Nem tudom, hány emberben merült már fel az a kérdés, hogy miért kell nekünk, miért kellhet nekünk, miért lehet jelentősége számunkra az asztrológiának?
Nem arról van szó, hogy az asztrológiának van-e igazságtartalma. Ez utóbbiról mindenki számára – aki hosszabb-rövidebb időt rászentel az életéből – tapasztalati úton kiderül, hogy az asztrológia ma is létező igazságtartalommal bír. Más kérdés azonban, hogy milyen igazságra vagyunk kiváncsiak és elég-e nekünk ez az igazság. És természetesen az is kérdéses, hogy egyáltalán milyen mélységig jutunk el az asztrológiában, mely a saját tisztaságunktól, felfogóképességünktől, kitartásunktól függ...
Vagyis arról van szó, hogy a kisebb-nagyobb mélység után eljön mindenki számára az a pont, amikor érzi, hogy nem jut tovább és a „végső igazságok” Ízisz fátyla mögött maradnak, az asztrológia munkamódszerei, kutatásai nem visznek tovább.
De ha nem jutunk el sorsunk végső megismeréséig, ha a nehéz döntési helyzetekben hiába van ott az asztrológia, mégsem mutatja meg, hogy hogyan kell döntenünk, akkor valójában mire is jó?
Ez a kérdés tért vissza bennem újra és újra az alatt a most már hosszúnak mondható idő alatt, amióta asztrológiával foglalkozom.
Mára az a véleményem alakult ki, hogy az asztrológia első és legfontosabb jelentősége a mai ember számára az, hogy miután a horoszkópban tükröződve látja saját magát egy tudatos önelemzési folyamat eredményeképpen, egész egyszerűen zsigeri szinten elfogadja, hogy az univerzummal teljes összeköttetésben áll, hogy annak szerves része. Ezzel nem azt mondom, hogy nincs más út, melynek során az ember eljuthat odáig, hogy velejében érzi a csillagokkal, a bolygókkal, s természetesen és leginkább az azokhoz tartozó szellemi lényekkel a kapcsolatot. Ezzel csak azt mondom, hogy a mai ember, aki tudatosan, értelmes összefüggéseket keresve közelít a világ felé, az asztrológia hihetetlen jó eszköz arra, hogy végérvényesen tudatosuljon benne: nem független az univerzum működésétől.
Az asztrológia második legnagyobb jelentőségének tartom, hogy mikor az ember eljut ehhez a felismeréshez, innentől kezdve az is tudatosul benne, hogy elfogadja a másságát. Elfogadja, hogy az ő egyéni temperamentuma, lelki késztetései, hangsúlyos életfeladatai mások, mint a másik emberé. Felismeri saját egyszeri és megismételhetetlen mivoltát. Felismeri, hogy hiába vannak az általános társadalmi elvárások, az általános szocializáció nyújtotta képek, életvezetési formák, önértékelési sémák; ezek ellenére az „általános rendeltetéshez” képest teljesen egyéni rendeltetése van a Földön. Ezt megfelelő tudatossági szinten nem úgy kezeli az ember, hogy egoizmusának teret engedve felmagasztalja magát és önérzeteskedve hangoztatja önmagában különlegességét, hanem észreveszi, hogy mintegy a nagy kirakós játék részeként, csak a többi emberrel együttműködve tudja a különböző képességeit kibontakoztatni és karmikus nehézségeit leküzdeni, megoldani. Egyéni különlegességét(különbözőségét) felismerve – és éppen ebből kifolyólag  - észreveszi és tudatosítja a közösségi életben betöltendő szerepét.
Az asztrológia további jelentőségeként lehet megemlíteni, hogy hihetetlen élesen rávilágít az ember személyiségére. Olyan mintha az embernek elfáradt volna a szeme, vagy éppen amúgy is rosszul lát, és ugyan tudja homályosan, hogy mi van körülötte, mégis mikor felvesz egy szemüveget, hirtelen mindenre fény derül. Az asztrológia képes élessé tenni a magunkról alkotott képet és ezzel felgyorsítani egy folyamatot, melynek valójában csak elindítója volt. Szellemünk, énünk figyelme egy élesebb képre tud terelődni és ennek következtében jobban kézbe tudja „ragadni” saját magát, saját jellemét és útját.
A sok horoszkóp elemzése és a saját életút járása közben ezért tértem mindig vissza az asztrológiához mint kiindulóponthoz és ezért tartom ma is jogosnak gyakorlását.
Óriási jelentősége mellett nem végpontnak tartom, hanem kiindulópontnak. Hihetetlenül nagy munka és tapasztalat szükséges már ahhoz is, hogy valaki igazán jó asztrológiai munkát végezzen. És még így is csak egy közbenső kiindulóponthoz jut, ez nem a vége a folyamatnak. Ahhoz, hogy a szellemi világgal felvegye a kapcsolatot és tényleg eljusson oda, hogy életfeladatát a lehető legjobban véghezvigye - még sok munka kell.
Azonban itt kell azt is megjegyeznem, hogy a fentiekben az asztrológiát a mai, klasszikus értelmében vettem figyelembe. Az asztrológia, asztroszófia és a csillagbölcsesség elnevezéseket és tartalmakat a későbbiekben tovább elemzem.

Az asztrológia lehetőségei és korlátai

Egy horoszkóp, miután az ember több dimenzióban átvizsgálta, lesüllyed valahová a mélyrétegekbe, elraktározódik az agyunk valamely fiókjába. A munka azonban nem áll meg. Elsősorban az élet azon leckéi gondolkodtatnak el, melyek sokszor a nagyon mély, föld alatti búvópatakokból, átláthatatlan karmikus szövedékekből törnek fel meglepő és hétköznapi tudatszintünkön nem megmagyarázható események formájában. Itt vesszük észre leginkább az asztrológia határait. Mondom ezt úgy, hogy természetesen horoszkóp-összevetésekből kiderül, hogy például két embernek valamilyen nagyon fontos dolga van egymással, sőt meg is lehet állapítani nagy valószínűséggel, hogy milyen szintű a kötődés és milyen életterületre koncentrálódik a feladat, mint ahogy arról is tudhatunk valamelyest, hogy milyen kísértő erőkkel kell szembenéznie egy embernek a saját horoszkópja értelmezéséből adódóan. Viszont odáig nagyon nehezen lehet eljutni, hogy az ember ténylegesen rájöjjön, hogy „miért éppen akkor, miért éppen ott, miért éppen úgy….” – és hogyan is kell meghozni a döntést, ha döntési helyzet áll elő. Mert nem mindig egyértelmű, hogy egy döntésben szereplő lehetőségek közül melyik vezet a fejlődési út (amely utat ugyan egy horoszkóp is jelez) teljesebb megéléséhez, az elágazás melyik útja lesz a fejlődési út irányával biztosan összhangban. Ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha néhány asztrológus „negatív” fényszögekből és bizonyos karmikus pontok értelmezéséből egyértelműen megállapítja egy döntés irányának helyességét.
Az asztrológia az én értelmezésemben nem erre való. Az asztrológia, a klasszikus, úgymond horoszkópkészítő és -elemző asztrológia egy kiindulópont és átmenet. Lelki önismereti munkának nevezhetnénk, melyre ráépülhet, melyből fakadhat egy szellemi önismereti munka. Azért írom, hogy „átmenet”, mert a szellemi önismereti munka kinőhet belőle. A kettő között áramlás jön létre a szellemi haladás irányába, mely tulajdonképpen egy belül szükségszerűen felmerülő igényből fakad, ha az ember eljut odáig.
Mindannyian azért jöttünk a Földre, hogy valamilyen feladatot véghezvigyünk. Saját karmikus teendőinket és a kollektív emberiséggel kapcsolatos feladatainkat véghezvigyük. A Földre születésünket egy hosszas előkészítés előzte meg, hogy ezen feladatokkal kapcsolatba, „szinkronba” kerüljünk, bizonyos elhatározásokat tegyünk. Azonban hogy ezt a missziót hogyan végezzük el, hogyan állunk hozzá, esetleg milyen karmaoldást végzünk és egyben alakítjuk ezzel a sorsunkat is, az teljesen a szabad akaratunktól függ, az Énünktől, vagy mondhatnánk a Szellemünktől, az örökkévaló részünktől. Nagyon fontos leszögezni, hogy ez a Szellemünk nem nyilatkozik meg a horoszkópunkban. A szellemtudományos megközelítésnek megfelelő, jelenleg létező (kifejlődött) lénytagokból csak a fizikai, az éter- és az asztráltest mutatkozik meg a maga teljességében a horoszkópban. Ezekből is leginkább az asztráltestre alkalmazzuk az asztrológiát, az alacsonyabb testekre nézve a meg nem oldott feladatok, vagy rosszul megoldott feladatok következményeit valószínűsíthetjük betegségek, szervi gyengeségek formájában. Természetesen asztrális mivoltunkból, melybe beletartozik érzés- és akarati világunk mellett az egész gondolkodási mechanizmusunk is, következtetéseket lehet levonni a viselkedésünket s még a döntéseink valószínűségét illetően is. Azonban téves lenne szabad akaratunktól megfosztani saját magunkat (s így az asztrológiai konzultáción megjelenőket is), döntéseink impulzusait nem szabad a horoszkóp értelmezéséből várni. Ez alapvetően ellenkezne az emberiség fejlődési folyamatával, mely a „szabadság” minőségét akarja létrehozni, megjeleníteni a kozmoszban. (Az emberiség fejlődési folyamatáról és céljáról ajánlom Rudolf Steiner műveit.)
Egyik oldalon ott áll előző életeink következménye, mely karmikus teendőinket, fizikai megjelenésünket és lelki szövevényünket jelenti, a másik oldalon pedig ott áll a szabad akarat, hogy hogyan álljunk szembe ezzel a „hozománnyal”.
Leegyszerűsítve úgy is elképzelhetjük, hogy örökkévaló énünk fogja össze inkarnációink szálait a szellemi világban. Énünk „megbíz” egy-egy szerepre egy egot, aki a Földön mindig más „szerepben”, más tulajdonságokkal, más temperamentummal, más testtel jelenik meg. Egy életre szól a feladata, s az örökéletű Én az egyes életek tapasztalatainak extraktumából fejlődik. Tehát mintha egy „tapasztaló nyúlványt” fejlesztene ki az örökkévaló énünk a Földi világba. Ennek a „nyúlványnak” mindenféle jellemzője és feladata van, de Énjével való állandó kapcsolata révén tudja formálni jellemét és feladatait a Földön.
Az előzőekből következően a klasszikus asztrológia korlátja az asztráltestünk határa mind a vizsgált területet mind a vizsgálódásunk képességét illetően. (Abba egy másik tanulmányomban megyek bele, hogy milyen jelzések és kapuk ismerhetők fel egy horoszkópban magasabb szellemi dimenziók felé, melyeket még teljes mértékben ugyan nem ismerhetünk, de rálátásunk nyílik.) Továbbá a fentiekből következően az asztrológia jóslásra nem alkalmazható.
Az asztrológia lehetősége pedig lényegében a jelentőségénél leírt jellemzőkből fakad:

• érzelmi életünk, gondolkodási sémáink, temperamentumunk, figyelemreméltó képességeink, karmikus hozadékaink-késztetéseink, feladataink koncentrált mezői (életterület-fókuszok) feltérképezésével tudatos és éles kép kialakítása önmagunkról,
• a teljesen egyedi kép kialakításával megkülönböztetni és egyben integrálni magunkat a közösségben, a közösségbe,
• a tükörben megjelenő éles és valós kép segítségével elfogadni, hogy teljes mértékben az univerzum részei vagyunk, azzal élő kapcsolatban állunk (ennek oda-vissza irányú felelősségével együtt).

Asztrológia vs Asztroszófia

Szükségesnek látszik az asztrológia és az asztroszófia elnevezésről, elkülönítésről is részletesen beszélni.
Tulajdonképpen csak egyetlen dolog létezik, ezt úgy hívják: CSILLAGBÖLCSESSÉG. Persze hívhatnánk másképp is, de ez az elnevezés mind a magyar mind a külföldi terminológiában (lásd például „Star Wisdom”) egy és ugyanaz a dolog, mely egy élő valóságot jelent. A kozmosz szellemét, bölcsességét, annak minden szellemi lényével és azok közötti kölcsönhatásával, vagyis életével együtt.
Ezt a csillagbölcsességet járja körbe az asztronómia, az asztrológia és az asztroszófia jelen korunkban különböző szemszögből.
Az asztronómiát is ide veszem, bár ez a tudomány a bölcsességet csak materiális vonatkozásokban, kiszámítható ciklusokban, tömegben, tehát látszatban kívánja megközelíteni, és nem is nevezi bölcsességnek, esetleg a „csillagokról szóló tudás”-nak hívja. A kozmosz testét írja le. Foglalkoznunk azért kell vele, mert különben nem tudnánk a csillagok, bolygók elhelyezkedését, mozgásuk nagy részét magunktól észrevenni.
Az asztrológia értelmezhető lenne nemcsak a materiális oldal ellenpólusaként, mint a szellemi oldal megfelelője, hanem egy olyan tudományként, mely a materiális világot is magában foglalja, pontosabban kialakulásának ősokaira, ősformáira vet fényt. Tehát egészséges esetben az asztrológia tartalmazza az asztronómia ismeretét is ebből a szempontból. Ma azonban azt mondhatjuk, hogy a kozmosz lelki életét írja le elsősorban, mely a saját lelkünk jellemzőivel úgy van összefüggésben „ahogyan lent ugyanaz van mint ami fent van”.
Az asztroszófia a szellemi szempontú megközelítéssel van összefüggésben, az asztroszófiai kutatások pedig a szellemi önismereti munkával. Az asztroszófia a kozmosz szellemét írja le. Tehát itt szellemi lényekkel való kapcsolatkeresésről, valódi Énünk felismeréséről és ezt elősegítően meditációs gyakorlatokról van szó.
A mai kor embere annyira belesüppedt a materiális gondolkodásba, hogy azok az érzékszervei, melyekkel régen élő összeköttetésben állt a világmindenséggel, már eltompultak. Az asztrológia kialakulásának korában fokozatosan elvesztettük tisztánlátó képességünket, mellyel benne éltünk a „csillagbölcsességben”. A csillagvilág lényei magunkra hagytak minket és nekünk magunktól, saját magunk döntéséből kifolyólag kell újra felvenni a kapcsolatot velük. Többek között a következő kérdések maradtak ránk: Hogyan vehetjük fel újra a kapcsolatot az isteni, szellemi világgal?  Hogyan vehetjük úgy fel, hogy közben ez nem egy misztikus, jó érzést keltő, érdekességet nyújtó feladat legyen, és szinkronban álljon a minket fölre húzó, földön tartó és kötő feladatokkal is. Hogyan juthat az ember feljebb, hogyan alakíthatja át egész földi, fizikai, lelki mivoltát úgy, hogy magasabb testei, érzékszervei is működésbe lépjenek? És hol tartunk valójában ezen az úton?
Az asztroszófia egy újkori „kisérlet” az asztrológia „megemelésére”, korunknak megfelelő átszellemesítésére, végsősoron és gyakorlatilag egy intuitív asztrológia létrehozására, mely nagyobb rálátást enged egész szellemünk és emberiségünk fejlődési távlataira.
Volt egy csillagbölcsesség, az „belesüllyedt” az asztrológiába a szellemi világ visszavonulásával, majd most próbáljuk újraéleszteni asztroszófiában, a szellemi lényekhez vezető új utak megtalálásával. De már nem alkalmazzuk rá az asztrológia szót, mert az abban a minőségében (perspektívájában és munkamódszereiben) ahogy van, korlátozott hatókörű illetve elavult a jelen kor kívánalmai szerint.
Azonban tudnunk kell, hogy itt nincs éles különbség. A különbség leginkább a szükséges gondolkodás hagyományos vagy élő, organikus mivolta között van, és a perspektívában, de nem a központi tartalomban. Tartalmilag igyekszik minden terület a lehető legtöbbet megtudni az égbolt és a mi testi-lelki-szellemi mivoltunk kapcsolatáról.
Az asztroszófiát hívhatnánk „intuitív asztrológiának” is, vagy legalábbis „korunknak megfelelő asztrológiának”, átcímkézés nélkül. Azt is elfogadom persze, hogy - különösképpen a bulvárasztrológia miatt - életre kellett hívni az asztroszófia elnevezést. Felhívom ellenben az antropozófiai érdeklődésű olvasó figyelmét, hogy Rudolf Steiner is vagy az ősi csillagbölcsességről vagy intuitív asztrológiáról beszélt, nem asztroszófiáról. Azzal együtt, hogy az ő szorgalmazására „indult útjára” az asztroszófia, illetve Elisabeth Vreede mint a Matematikai-Csillagászati Tagozat vezetője kinevezésével kezdődött el egy folyamat.
Az asztroszófiát, mint elnevezést és egyben elkülönítést a követők teremtették meg, utalva az asztrológia új távlatainak megnyitására, különösképpen a tudati lélek korának megfelelő új viszonyulási mód, lehetőség figyelembevételével és használatával (röviden: gondolkodás és kontempláció együtt…).
Ilyen értelemben az asztroszófia elkülönítése az asztrológiától szükségszerű, de akinek a fejében ez a két kategória élesen különül el, az szerintem nem teljesen látja jól a dolgokat.
Az asztroszófia egészséges esetben ismeri az asztronómiát és ismeri azt az asztrológiát is, melyet elmélyíteni, felemelni, meghaladni kíván a vizsgált terület kiterjesztésével, életteli, ritmusos áramlásként kezelésével és a meditációs ösvényekkel, melyek ahogyan írtam, más jellegű „gondolkodást” kívánnak meg. Az asztroszófiát mondhatnánk úgy is: „modern csillagbölcselet”. Az egyetlen CSILLAGBÖLCSESSÉG-et megközelítő (teljességgel csak a jövőben elérő) új út, illetve módszer.

Asztrológia és asztroszófia az önismereti úton

Szokásos az asztrológiát a lelki önismereti munka területén említeni, míg az asztroszófiát szellemi önismereti munkának tekinteni. Véleményem szerint, ezt az elkülönítést meg lehet tenni, különösképpen figyelembe véve „Az asztrológia lehetőségei és korlátai”-nál leírtakat. De azt nem tudom elképzelni, hogy egyik a másik nélkül messzemenő eredményhez vezethet. Az egyik kinő a másikból. Tehát az asztrológia „leminősítése” még annak klasszikus, ránk hagyományozott formájában is balgaság lenne. Óriási jelentősége van, csak ahogyan írtam, a „papír szerinti spekulatív munkának” egy ponton eljön a határa. Hogy ez a határ hogyan tud tovább tágulni az asztroszófián belül, főképpen a különböző meditációs, kontemplációs munkák által, az nagy kérdés. Itt még viszonylag újnak mondható kérdések merülnek fel, annak ellenére, hogy már a múlt század elején elindult az asztrológia reformációja.
Ha az „áramlási folyamatot” megfigyeljük, az asztrológia kiindulópontként értelmezve is nagyon összetett, mély rétegeket rejt. Mondhatnánk, az asztrológiát magas fokú intuícióval lehetséges csak a maga teljességében megragadni és szimbolikus-analogikus gondolkodásunk már a folyamat elején is nehézségekbe ütközhet. Amikor pedig az ember elhagyja a tropikus zodiákust és a sziderikus zodiákust, vagyis a tényleges csillagvilágot kezdi vizsgálni az adott téridő hátterében, ott tényleg eljön a határ - ha csak a hétköznapi gondolkodásra támaszkodunk. A csillagok minőségi árnyalatait próbálják bolygóminőségekkel társítani, például az Aldebaran Jupiter/Mars hatású és így tovább. Képzeljük el, hogy a számtalan csillaghoz hányfajta bolygóösszetételt kellene felfedezni tankönyvszerű leírásukhoz. Vannak akik a csillagképek történeteiből, formáiból, csillagkép-részletekből olvasnak ki bizonyos szellemi üzeneteket. Ezekkel szintén vigyáznunk kell, nehogy csak további asztrális gondolatszövevényekre leljünk. Ha viszont tényleg intuitívek tudunk lenni, akkor már nem asztrológiáról van szó. Én azonban abban sem vagyok biztos, hogy asztroszófiáról, de az előbbi gondolatmenetnek megfelelően nevezzük annak, azt hiszem, most ebben az emberi minőségünkben, szavainkban így nevezhetjük. Amikor az ember eléri ezt az intuíciós fokot, akkor az asztrológia eléri teljes mélységét és felszámolja önmagát, így lesz az átmenetből „végpont”.
Most csak a kérdést kell feltennünk, hogy elértük-e ezt a minőséget magunkban? Ezzel a kérdéssel nem arra hívom fel a figyelmet, hogy ne törekedjünk erre a szintre, állapotra, hanem arra, hogy legyünk önmagunkkal is tárgyilagosak, objektívek és nézzünk szembe azzal, hogy hol tartunk az úton. Mennyire állunk jól önismereti munkáinkkal ahhoz, hogy karmánkat, magasabb énünket teljességgel megismerhessük és ezen ismeret fényében tovább menjünk…
Természetesen választhatunk más önismereti utat is. Léteznek pszichológiai módszerek, művészeti munkák, „önbeavató” naplóvezetés, különböző mozgásgyakorlatok is, melyek egyáltalán nem zárják ki egymást, sőt egymást erősítőek lehetnek egy folyamatban, melyet egy szellemi kutatómunka egészíthet ki, de legalábbis végül abba torkollhat. Sőt választhatjuk egész egyszerűen az életünk tudatos, folyamatos nyomon követését is, vagyis tudatosan figyelhetjük, hogy mi rezdül meg bennünk egy esemény hatására. Megpróbálhatjuk a maga teljes kontextusába belehelyezni ezt a rezdülést, saját magunk, családunk, vagy a nemzetünk, esetleg az egész emberiség dimenziójára vonatkoztatni a felmerülő képeket, kérdéseket. Tehát nem kell itt feltétlenül tanfolyamokra, szervezett dolgokra, pszichológiai konzultációkra, de akár könyvek olvasására sem gondolni. De el kell fogadnunk mind az asztrológia  mind az asztroszófia létjogosultságát is az önismereti úton.
Az asztrológia egy kiindulópont, melyre meditatív munkát lehet alapozni. Félre lehet tenni a képletet és el lehet kezdeni meditációk segítségével belehelyezkedni az univerzumba. (Lásd „A csillagos ég vizsgálata” című tanulmányomat”) Itt kezd létrejönni valami abból, amit az asztroszófia gyakorlásának hívhatunk. Természetesen ezt asztrológia nélkül is meg lehet tenni. Viszont aki az asztrológiát is tanulmányozza, annak a felmerülő képek véleményem szerint hamarabb összeköttetésbe lépnek a saját útjával, egyéni és kollektív feladataival. A saját születési téridő felidézése, elképzelése, sőt az azt megelőző magzati idő univerzális folyamatainak elképzelése sokat segíthet a helyünk, utunk megértésében. Nem biztos, hogy a felmerülő kép, érzés, impulzus megfogható, pláne, hogy szavakban kifejezhető, és lehet, hogy művészi formába is nehezen visszük át, de mégis ott marad. A mélyben munkálkodik. Ugyanígy „együtt lehet működni” a tényleges, jelenkori téridő csillagállásaival, kitágulni a teljes univerzumba és érezni, hogy valójában ugyanaz folyik ott is, mint bennünk. ….És érezni lehet az univerzumban megvalósulni akaró fejlődést vagy éppen visszafejlődést szorgalmazó különböző erőket is.
Az asztroszófiáról tudunk beszélni, meg tudjuk közelíteni, meg tudjuk teremteni az alapjait asztronómiával és asztrológiával, de „belehatolni” csak meditatív úton próbálkozhatunk, s a meditációs élmények visszaadásának lehet, hogy a szavak útját állják. Egy konzultáción alapvetően lelki minőségekbe lehet belemenni, ezért is beszélek én asztrológiai konzultációról a konzultáció kapcsán. Asztroszófiai jellegű terápiás módszereken emellett folyamatosan gondolkozom, figyelembe véve, hogy ez a szint már végképp önálló munkát feltételez.
Mivel itt az önismereti útról van szó, ezen kívül fontos tudni, hogy az asztroszófia egy segítő módszer az énismerethez, a karmaismerethez. Nem váltja ki a magasabb világok megismeréséhez vezető út bármely feltételét. A törekvés, a munka része az, hogy az égbolt titkaihoz a lehető legszellemibb hozzáállást vesszük fel. Az égi változások hátterében álló isteni-szellemi lények tevékenysége a beavatottak közlései nyomán számunkra valamelyest elképzelhető, megragadható, de az igazi, valós kapcsolatfelvétel (egyben a valós énismeret) sok munkát kíván meg mindennapi életünkben az asztroszófián felül is. (Lásd: „Rudolf Steiner: Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” című könyvét.)
Ha tényleg mélyen magunkba nézünk, a klasszikus asztrológiának pedig mindaddig jelentősége lesz a fizikai, éteri és asztrális mivoltunk megértésében, amíg könyvek olvasása, meditációs gyakorlatok végzése, a szellemi ösvény szigorú feltételeinek vélelmezett betartása után is képesek vagyunk betegek lenni vagy belső harmónia helyett örökös harcban tombolni életünk, személyiségünk valamely dimenzióját illetően.

A modern csillagbölcsesség, az asztroszófia jelentősége

Az asztrológia jelentőségénél leírtam, hogy tudatosítja bennünk az univerzummal való kapcsolatunkat azáltal, hogy tudatosan, értelmünkkel felfogjuk ezt a kapcsolatot; és megmutatja egyéni különlegességünket, feladat-fókuszainkat, melyekről esetleg csak homályos elképzelésünk volt. Az asztroszófia meditációs módszerei viszont nem csak a saját magunkról alkotott képet fűzik tovább, hanem teljesen kitágítják a perspektívánkat.
Minthogy itt a Földön élünk, egy természetszerű tendencia van bennünk, hogy egy szűkebb horizontban lássuk a dolgokat. Ez a horizont csak nagyon keveset tartalmaz általában a nagy univerzumból. Belesüllyedünk egyéni vágyainkba, ambícióinkba. (Az asztrológiát is általában azért találjuk meg, mert valamilyen égetőnek tűnő saját problémán nem tudunk túljutni.) Esetleg valamilyen filozófiai irányzat vagy vallás egyesít bennünket kisebb-nagyobb csoportokba, de éppen ez a csoportba rendeződés el is idegenít egymástól. Ugyanígy a társadalmi vagy politikai szerepvállalások elkülöníthetnek minket. Ha az emberi világ szűkebb horizontjában élünk, az életlátásunk beszűkülése fenyeget. A lelki életünk beszűkülése pedig oda vezethet, hogy nem tudjuk értelmezni az eseményeket a nagyobb univerzum kereteit szem előtt tartva.
Ha képesek vagyunk legalább időről időre szembesíteni magunkat a csillagok világával, a csillagok lelki és szellemi életével, akkor a saját problémáink fölé nőhetünk, melyek kicsivé és jelentéktelenné törpülnek. Ekkor képessé válunk tudatosan belehelyezni magunkat az egész univerzum evolúciós folyamatába. Ha ezt csak néha megtennénk, beléphetnénk a nagy kozmikus ideák és szellemi célok világába, melyek nem különítik el az embereket semmilyen vallási vagy filozófiai alapon, vagy faj szerint. A csillagok megtanítanának, hogy az embert az élethez kötő szerepek, mint család, nemzet, vallás, csak addig jogosak, amíg ezek a szerepek nem nyúlnak más életszférák, dimenziók fölé, nem teremtenek korlátot számunkra.
A csillagok világában van szabályszerű, teljesen kiszámítható mozgás és van dinamika, fejlődés is. Ráadásul az emberiség fejlődése kölcsönhatásban áll a szellemi világ változásaival, így mi is hatást gyakorolunk a szellemi világra. A dinamikus mozgásban azonban nyugalomra is lelhetünk: A csillagoknak, ha mélyen megnézzük őket és felfedezzük misztériumukat, szellemi üzeneteiket, emberiséget egyesítő hatásuk van. Minden emberre egyformán ragyognak. A csillagok világa az egész emberiséggel van kapcsolatban, ugyanolyan, nem megkülönböztető módon.
Tehát a kapu nyitva áll affelé a világ felé, ahonnan az istenek evolúciós céljait és szándékait megismerhetjük. Ha megpróbálunk ezen az úton elindulni, illetve ilyen irányba állni, akkor hétköznapjainkban lépésről lépésre nagyobb értésre és ezáltal nagyobb belső és külső békére tehetünk szert. Az asztroszófiának remélhetőleg a jövőben egyre nagyobb jelentősége lesz az emberiség szellemi kultúrájában.
Az asztroszófiának a közösségi karma felismerésére lehetőséget adó illetve közösségi egyesítő szerepén kívül (ezt nevezhetnénk talán térbeli tágulásnak) abban lenne jelentősége, hogy az egyéni sors megértéséhez az időhorizont tágításával járuljon hozzá. Az asztroszófiai kutatások ennek megfelelően kiterjednek a halál és születés közötti életre, és az embrionális létre vonatkozó kutatásokra, míg a klasszikus asztrológia csak a születés és a halál közötti életet vizsgálja. Az a lelki egészség, melynek megismerésére törekedhetünk lelki-pszichológiai módszerekkel az asztrológiában, itt átcsorog szellemi szintre, és annak a magasabb szellemünknek a megismerését veszi célba, mely sok inkarnáción illetve köztesléten keresztül fejlődik.
Az asztroszófiának kiemelkedő jelentősége van abban is, hogy az ember által elért tudatos gondolkodást és a szellemi ösvényen való járást (magasabb világok elérését) egyaránt segítse. Vagyis a természettudomány és a szellemtudomány tudatos felhasználásából, összeszövéséből szülessen meg a magasabb világok megismerése. A legfőbb cél az lenne, ha szigorúan ezzel a két megközelítéssel elérhető lenne a csillagvilág és az ember közti igaz kapcsolat. Az asztrológia jelenleg jobbára tapasztalati, empírikus felismerésekből származó, átörökített tudás, és emellett egyirányú. A csillagok felől az ember felé érkező hatást vonatkoztat ránk, illetve megállapítja, hogy „lent ugyanaz van, mint ami fent van”. Igaza van, de az egymásra hatást, a folytonos teremtést nem hangsúlyozza eléggé, a két világ viszonyát statikusan kezeli. Az asztroszófia az ÉLŐ kapcsolatot segíti elő, mindkét irányban. És ez utóbbi lenne a fejlődésünknek megfelelő cél.

Az asztrológia előtérbe kerülése szellemi szempontból

A szellemtudomány szerint az 5. kultúrkorszakban élünk, amely bizonyos szempontból a 3. kultúrkorszak, vagyis az egyiptomi-káldeus kultúkorszak ismétlődése. Nem véletlen tehát, hogy az asztrológia ilyen hihetetlen szárnyakra kapott, azzal együtt, hogy természetesen mindig voltak átörökítői a közbenső kultúrkorszak idején is. Az utóbbi évtizedekben pedig még inkább „nagyon akar valamit” az emberiség. Létrejött az asztropszichológia, asztrokineziológia, spirituális asztrológia, karmaasztrológia, asztrogeográfia, asztrológia minden mennyiségben és minőségben. Itt egy nagyfokú igényt látok megjelenni, egy szükséget, egy kapaszkodást, fénykeresést, az emberiség igényét arra vonatkozólag, hogy az emberiséget érő különböző erők hatását megértsék, felmérjék, tudatosítsák, és érezzék, hogy milyen erőnek milyen teret engednek életükben. Mindenki látja, hogy a Földünk tönkretételével az emberiség is elsüllyed és kapkodjuk a levegőt, hogy az utolsó pillanatban mit lehet még tenni. Hogyan lehet élni úgy, hogy egy felfelé ívelő folyamat útjára álljon az ember.
Valahol az emberek ösztönösen érzik, hogy befelé kell nézniük. Minden egyes ember, ha úgymond a saját háza táján nem tesz rendet, akkor a közösségben sem fog helytállni. Én azt hiszem, hogy az önállósodási folyamat hihetetlen mértékű elmagányosodási folyamattal is jár, és a magányban szerzett tapasztalattal, jó esetben tisztulási folyamatok véghezvitelével lehet újra egészséges közösséget építeni. Nem a közösség kiiktatásával!, de a magányos munkának a hangsúlyos komolyan vételével lehetne egy emelkedést véghezvinni. Tehát teljesen alulról építkezően.
Bármit csinál az ember,  a spirituális éberségét, szellemi éberségét fenn kell tartania. Már csak azért is, mert a lecke egyénileg és nagyobb méretekben is állandóan jön és mintha egyre sűrűbben és sokszor egyre veszélyesebb formában jelenne meg. Mivel szemléletem az antropozófiához áll közel, és mivel a mindennapjaimban is érzékelem, anélkül, hogy mindennapi szinten riogatnám saját magam vagy másokat, úgy hiszem, hogy a világfejlődés folyamatában az „ellenerők” egy bizonyos formája nagyon közel van. Itt jár közöttünk, illetve próbál stabil talajt találni bennünk, úgy hogy észre sem vesszük. Sokszor hihetetlenül kifinomult csatornákon keresztül szivárog be a tudattompító hatás is, tényleg észre sem vesszük, még „szellemi úton járók” sem.
Nem szeretnék bölcselkedőnek tűnni, mert nem vagyok az. Kérdéseket szeretnék feltenni, illetve elgondolkodtatni. Szeretném, ha az asztrológiát sikerülne minél több embernek, asztrológusnak és úgymond magántanulónak (mindannyian azok vagyunk valójában) átvilágítani, „kifehéríteni”. A kali juga-nak vége van, sötét módon, és mindenféle misztikus tévképzetekkel vegyes megközelítéssel nem lehet az asztrológiához közelíteni.
Az asztrológus pedig egy segítő, aki tapasztalatával előrébb lehet az úton a hozzá fordulótól, de nem felsőbbrendű lény. A legtöbb esetben - szinte minden esetben - nem tisztánlátó. Segítséget lehet kérni, de a tisztánlátást magunkban kell kifejleszteni. Az asztrológiát, asztroszófiát mindenki művelheti, mindenki próbálkozhat vele. Nem kell hozzá fekete macska, üveggömb és más misztikus ködöt teremtő szertartásos eszköz.

Az asztrológia létjogosultsága a szellemtudomány oldaláról

Milyen lehetett az asztrológia Rudolf Steiner idejében…
Az asztrológia létjogosultságát sokszor kétségbe vonják antropozófus körökben. Tették ezt Steiner korában ugyanúgy mint manapság. Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen. Elolvastam Elizabeth Vreede tagsághoz írt leveleit, Steiner ide vonatkozó közléseit, és arra jutottam, hogy nem tiszta ez a helyzet. Odáig nem jutottam, hogy az akkori asztrológiai felfogással teljesen tisztába kerüljek, de bizonyos közlésekből arra következtetek, hogy Steiner és a körülötte lévő követők, tanítványok nem azzal az asztrológiával találkoztak, amit ma egyes helyeken, tanfolyamokon művelnek. Hajlok arra, hogy azzal a fajta bulvárasztrológiával találkoztak a felszíni világban, ami tömegjelenségként, tévés tanácsadó műsorokon és napilapokon keresztül (erőteljesen luciferi és ahrimáni színezettel) napjainkban is hullámzik.
Teljesen természetesnek vehető, hogy a jóslási tevékenység a „szabad akarat” ellen dolgozik és az ember individuációs folyamatát gátolja. Azt kell hogy mondjam, hogy ma, valamit is magára adó asztrológus nem jósol. Leginkább nem hétköznapi döntési szituációkra, betegségek vagy üzleti ügyek kimenetelére vonatkozóan. Maximum arról lehet szó, hogy próbálja a hozzá fordulót kiemelni kissé egy beszűkült pontból és nagyobb távlatokból is segít rátekinteni az életére. Ez jó esetben egy spirálisan felfelé ívelő, fejlődő, kibontakozó életről szól a Szaturnuszi 7 éves ciklusoknak megfelelően, de nem konkrétan bekövetkező eseményekre utalva.
Elizabeth Vreede egyik utalásából, miszerint az „Orion bunkós bottal veri a Bikát”, pedig kifejezetten arra következtetek, ami a középkori asztrológia jellemzője volt, s melyben „ártó”, „rontást hozó” bolygókról és „támadó” fényszögekről van szó. Ahová én jártam tanfolyamra, ott „Orion célbavette a Bikát”, aminek szellemi üzenete az volt, hogy bizonyos testi ösztönök uralmának legyőzése nélkül nem lehet a Tejútra lépni, amit a mitológia az Istenek útjának tekint. Itt nem ennek a kép-értelmezésnek a feltétlen igazságára (és teljességére), hanem a minőségi ugrásra hívom fel a figyelmet.
Tehát nem tudom, hogy a múlt század elején pontosan mit jelentett az asztrológia művelése, amelyről akár Steiner, akár követői minősítést tehettek, mert ugye mindent a maga kontextusában kell értelmezni. Egy rövid idézetet azonban ide tennék Hazel Straker könyvéből merítve:
„Egyre világosabbá és világosabbá válik számomra – a több éves kutatómunka eredményeképpen – hogy korszakunkban tényleg van valami, ami a harmadik kultúrkorszak asztrológiájának feltámadását jelenti, de most áthatva a Krisztus-impulzussal.” (Rudolf Steiner, Blätter für Anthroposophie, Vol.4.No.6.)

Rudolf Steiner megnyilatkozásai…

Rudolf Steiner több kijelentést tett az asztrológiára vonatkozóan. Például: „Az asztrológia törvényei mindenesetre olyan intuíciókon nyugszanak, amelyekhez a reinkarnáció és a karma ismerete alapvetõen szükséges.“ (Luzifer Gnosis; Gondolatok az antropozófiához Stuttgart 1990. 34)
Vagy: „Az asztrológia egy nagy tudomány, amely a csúcspontját csak az eljövendő időkben éri majd el. Ábrázolásához az egész antropozófia szükséges és még néhány dolog ezen felül!” (Rudolf Steiner válasza Dr. Bruno Krüger ügyvédnek)
Többek között Kovács Gabriella is összegyűjtötte ezeket (a Jupiter Asztroszófiai Egyesület alapítója). Itt nem célom ezek elemzése, megadtam a linkgyűjteményben a honlapra való hivatkozást (Kovács Gabriella: Az asztrológia Rudolf Steiner szellemtudományában.) A kijelentéseket sokan sokféleképpen értelmezik. Én azokhoz csatlakozom, akik úgy vélik, hogy Steiner inkább ösztönözni akarta az embereket arra, hogy antropozófiával foglalkozzanak és a tanulmányok, gyakorlatok segítségével eljussanak oda, amit legmagasabb szintű asztrológiának, vagyis CSILLAGBÖLCSESSÉG-nek nevezhetünk.

Az efemeridák igazságáról

Más megvilágításban, azon az érdekes helyzeten is érdemes elgondolkodni, hogy a horoszkóp „jól működik”, a bolygóállások a zodiákus szerint értelmezve utalnak az ember temperamentumára, csillagtestének (asztráltestének), leegyszerűsítve lelki működésének minőségeire, összetevőire. De hogyan lehetséges az, hogy az egyiptomi-káldeusi korszakban „lerögzített” zodiákus még mindig „működik”, még mindig hordozza számunkra a jelentést? Hiszen a világegyetem állandó mozgásban van. A Földtengely precessziós mozgása következtében már nem is azok a csillagképek vannak az égen a bolygók hátterében, mint azelőtt. S mindenhol, naptárakban, csillagászati lexikonokban, efemeridákban, mindenhol a régi zodiákusnak megfelelően tüntetik fel az égi állásokat.  A legtöbben ezt a kérdést nem vetik fel, egyszerűen hisznek az empírikus eredményekben és csak a „gyakorlatra”, a „késznek vett” terület átkutatására fektetik a hangsúlyt. Vagy nem jut sokaknak eszébe a kérdés, vagy eszébe jut és itt vetik el az asztrológiát. Túl gyanús, túl bizonytalan, akkor talán nem jó semmire. És mégis:
„Amikor a Merkúr esthajnalcsillagként a Mérlegben állt.”- szólt a kiegészítés Rudolf Steinertől az 1913.09.20-i Goetheanum alapkőletételi szövegében. A Merkúr akkor a zodiákus szerinti Mérleg 0 fok 9 percen állt, a valós csillagképek szerint viszont a Szűzben. És az emberek magukévá tették ezt a „hatalmas képet”, hogy az ünnepélyes eseménynek akkor kellett megtörténnie amikor a Merkúr éppen áthaladt az égi egyenlítőn, az állatöv felső és alsó része között „mérlegállásban” volt. A kozmikus jelentőségén felül (melyet Elisabeth Vreede a csillagkép jelentősége szempontjából is körvonalaz), illetve abból kifolyólag, sokféle „származtatott” gondolat, kép jelent meg ezután. Lásd például a Merkúr az „I” hangnak felel meg, a Mérleghez pedig a „ch” tartozik, s így a Mérleg Merkúr konstelláció megfelel az „Ich”-nek, vagyis az „Én” szónak... Azt a meghasonlott helyzetet azonban nem sokan feszegetik (legalábbis én nem találtam rá), hogy ez az állás valójában a Szűz csillagképben történt. Elgondolkodtató jelenség, hogy egyes megmozdulások viszont éppen Steinerre hivatkozva látják semmisnek a zodiákusnak megfelelő asztrológiai meglátásokat. Vajon hogyan egyeztethető ez össze az imént leírtakkal? Hogyan nyilatkozhatott meg egy nagyon magas szintű beavatott a „régi” zodiákusnak megfelelően?
Ez az egész kérdéskör szerintem leginkább arra hívja fel az ember figyelmét, hogy nincs megállás, folyamatos transzformáció, metamorfózis, dinamika van körülöttünk, csak szeretjük egy-egy stabil ponthoz kötni magunkat, mert úgy kényelmesebb, elviselhetőbb. Az egész univerzum folyamatosan változik, és igen, létjogosultsága lehet egyszer valamikor a csillagképek átnevezésének is, mert az újrateremtés, teremtődés megkövetelheti.  Nem az ősformák elvetéséről vagy ködösítéséről beszélek, hanem arról, hogy ma ugyanazokat a csillagképneveket kapják a zodiákus szakaszai, mint a háttérben lévő csillagképek, így egy eltolódás jön létre, ami bonyolítja az értelmezést. És még így is jó, és még ezzel együtt is úgy látszik „engedélyezett” bizonyos lények által - leginkább a kardot (Kos) és a mérleget (Mérleg) tartó Michael által, (Kos-Mérleg tengely!) - egy ilyen érdekes helyzetet teremtő horoszkóp elemzése. Ez az én olvasatomban megint csak legalább két dolgot igazol: még mindig kell a régi zodiákus szerinti értelmezés az égiekkel való kapcsolatfelvétel fontosságának és a Földi szférába alászálló lényünk bizonyos dimenzióinak megértéséhez, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy sokkal többről van itt szó és a végkifejlet az asztroszófia útján át vezet, a tényleges csillagképek szellemiségét és a csillagvilág folyamatait megismerve. Mintha az asztrológia segítségével valamiféle kampós bottal megfognák az égiek az embert és egy kicsit meghúznák, meglódítanák, majd elengednék azért, hogy utána ússzon mélyebbre és messzebbre az óceánban.
Az egész emberiség-illetve világfejlődésre teljes leírást kaphatunk Steinertől. Noha kiterjedt tudásom nincsen, de feltűnően dinamikusan, állandó mozgásban mutatja be a világegyetemet, annak minden lényiségével. Azt gondolom, a többi filozófiai rendszer, vallás, ettől inkább statikusabb. De ebbe a témakörbe tudásom elégtelen volta miatt tényleg nem mennék bele. Ami a legtöbb asztrológus oldaláról azonban feltűnik számomra, az az, hogy esküsznek az egyiptomi korból származó „klasszikus”-nak számító asztrológiai tudásra. Még olyanok is, akik egyébként a csillagkép-zodiákus eltolódást igyekeznek figyelembe venni. Azonban minden vallás, amelyik elfogadja a Krisztus 2000 évvel ezelőtti eljövetelét, az tudja, hogy az egész univerzumban alapvető változások álltak be. Hogyan lehetne a mai ember ugyanolyan megismerő szervekkel ellátott, hogyan lehetne ugyanaz a belső kincse amiből meríthet, és hogyan lehetne ugyanaz a feladata, mint annak előtte? De ha ezt az eseményt félre is tehetnénk, hogyan hihetjük azt, hogy a precessziós mozgás által is megmutatkozó korszakváltás nem jár minőségi váltással, vagy nem kéne minőségi váltással járnia a tudományok, így az asztrológia terén is.
És mégis. A klasszikus asztrológiát követő asztrológusoknak is igaza van, csak tudnunk kell értelmezni, hogy miről beszélünk... (Az „efemeridák igazságáról” lásd bővebben „A nyitott titok” című tanulmányomat)

Összefoglalás

A mai ember szellemi fejlődéséhez a csillagbölcsesség teljes ismerete szükséges lenne, azzal együtt, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyezve a szellemi folyamatok megismerésére.
Természetesen nem tud az ember a mindennapi életében mindenfajta vizsgálódásra sort keríteni. Azonban azzal se álltassuk magunkat, hogy bizonyos lépcsőket kiiktatva, elhanyagolva bölcsességhez juthatunk. Vigyázzunk, hogy mire késztet az egónk. Ez fontos, mert ha nem is sokan, de jónéhányan elfogadják ugyan az asztronómia, asztrológia, asztroszófia „hármas vonulatát”, mégis valamelyik aspektus nézőpontjába helyezkednek bele és a többit akár „lenézik” magukban és megveregetik saját vállukat, hogy ők „milyen jól csinálják” a dolgokat. Kedvencem az a mondás, hogy „én már nem állok a csillagok, bolygók hatása alatt”. Igen, ma már tényleg nem a csillagvilágnak kell fenntartani az ember éntudatát, hanem belső világából fakadóan kell fenntartania azt. Ha erre gondolnak, akkor igazuk is van. Valamelyest felszabadult az ember a csillagvilág hatásai alól olyan értelemben, hogy a morális impulzusokat nem kapja meg kívülről. Alacsonyabb testei azonban állandóan a csillagvilág hatása alatt állnak.
Jézus Krisztus a kozmosz pillanatnyi állapotait hordozta magában. Azonban az még egy folyamat eredménye lesz, hogy az ember étertestébe benyomódott csillagos égi hatás egyáltalán ne legyen érezhető életünk valamennyi dimenziójában.
Igen, minél inkább a szellem, a magasabb én irányítja az ember életét és alsóbb lénytagjait, annál kevésbé van jelentősége a születési képletében lévő bolygóállásoknak. De ez egy folyamatos fejlődés, vigyázzunk, hogy hol tartunk valójában ebben a fejlődésben!
Ha majd az én-tudat teljesen birtokba veszi az asztrált, új léttagozat: a manasz, a Szentlélek princípiuma fog kifejlődni az emberben, és akkor az ember gondolatai és tettei tiszták lesznek. A hibák, tévedések éppen abból erednek, hogy az asztrális szféránkat még nem tudjuk teljesen uralni, és az asztrális erők sodornak minket tévedésekbe, melyek karmikus terhekké csomósodnak össze. Az asztrológia segítségével az asztrális hajlamok felderíthetők. A hajlamba, tulajdonságba való belemerüléssel, kontemplációval pedig meg van a lehetősége, hogy a tulajdonságon keresztül az ember eljut annak okáig, mely valamely előző inkarnációjában elkövetett hibából fakad.
A mai embernek az a feladata, hogy szellemi-morális impulzusokból kiinduló, „énmagából” fakadó döntéseket hozzon, és egyre inkább függetlenedjen asztrális, ösztöni determinációitól.
Azonban fel kellene ismernünk, át kellene látnunk, hogy mi is az egyáltalán amitől „függetlenednünk” kellene, vagy pontosabban amit át kellene világítanunk. És fel kellene ismernünk azt az összefüggésrendszert is, ahogyan a csillagvilág szellemi lényeihez kötődhetünk. Mindaddig, amíg ez a dolog botladozik, a klasszikus asztrológia és az asztroszófia feltáró és az univerzummal „összefüggésbe hozó” módszereinek egyaránt létjogosultsága van.
A szellemtudományos szemlélet és a magas szintű asztrológia pedig egyáltalán nincs ellentmondásban, hanem szükségszerűen segítik megérteni egymást, sőt meg kellene hogy termékenyítsék egymást, hogy a mai ember fejlődésének megfelelő, fejlődését előmozdító, lehető legszellemibb asztrológiához jussunk.
Szellemtudományos megközelítésben a jövőbeli asztroszófia valószínűleg szociális tudomány lesz és így a magasabb világok lényeivel való élő és tudatos kapcsolattartás elősegítése mellett abban segít majd az embereknek, hogy képesek legyenek közösséget alkotni egymással szabadon és önzetlenül.

Budapest, 2010. szeptember