges akarattal „szinkronban létezni”, bizonyos teremtő akarati erői még alvó fázisban vannak. És alapvetően ezért van az, hogy az „ősi akarat” eltorzultan jelenik meg benne, főként „hatalomra törekvő akarat” képében.

Fontos tudni, hogy a „Plútó” névvel az emberiség a földalatti szférákhoz nyúl, minthogy Plútó a görög-római mitológiában az Alvilág ura, de a magyar mitológiában is az ördögöt jelenti, vagy az ördögök fejedelmét.
A Plútónak azonban valójában két aspektusa van. Az egyik az Istenivel való Egységbe visz vissza, szellemi szempontból az Intuíció szintjére, s csak a másik az, mely a pusztulását okozza a legkülönbözőbb módokon. Ez utóbbira a legeklatánsabb példa a Plútó megjelenése nyomában az 1932-ben felfedezett atomenergia, majd a nácizmus és a II.világháború kitörése. Mondhatnánk, hogy az ember a legtehetségesebb múzsa, Calliope hangját végül az atomenergia rezgéseiben volt képes manifesztálni.
A mai ember – aki a materialista, ateista gondolkodásán keresztül elveszti természetes érzékenységét, integritását a szellemi világgal - nem igazán tud az isteni ősakarattal együttműködni, és ezt az akaratot a legkülönbözőbb formákba önti, mely tényleg az alvilág megjárására készteti. Nem tud a Szellemi Lény integritásában élni és ezért lehetséges az, hogy az ebbe az integritásba beszivárgott más erők hatásainak teret ad, melyek a Szellemi Intelligencia/Lény számára (valójában benne a mi számunkra is) idegenek. Ezek az idegen erők ugyan az emberiség fejlődését szorgalmazzák szabadságának, szabad döntésének kifejlődésében, de éppen a döntési szabadság (a szabadság mint minőség kifejlődése) követelné meg, hogy a Szellemi Lény, és egyben a saját emberiségünk fejlődése szempontjából jól döntsünk, vagyis jól válasszunk. (Természetesen ha elfogadjuk azt, hogy az ember egyszer a Szellemi hierarchiák legalsó fokozataként a szabadság angyalává válik, a szabadság mint új minőség megtestesítőjévé a kozmoszban.)

Kevés helyen jelenik meg, hogy a Plútó bolygó a választás bolygója. Mondhatnánk úgy is, az Atya és az Alvilág(Ellenerők) princípiuma közötti választást jelenti. Bármilyen nehéz történések fordulnak elő akár egyéni, akár kollektív életünkben, erre a választásra hívják fel az események a figyelmünket. Rosszul választottunk, és ezután másképp kell választanunk, ha nem akarunk végleg elsüllyedni a lejtőn az Alvilágban.
Egyik kiváló magyar asztrológusunk és antropozófusunk szavait szeretném idézni ezen a helyen:
„Ami azonban a Plútó-tulajdonságok között leglényegesebb és döntő fontosságú, az egyedül Vehlow könyvében található meg, de ott sem nagyon kihangsúlyozottan. Nevezetesen: dualisztikus, kétféle, majd később: ellentétesség, oldás-kötés, építés-rombolás, merevedés-alakulás, a válaszút. A Plútó mint felfokozott Mars tehát nemcsak elementáris erőt, gigantikumot, s szinte a Földön túlmenő méreteket jelenti funkcióiban, hanem egyben az ellentétességet két véglet között. Az akarat szignifikátorának felső oktávja jelöli a válaszutat, hogy mire használom fel a rendelkezésemre álló erőket, jóra vagy rosszra, teremtésre, alkotásra vagy pusztításra. Ahogyan a belső bolygók erősen kötnek bennünket lelkileg és a külső bolygók egyre inkább szabadon hagynak, a legkülsőbb bolygó annyira szabadon hagy, hogy jelentőségei közül legfontosabb éppen a válaszút. A bolygó jelentősége a válaszút, és az emberi Én az, amelyik választ. Hogy mit választ, az az Én fejlettségi fokától függ. Itt tehát még egy távolabbi világ hírnökével állunk szemben: a Vulcan-korszak, az utolsó ismert emberi fejlődési korszak princípiumával, amidőn az ember-szellem az athma magaslatára emelkedik, intuíciós tudathoz jut, s puszta akaratával teremteni, alkotni s eltörölni képes……tehát a Plútó olyan távoli időkben bekövetkező és valóra váló princípiumok szignifikátora, hogy azt ma jóformán nincs ember, aki felfoghatná.” (Dubravszky László Dr.: A megismerés titka II., 305.old.)

Az idézet 1947-ből származik, s ekkortájt Dubravszky László azt állította, hogy az ezredforduló eseményei kapcsán végképp megnyílik a lehetőség a Plútó figyelembevételére mind egyéni mind mundán képletekben.
Az elmúlt évszázadban felgyorsultak bizonyos események, és az idő múlásával szükségszerűen bekövetkező változások okán is többen elkezdtek foglalkozni a transzcendens bolygókkal. Olyanok is (lásd Dubravszky László, Robert Powell), akik antropozófiai szellemiségűek és tisztában vannak vele, hogy Rudolf Steiner alapvetően inkább a Szaturnuszon belüli szférákkal kapcsolatos tudásra koncentrált tanításaiban.

Az ellenerők és az alakuló szférák
Mivel a Plútó egyik arca, a választás egyik útja az Alvilággal hozható kapcsolatba, beszélnünk kell röviden az ellenerőkről is. A fejlődés akadályozó erői a különböző vallásokban kölönbözőképpen jelennek meg.
Szellemtudományi szempontból az ellenerők három típusát ismerjük: a luciferi, az ahrimáni lényeket és az aszurákat. Dubravszky Lászlónál megjelenik a Plútó aszurákkal való kapcsolatba hozása, máshol megtaláltam az Uránusz kapcsolatát Luciferrel, a Neptunusznál viszont nem találtam sehol hivatkozást Ahrimánra, de nyilvánvalóan ő marad a sorban.
A tanítások szerint a különböző ellenerők teljes megváltása a következő bolygókorszakokhoz kapcsolódhat, ugyanúgy mint ahogyan „keletkezésük” az előző bolygókorszakokhoz kapcsolódott. Azonban még annyira sok időt jelentenek ezek a korszakok, hogy elvileg és gyakorlatilag az emberiség szabad döntésétől függ az, hogy az ellenerők megváltását mennyire mulasztja el vagy sürgeti meg, hozza közelebb. Sajnos ma egyáltalán nem úgy néz ki, hogy ebben a vonatkozásban jól állnánk, ugyanakkor lehetségesnek tartom azt is, hogy az emberiség felébred (sajnos talán valamilyen újabb sokk hatására) és az evolúciós folyamat felgyorsul.
Magasabb lénytagjaink csíráit most is magunkban hordozzuk, az ellenerők különböző fajtáival pedig nap mint nap találkozhatunk. Minden nap meg van a lehetőségünk a gonosz felismerésére és a megváltására vagy a harcra vele szemben (ha a megváltás még nem lehetséges). Ez egy nagyon-nagyon nehéz út, de már most komoly erőfeszítéseket kell tennünk, nem lehet a következő korszakokra hivatkozva elsiklani a gonosz felett kényelmünkben.

Fontos jól érteni, hogy a különböző ellenerőknek csak a végleges megváltása köthető a transzcendens bolygókhoz, de nem maguk a lények! Legalábbis reméljük, hogy nem azok (!?).
Ezt azért fontos tisztázni, mert sokaknak a „Plútó” alvilági névvel kapcsolatban az villanhat fel elsőre, hogy a Plútóig „még csak van valahogy”, de onnantól kezdve jön a sötétség, kvázi a gonosz. Mintha a Naprendszer odáig fényes lenne, de onnantól kezdve jön a „pokol”. A Neptunusz pedig a tengert megidézve az „átmenet”. S kizárólag a pokol után tárulhat fel az állócsillagok fényes világa. A bolygó égi útjának nyomán felbukkanó képek előhozzák „a gonoszt”, felhívják a figyelmet rá, de ezt ne keverjük össze magával a Plútó térbeli szférájával és a kapcsolódó szellemi szférával. Ilyen alapon az Uránusz és a Neptunusz esetében is csak az ellenerők egyes fajtáit kellene elképzelnünk szféráikban, annak ellenére, hogy ezek neve nem tükrözi az alvilágot.
Minden bolygóval való kapcsolatot meg lehet élni negatív és pozitív vonatkozásban is. A Merkúri kommunikáció például megmutatkozhat hazugságban vagy felesleges fecsegésben és magas szintű üzenetek közvetítésében is. A Marsi energiákat is használhatjuk rombolásra, destruktív konfliktusokra, vagy ellenkezőleg, alkotások hajtóerejeként. És így tovább. Az ellenerők működése életünk, testünk-lelkünk minden szférájára kiterjedhet (természetesen a különböző ellenerők mást céloznak meg). A romboló erők itt vannak bennünk és hozzájárulnak ahhoz is, hogy magasabb szellemi valóságunkat ne is vegyük észre, ne jussunk el hozzá. A velük való munka tehát nem kötődik kifejezetten csak egy bizonyos bolygóhoz vagy bolygószférához.
Rudolf Steiner közlései szerint egyébként a Föld alatti rétegekben vannak az ellenerők kiindulópontjai, bennünk pedig a tudatalatti dimenziókat itatják át. (Lásd bővebben: Váradi Tibor: Mani élete és tanításai cikksorozat 10.rész, Manifesztum)
Mindebből persze az is kiderül, hogy az emberben is megjelenő magasabb szellemi szinteknek tehát a Föld alatti tartományokkal is kapcsolata van:
Lucifer miatt elesik, átalakul a Fény (Uránusz). Ahrimán miatt elveszhet a Szeretet (Neptunusz). Az aszurák miatt pedig elveszhet az Élet (Plútó). Az ellenerők segítsége nyomán fedezhették fel például az elektromosságot, az elektromágnesességet, majd az atomenergiát a fizikai világban, melyek elég jól köthetők a bolygók felfedezésének idejéhez is.
Technikai fejlődésünk sok tekintetben elősegítette kényelmesebb és hosszabb (bár ez lassan kérdésessé válik) életünket, azonban azokon a dolgokon is gondolkozzunk el, hogy mit veszítünk általuk! Komoly egyensúlyozási folyamatban vagyunk, hogy felfedezéseink pozitív minőségeit használjuk ki és ne vigyük saját magunkat veszendőbe általuk…
Ez utóbbi sorok rávilágítanak arra is, hogy az ellenerők fejlődésünk részei. Ahogyan a már-már klasszikusnak számító idézet mondja: „Lucifer nélkül nem lenne művészet, Ahrimán nélkül nem lenne tudomány”. Ugyanakkor ha választásról beszélünk, tudnunk kell, hogy az ellenerőknek (és mai korunkban leginkább a materialista elvű tudomány térhódításáról van szó) a kelleténél nagyobb teret engedve az isteni fénytől, szeretettől és teremtő akarattól távolodunk el.

Azt se felejtsük, ahogyan Willi Sucher írta, és amennyiben elfogadjuk tőle, hogy a transzcendens planéták szférái alakuló szférák, hogy folyamatosan hatást gyakorolunk rájuk, azaz a kapcsolódó szellemi világokra. Amennyiben nem értjük meg a lényegüket és ezzel összefüggésben haladásunk irányát, elképzelhető, hogy onnan kiinduló „kezdeményezésre” történnek katasztrófák a Földön.
A Szaturnuszon túli bolygók nem üstökösök, legalábbis ma már biztosan nem azok. A Plútó pályája hasonlít leginkább egy üstökös pályájához, de az is csak hasonlít. Azonban ez az excentrikus pálya valóban azt mutatja, hogy a „beszabályozás”, a „megszelídülés” nem jött létre teljes mértékben a magasabb szellemi hierarchiák közreműködésével. Talán mondhatjuk azt, hogy bizonyos szellemi harcok folynak azokban a régiókban (?).
Az üstökösök nagy részét ugyan a Szeráfok és a Kerubok irányítják és komoly asztrális tisztítást végeznek velük a világűrben, sok üstökös kerül azonban az ellenerők hatása alá (lásd Halley-üstökös).
„Az üstökösöket éppen az teszi kívánatossá az olyan szellemi lények előtt, akik maguk akarják kisajátítani a jövőt, és nem akarják átengedni az isteni-szellemi lényeknek, hogy nem illeszkednek bele az általánosan érvényes törvényszerűségekbe.” (Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia II.évf.11.Levél)
„A mai embernek nem kizárólag csak az alárendeltség érzését kell kifejlesztenie a leendő kozmosszal szemben – bármennyire hálás is érte – hanem elsősorban a közös felelősségérzetet. Egyre nagyobb hatókörrel őrá van bízva, hogy mi lesz a bolygórendszerből a Sátán rohamai során és hogy mit hoznak majd helyre az emberek életében a XX.században még várhatóan megjelenő üstökösök.” (Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia, III.évf.1.Levél)
Ha a Plútó-szférát alakuló szférának tekintjük, akkor érdemes elgondolkodni ezeken a dolgokon is. És jusson eszünkbe a Plútó lefokozása. Vajon miért rekesztették ki a bolygót a bolygók sorából?

A teremtés ősi istenei
Visszatérve ismét a Plútó nevéhez. Ha a Naprendszerünk keletkezésére gondolunk a bolygó kapcsán, akkor a Plútó helyett valamelyik teremtési ősistennek kellene szóba jönni, mivel meg szeretnénk őrizni a görög-római mitológia alakjainak sorát. Lehetne Chaos, Ananke, Thesis vagy Ge is, a görögök isteni világa hihetetlen sokoldalú. Robert Powell az orfikus mitológiát követve Phanest említi. Phanes volt az apja Nyx-nek, vagy Nútnak (az éjszaka) és Nyx volt az anyja Ouranosnak. Az Ősszaturnuszt megelőző kozmikus evolúciós lépést lehetne Ouranushoz társítani (ez megfelel Uránusznak), az azt megelőzőt Nyxhez (erre emlékeztet a Neptunusz). A Naprendszer kialakulásának első lépcsőjéhez pedig Nyx apját, Phanes-t lehetne rendelni, aki megtestesíti az ősi akaratot.
Tehát a három bolygó az ember jelenlegi normál tudatán és képességein (egyben a hét csakrán) felül álló princípiumok, melyek mindegyike egy evolúciós lépcsőt reprezentálhat a Naprendszer fejlődésében, egyben az emberiség fejlődésében. Az emberi tudatosság, az emberi szellem három magasabb szintjét képviselik. A Plútó-Phanes a legmagasabbat. Az Uránusz az Imaginatív tudattal, a Neptunusz az Inspiratív tudattal, a Plútó pedig az Intuícióval van összefüggésben, amely szint végül összekapcsol az élet ősi szférájával, ahonnan az isteni élet felénk áramlik.
Amint ezeken a korszakokon végighaladunk majd, a Manasz mint lénytag kialakulásával és a kozmikus isteni fény felvételével és kiárasztásával a luciferi lényeket tudjuk teljesen megváltani. A Buddhi kialakulásával és a kozmikus isteni szeretet felvételével és kiárasztásával az ahrimáni lényeket, végül az Átman kialakulásával és a kozmikus isteni élet felvételével és kiárasztásával az aszurai lényeket váltjuk meg. Ez utolsó állapot kapcsolható a Plútó szférához, és erre mondja Dubravszky László, hogy nincs ember aki a mai tudati fokán megmondja, hogy ez hogyan fog lezajlani.

Noha szellemünk ezen lénytagjai véglegesen és teljesen csak hosszú idő múlva fognak kifejlődni, csíráiban már most magunkban hordozzuk őket, ezért az ezekkel kapcsolatos értésre már most is törekedni lehet. Ebben a törekvésben értjük meg a fejlődés lényegét, és azt is, hogy milyen gátló erőkkel kell szembenéznünk az út során.
Az Uránusz megértése segít felkészülni a jövőbeni Jupiter planetáris inkarnációra (mely a mostani Föld evolúciós korszakot követi).
A Neptunusz megértése segíti a felkészülést a jövőbeni Vénusz planetáris inkarnációra (mely a jövőbeni Jupitert követi).
A Plútó pedig a jövőbeni Vulkán stádiumra készít elő (mely a jövőbeni Vénuszt követi). Ez jelenti az életerők kiáradását, a feltámadás fokozatát.

(folytatás a II. részben)

Budapest, 2010. október

Felhasznált irodalom:
Dubravszky László Dr.: A megismerés titka II.
Robert Powell Ph.D.: Pluto and the galactic center  (Christian Star Calendar 2007)
Krista Koesters, Robert Powell: Pluto-Phanes and Pluto-Hades
Váradi Tibor: Mani élete és tanításai
Váradi Tibor: Szellemtudomány I.
Willi Sucher: Isis-Sophia II.
Elisabeth Vreede: Csillagászat és antropozófia (2., 3.évfolyam)
Wikipedia és egyéb internetes anyagok, képek