2. A Plútó elnevezése és a Plútó mint a választás bolygója (folytatás)

Először egy kis kiegészítés következik az I. rész 2. pontjában leírtakhoz, mielőtt más aspektusból vizsgálnánk meg a Plútót. Szeretnék ugyan a Plútó témájánál maradni, de úgy gondolom, hogy a transzcendens bolygókról együttesen is érdemes még több megjegyzést tenni, hogy tágabb perspektívából közelíthessünk a Plútó felé. Így a következőkben a három transzcendens bolygót együttesen vizsgáljuk tovább.
Szó volt az orfikus mitológiából származó elnevezésekről és a Naprendszer keletkezéséről. A jobb megértés elősegítése érdekében a következő táblázat bemutatja a kozmikus evolúció lépcsőit az orfikus kozmológia szerint, az antropozófikus szellemtudományban megjelenő, emberi evolúciós lépésekkel összhangban (4.ábra).

4.ábra
Az orfikus mitológia manvantarái és az emberi evolúció stádiumai
(Forrás: Robert Powell: Hermetic astrology, 295.old.)

A planetáris periódusokra a „manvantara” elnevezés a Hindu terminológiából került kölcsönzésre. A bolygók „pályája” pedig - az orfikus kozmológia fényében - a különböző evolúciós stádiumok jelölője.

Az orfikus mitológiai kép nincs ellentmondásban Rudolf Steiner kozmológiájával, melyben az emberiségfejlődés a Szaturnusszal kezdődik.
Az első három evolúciós lépés alatt az ember még nem létezett, még kezdetleges formában sem. Ezért az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó emberfeletti minőségeket képvisel, ezek nem jelennek meg az ember pszichológiai-szellemi organizációjában.
Ugyanakkor annak ellenére, hogy ezek a kvalitások az emberen túlra mutatnak, mégis áthatják a kozmikus intelligenciát, melybe az ember is beleágyazódik. A Kozmikus Élet, a Kozmikus Harmónia/Szeretet és a Kozmikus Fény, amely princípiumok nagy valószínűséggel az első három evolúciós lépést reprezentálják, áthatják az egész kozmoszt.
Ahogyan az I.részben már szó volt róla, az ember csak magasabb tudatszintjeinek „kifejlesztésével” lesz képes átitatódni a Kozmikus Fénnyel, inspirációt felvenni a kozmikus Harmóniából és egyesülni a Kozmosz Életével (akaratával). A magasabb képességek kifejlesztése nélkül ezek a „Kozmikus Minőségek” az ember tudatalatti mélységeiben működnének tovább.

Az I. részben röviden leírtam, hogy a transzcendens hatások összefüggésben állnak bizonyos ellenerőkkel, melyek kiindulópontjai alapvetően a Föld alatt, a Föld mélyrétegeiben vannak.
Az „elesett fény”, az „elveszett szeretet” és az „elveszett élet” került említésre. A jobb értés elősegítéséhez a következő kiegészítés lehet szükséges.
Az történhetett, hogy a kozmikus fejlődés során a Kozmikus Fény (Uránusz), a Kozmikus Szeretet/Harmónia (Neptunusz) és a Kozmikus Élet (Plútó) bizonyos maradványai úgymond „csapdába kerültek” és negatív erőkké sűrűsödtek össze a Föld belsejében.
„Ahogyan a klasszikus bolygók (beleértve a Napot és a Holdat) kozmikus erőkkel vannak kapcsolatban, melyek fémekké sűrűsödtek össze a Föld belsejében: az ólom a Szaturnusszal, az ón a Jupiterrel, a vas a Marssal, a réz a Vénusszal, az ezüst a Holddal, a Nap az arannyal; úgy a transzcendens planéták, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó olyan erőkhöz kapcsolódnak, melyek a Földben elektromosságként, mágnesességként, atomenergiaként sűrűsödtek össze. Ha ezeket a földalatti erőket megvizsgáljuk, képet alkothatunk arról, ahogyan az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó működik bennünk.” (Robert Powell: Hermetic astrology, 305.old.)
Az Uránusz működése az elektromossághoz hasonlítható. Gondoljunk arra, ahogyan az áramkör megszakításával majd a szabad áram folyásának engedésével hirtelen fényt teremtünk. Ehhez hasonló az, amikor egy gondolatáram magasabb intenzitású szintre kerül és mintha villanásszerű „megvilágosodásban” lenne részünk. Ilyen finom „villanásokból” rengeteg tudományos felfedezés látott napvilágot. A szellemi látás manifesztálódásai azonban széles skálán mozognak szellemi szintjüket illetően. Idézzünk magunk elé néhány találmányt erről a skáláról!
A Neptunusz, mely külsődlegesen a mágnesességhez hasonlítható, a vonzással és a taszítással van összefüggésben, a lélek szintjén a szimpátiával és az antipátiával. A szellemi kommunikáció, a szellemi hallás a szimpátián és az antipátián keresztül valósul meg lelki-szellemi szinten. A szimpátián keresztül lehet kapcsolatot teremteni az éppen nem inkarnálódott lelkekkel, és az antipátián keresztül lehet elhatárolódni tőlük ismét. A szellemi hallást legmagasabb fokon Inspirációként, alacsony szinten médiumitásban lehet megélni.
A Plútóval kapcsolatban említett atomenergia, a ledobott atombombák hatalmas képével tökéletesen elénk tárja azt a módot, ahogyan a Plútó az emberben működik. Az ősi akarat, az ősi életerő lép működésbe, vagyis az emberben lévő kozmikus szeretet kiárad, és az ember akarata révén egységbe kerülhet a magasabb lényiségekkel, a szellemi világgal. Vagyis magas fokon a Plútó az Egységhez vezet el, a szellemi egyesülésbe. Alacsony szinten azonban a kontrollálatlan akarat erőszakot, a szexualitás mániákus hajhászását, illetve hatalomra törő kényszert szül lelki-kulturális életünkben. Fizikai-technológiai síkon pedig az atomkor megjelenése kapcsolódik ehhez a bolygóhoz.

Tehát az a lényeg, hogy a transzcendens bolygók működése nyomán az ember azzal a feladattal konfrontálódik, hogy a kozmikus erőkkel helyesen bánjon.
 „De ha azoknak az erőknek a szabadon engedése, melyek a Föld belsejében sűrűsödtek össze – elektromosság (sűrített fény), mágnesesség (sűrített szeretet/harmónia), és atomenergia (sűrített élet) – nem jár együtt morális fejlődéssel, akkor destruktív folyamat indul be. Ezeknek a földalatti erőknek a világszintű szabadjára engedése korunkban egy apokaliptikus kor kezdetére mutat rá, másrészről pedig az egész emberiség sürgető hívását jelenti, hogy lépjen rá a szellemi fejlődés útjára. Az új morális minőség kifejlődése a Föld jövőjének egyedüli reménye. Az elektromosság, a mágnesesség, az atomenergia földalatti erőinek megfelelő kezelése új moralitást kíván meg az egész emberiségtől. Csak a szellemi moralitás fejlődésén keresztül – ahogyan az Krisztus tanításában megjelenik - kerülhető el a globális katasztrófa veszélye.” (Robert Powell: Hermetic astrology, 307.old.)

Azt kell tehát egyik oldalról megvizsgálnunk, hogy hogyan történik a gondolkodásunk „elektrizálása”, mit jelent érzéséletünk „magnetizálása”, és miben áll akaratunk „atomizálása”. 
Érdemes elgondolkodnunk az emberiség történelmében előforduló néhány fordulaton, hogy még élesebb képet kaphassunk ezekről a folyamatokról, melyek egyéni szinten természetesen ugyanúgy létrejönnek változó intenzitással illetve különböző helyzetekben.
A gondolati életben megjelenő hamis „felvilágosodás”, a fény elhamarkodott, hamis megnyilvánulása vezetett a francia forradalomhoz az Uránusz felfedezése (1781) nyomában. Az „elektrizált” elme, az ipari forradalom vívmányai révén, a kor polgári származású értelmisége számára a világ megismerhetőnek, leírhatónak és megváltoztathatónak tűnt. A racionalizmus diadalmaskodott a korábbi eszmeáramlatok felett. Az értelem Bábeltorony építése megpróbálta a legmagasabb igazságokat megragadni. A sietve felépített, az elhamarkodott várépítés azonban romba dőlt.
„A francia forradalom következtében luciferi-ahrimáni hatásra lendült ki a mérleg nyelve nagyon erősen az egyik irányba, nevezetesen a luciferi irányba……Ez absztrakt valami, pusztán lélekszerű, és testiségre törekszik, de ennek csak évezredek vagy legalábbis több évszázad folyamán kell megvalósulnia…..A francia forradalomban minden tumultuózusan történik, minden ellentmond az emberi fejlődés ritmusának.” (Rudolf Steiner: Történelmi szimptomatológia, 37.old.)
Az érzésélet magnetifizálására példa a Neptunusz felfedezésével (1846) szinkronban Marx és Engels Kommunista Kiáltványa és a kommunista ideológia elterjedése. Az ideológiának megfelelően csak a látható világ a valós világ, miközben a vallás, a szellemiség, a hit puszta illúzió. A hipnotizált ember a hamis inspiráció bűvöletében állt a látható fizikai világ előtt. A földi világ vált hangsúlyossá a szellemi világ rovására.
„…a XIX.század közepe óta egyre inkább érvényesült annak gyümölcse, ami a nyugati rendekből és titkos társaságokból indult ki: a tudati lélek elaltatása, álomba ringatása. A lelki és a szellemi egyáltalán nem hat már ekkor, csak az hat, ami a külső fizikai-érzéki világban jelen van.” (Rudolf Steiner: Történelmi szimptomatológia, 45.old.)
Az akarati élet atomizálására pedig a Plútó felfedezése (1930) után a náci Németország illetve Hitler fellépése szolgál például. A könyörtelen hatalomra törés, a zsarnokság és a rombolás. Hitler eközben képes volt hatalmas méretekben lelkesíteni de végeredményben szétporlasztani az emberek akaratát. Ez egy negatív únió, nem az istenivel hanem a gonosszal történő egyesülés volt.

A földalatti erőkkel szemben a másik oldalon az emberben lévő Krisztus-impulzus segítségével emelhetjük fel a gondolkodásunkat, érzésvilágunkat és akaratunkat. Ezeknek a lelki dimenzióknak a Krisztus általi transzformálása vezet végül el a kozmikus gondolkodással, érzéssel és akarattal való újraegyesüléshez. A szellemileg értelmezett „lelki szegénység”, az érzéséletben megnyilvánítható „erkölcsiség” és a szellemi értelemben vett „engedelmesség” segíthet a gondolati elektrizáltság, a mágizált, magnetizált érzésélet és a széteső, rossz irányba terelődő akarati élet helyes irányba transzformálásához.

A transzcendens bolygók tehát egyszerre jelentik a transzcendens képességek fejlesztését és a gonosszal való konfrontálódást. Az ellenerők, illetve a negatív impulzusok feletti uralom és harc nyomán lehet a magasabb képességeket fejleszteni.
Érdemes elolvasni Rudolf Steiner „Történelmi szimptomatológia” című előadássorozatát. Ebben a transzcendens bolygókról nincs szó, de a szellemi hatások (különösképpen az ellenerős hatások) megértése nyomán képet kaphatunk a bolygókkal összefüggésbe hozható, az emberiséget átható szellemi folyamatok lényegéről. Ezek a bolygók ugyanis generációs, sőt többgenerációs folyamatokkal vannak összefüggésben, gyakorlatilag az emberiség kollektív karmájával. Gondoljunk csak arra, hogy a Naptól legtávolabbi bolygók mozognak a Naphoz (illetve a Földhöz) képest leglassabban, vagyis egy-egy momentum felbukkanásának, térnyerésének sokkal hosszabb a „kifutási ideje”, mint a közelebbi bolygók esetén, melyek az univerzum ősmintáit, formáit (a csillagvilág természetét) sokkal gyorsabb intenzitással közvetítik, dolgozzák bele az emberbe.
Természetesen a kollektívum egyénekből áll össze, mi egyenként, egyénenként alakítjuk a kollektív sorsunkat. Éppen ezért érdemes történelmi jelentőségű személyek horoszkópjára is ránéznünk. A Plútó tekintetében érdemes megvizsgálni Néró képletét, de megnézhetjük például Rudolf Steiner vagy Bruno Gröning horoszkópját is. Johannes Keplernél a Neptunusz állt hangsúlyos helyen, Emmanuel Swedenborgnál az Uránusz. Rengeteg példát vehetünk. Megnézhetjük, ki milyen „csapot nyitott” a kozmikus erők áradásának. Ki milyen utat választott. A benne élő Jézus Krisztust, vagy a Gonoszt engedte végül érvényesülni. Mai korunkban, miután az emberiség „kinyitotta az összes kaput”, mindannyiunknak szembe kell néznie valamilyen formában ezzel a választással.

A horoszkópban mindenkinél megjelenik, hogy milyen típusú viszonyt, konfliktust „választott” magának a gonosz és az isteni egység viszonylatában jelenlegi életére, azért, hogy magasabb képességgé alakíthassa át azokat élete folyamán. A bolygók fényszögei és életterület-helyzetei mutatják a transzcendens világgal való szinkronba kerülésünk nehézségeit, feladatait. Nem egyszerű, sőt nagyon nehéz a horoszkópban megjelenő jelzések értelmezése, de a jelzések alapján, meditációs munkával megpróbálhatjuk hétköznapi tudatszintünkre emelni a kozmikus erők csak ránk jellemző fogadási módját. Feltárhatjuk az istenivel való ellenszegülési késztetéseinket vagy harmonikus viszonyulásunkat, melyeknek következményeként nemcsak a saját hanem az egész emberiség kollektív életét is alakítjuk.

3. A Plútó csillagképeken keresztüli pályaívének mitológiai vonatkozásai

Asztronómiai tudnivalók
Az I. rész 1. pontjában körvonalazásra került a Plútó helye a Naprendszer egészében. Képet alkothattunk a bolygó Naptól való legmesszebbi távolságáról (a Naprendszer legmesszebbi szférájának reprezentálásáról), a Nap útjától való legnagyobb elhajlás mértékéről, és az excentrikus pályáról, amely miatt sokan a bolygó üstökös eredetét vélelmezik. Ezeket a tulajdonságokat összefoglalóan és vázlatosan a következő ábra jeleníti meg (5.ábra).

5.ábra
A Plútó excentrikus pályája a Naprendszerben

Az ábrán az is látható, hogy a Plútó a keringésének 248 éve alatt van egy olyan időszak is, melyben a bolygó belép a Neptunusz pályáján belülre. Ez az időszak húsz évig tart. Ekkor van a bolygó legközelebb a Napunkhoz, egyben Földünkhöz. Ennek a Napközeli mozgásnak a tanulmány későbbi részében még nagy jelentősége lesz, de ha a következőkben vázolt képeket újra és újra megidézzük magunkban a Plútó mind pontosabb mozgásának elképzelésével, akkor a Napközeli szakasz tudatában már az e fejezetben leírtak nyomán is további felismerésekhez juthatunk.
Fontos lenne, hogy a makrokozmoszunkat viszonylag jól ismerjük, hogy benne mikrokozmoszunkat megérthessük. Próbáljuk meg lelki szemeink előtt elképzelni a Naprendszert, most a többi bolygót negligálva és a Plútóra koncentrálva. Ez esetben érdemes úgy elképzelnünk, hogy a Föld a Naprendszer középpontja (szellemi szempontból Krisztus óta az is), tehát mi vagyunk középen. Próbáljuk meg elképzelni, hogy a Naprendszert magunkba foglaljuk. Mintha a Nap lenne a szívünk és a Plútó a határunk, de legalábbis „kozmikus végtagunk”. A 248 éves, hosszú keringési ciklus talán zavaró lehet, de nem csak a hétköznapi intenzitású életünkre illetve énünk egyszeri életére gondolhatunk, hanem kitágíthatjuk az elképzelést életeink folyamára, a több élet alatt bennünk megvalósuló fejlődésre, vagyis örökkévaló énünk fejlődésére. (A mindennapos életünkre vonatkozóan a Szaturnuszon belüli bolygómozgások megidézése nyithat meg inkább képeket bennünk.)

A Plútó szimbólumai
Érdemes megidéznünk magunk előtt a Plútó jelöléseit, asztrológiában használatos szimbólumait is (6.ábra).

6.ábra
A Plútó jelölései

A tanulmány elején írtam a Plútó felfedezőjéről, Percival Lowellről. A „P” és az „L” betűből álló jelölés egyfelől a bolygó nevének kezdőbetűit, másfelől a felfedező tiszteletére az ő nevének kezdőbetűit foglalja egybe. Az asztrológiai munkában ezt a jelölést meglehetősen ritkán alkalmazzák, a továbbiakban én sem foglalkozom vele.
A bolygót leggyakrabban egy körbe zárt Holddal jelölik, vagyis olyan jelöléssel, mely egy Holdat magában foglaló Napot mutat. A szellem és a lélek egysége bontakozik ki a szimbólumból. Természetesen ha tovább elmélkedünk rajta, akkor további képek merülhetnek fel széles skálán. Lásd például a „lelket rabul ejtő szellemi hatalom” képzetét, mely Peter Orban pszichiáter és asztrológus Plútóról szóló könyvének egyik alapmotívuma. Szellemi síkon pedig az Atya - Fiú (Krisztus) - Szent Szellem, mint Szentháromság és az Anya - Szófia - Szent Lélek, mint a teremtett lét princípiumainak, lényeinek kapcsolódási kérdései, emberi létünkben megjelenő, bizonyos értelemben polaritásnak nevezhető összefüggései juthatnak eszünkbe.
A Plútó egy másik jelölésén még egy kereszt is kapcsolódik alulról a félkörhöz és a körhöz, így a fizikai test is hozzákapcsolódik a lélek és a szellem egységéhez. Figyeljük meg, hogy itt ez az egység lazább, a Hold és a Nap szimbóluma nem ér össze, nem olvad egybe. A test, az anyag jelének bekapcsolásával viszont más szempontból válik teljessé a kép.
Mondhatnánk, a szimbólumban az isteni, a kozmikus teljesség jelenik meg: Egyszer a férfi és női minőség egyesülésében, egyszer a test-lélek-szellem egységének kifejeződésében.
Hasonlítsuk össze a második szimbólumot a Merkúr szimbólumával, és a másik két transzcendens bolygó jelével is. A Merkúrban a Plútó jelében is megjelenő azonos „összetevők” felcserélődnek és szorosabban kapcsolódnak egymáshoz. A transzcendens bolygók esetében az Uránusz az égbe törő szellemet hangsúlyozza, a Neptunusz pedig a testbe, az anyagba süllyedő lelket…
A felmerülő képeket azonban nem szeretném elvenni a saját képzeletemmel, inkább további értelmezésekkel szolgálok a meditációs munkához.

Csillagképek és mitológia
A mitológia vizsgálatakor szellemi igazságokat tükröző képi formákként tekintünk a csillagképekre. A csillagképek pedig azon kívül, illetve azzal együtt, hogy a teremtési ősformákat hordozzák jelentésükben, az egész evolúció elmúlt és jelenkori időszakainak is szimbólumai.
Ez azt jelenti, hogy a Plútó pályájának vizsgálatakor megfigyelhetjük a pálya által kiemelt csillagképek szellemiségét külön-külön is, és megvizsgálhatjuk ezeknek a csillagképeknek az evolúciós folyamatban betöltött szerepét egyaránt. Természetesen élesen ezek a nézőpontok nem különíthetők el egymástól, mégis azt mondhatjuk, hogy a csillagképeknek ugyan hosszú időn át változatlan az ősformája, ősjelentése, azonban egy-egy evolúciós szakaszban kisebb vagy nagyobb jelentőséggel bírnak, tehát az idő perspektívája is fontos számunkra.
Először az evolúciós perspektívát mellőzve vizsgálódunk.

A Plútó pályáját a csillagképek „ölelése” nélkül már megpróbáltuk elképzelni. Most a következő ábra segítségével pontosíthatjuk magunkban a képet, a csillagképi zodiákus „színpadának” megidézésével (7.ábra).

7.ábra
A Plútó és a Nap útja a Földről nézve

Az ábrán a Föld nézőpontjából követhetjük nyomon a Nap és a Plútó útját. Ezek az utak a csillagképek irányában való „kifeszítettségben” jelennek meg, vagyis a mi nézőpontunkból, szemünk síkjából nézve. A metszéspontok virtuális metszéspontok, nyilvánvalóan a Nap sokkal közelebb van hozzánk (kb. átlagosan negyvenszer közelebb) mint a Plútó, így azok sosem találkozhatnak, ütközhetnek. Mi azonban, mikor elképzeljük a mozgásokat, az 5. ábrát a 7. ábrával kiegészítve egyszerre érzékelhetjük magunkban a távolságokat és a mozgások hátterében lévő csillagképi „színpadot” is.
A Föld-Nap kapcsolatunkat, mint dobogó szívünket képzelhetjük el, mely a Plútó egy ciklusa alatt 248-249-szer dobban. A Plútó pedig jóval távolabb van, így mintha óriásként lépdelnénk általa a kozmoszban.  
Az ábrán a Nap útjától felfelé és lefelé lévő félhold alakú Plútó-pályaeltérések a Nap útjától való erős elhajlást mutatják, melyet az 5.ábrán is megfigyelhettünk. Az alsó félhold pedig azért nagyobb a felsőtől, mert a Plútó pályája ellipszisszerű, és a Naptól és a Földtől való nagyobb távolságot így lehet érzékeltetni.
Ezekből a pályaelhajlásokból látható, hogy a Plútó által kiemelt csillagképek részben eltérnek az ekliptikus csillagképektől.
Tudnunk kell, hogy a rajz vázlatos. A Plútó pályája valamivel közelebb van a Szűz-Nyilas csillagképek közötti pályaíven, ekkor kerül perihéliumba a bolygó a Nap viszonylatában, ekkor lép be a Neptunusz pályáján belülre. Ugyanígy a Cet-Ikrek pályaív valamivel távolabb van tőlünk. Mindez azonban a csillagképeken való áthaladást, a csillagképek szellemi üzenetét nem befolyásolja. Csak az életünk, a történelmünk, a Plútó mozgásában (tranzitszögeiben) jelentkező, gyorsabb vagy lassabb időszakaira nézve van jelentősége, tehát nem a térben, hanem az időben.
A következő ábrán látható négy időpont is (8.ábra). 1930-ban és 2018-ban metszi pontosan a Plútó az ekliptikát. (Az 1930-as felfedezést többek között ez is segítette.) A másik két időpont a csillagképeken való áthaladáskor felvett kvadrát, vagyis negyedfény pozíciót jelöli a másik két időpont pozíciójához képest. Ezekből az időpontokból láthatjuk, hogy 1930 és 1978 között 48 év telt el, 1978 és 2018 között pedig csak 40. Ebből tudhatjuk, hogy ez utóbbi pályaív a Naphoz legközelebbi szakaszt is tartalmazza.

8.ábra
A Plútó útja időpontokkal

A Plútó 1967 és 1988 között tartózkodott a csillagászatilag határolt Szűz csillagképben, és 1974-1976 között tartózkodott a Szűz legmagasabb pozíciójában lévő Vindemiatrix csillag 1-2 fokos orbiszában. Ugyanígy követhetnénk nyomon a Cetben lévő pozíciókat is. Tehát ne legyen kétségünk afelől, hogy a Plútó elhajlásai a legmagasabb és legalacsonyabb pozíciókat mindenképpen a Szűzben és a Cetben veszik fel.

Ezek után térjünk rá a csillagképek szellemiségére. Az ábrák segítségével láthatjuk, hogy négy ekliptikus csillagképpel van dolgunk, melyeket a Plútó elhajlása miatt kiegészítünk legalább eggyel, a Cethallal. A 7.ábrán felvettem néhány környező csillagképet is, melyeknek ugyanúgy jelentősége van, de mindegyikre nem fogok kitérni, legalábbis nem egyforma részletességgel.
Talán azt mondhatjuk, hogy a 8. ábrán szaggatott vonallal jelzett Nyilas-Ikrek és a Szűz-Halak tengelyek közül a Szűz-Halak tengelynek van nagyobb jelentősége, hiszen itt érzékelhetjük a legnagyobb elhajlásokat a Nap és a többi bolygó útjához képest. (Természetesen a metszéspontoknak sem elhanyagolandó a jelentősége, ahogyan a későbbiekben látni fogjuk.)
Elgondolkodhatunk rajta, hogy mind a Szűz oldalán mind pedig a Halak oldalán több csillagkép illeszt össze számunkra szellemi tartalmakat, függetlenül a Plútó konkrét pozícióitól. Vagyis a Szűz és a Cet alatt és fölött lévő csillagképek együttesen a Szűzzel és a Cettel már önmagában is üzeneteket hordoznak. Úgy képzeljük el, mintha a kozmoszunkban is meridiánokon keresztül áramlanának a szellemi tartalmak, mint ahogyan testünkben az energia. Így a Szűzhöz szorosan kapcsolódik az Északi korona, a Kehely, vagy éppen az Északi vizikígyó. A Halak oldalán pedig megjelenik Androméda és a Cethal összefüggésrendszere is. (Nyilvánvalóan az egész csillagvilág összefonódó egységet alkot szellemében, de megpróbálunk egy-egy kisebb „szeletre” koncentrálni.)
Ugyanakkor miközben a Szűz és a Halak csillagképi környezetében lényegét tekintve igen hasonló történetek kerülnek előtérbe, a Plútó a pályájával ki is hangsúlyozza a szellemi mondanivaló „pozitív” és „negatív” pólusait. 
Melyek ezek a történetek illetve szellemi tartalmak?

A köztudatban lévő, klasszikus történetekről van szó.
A Halak felett látható Androméda, alatta a Cethal. A történetben itt a következő drámai helyzet jelenik meg: Kefeusz bölcsei rájöttek, hogy csak úgy tudják a szirének haragját jelképező Cetet megfékezni, ha a királylányt, Andromédát feláldozzák a szörnynek.
A másik oldalon a Szűz imaginációs képében megjelenik az egyiptomi Ízisz, aki a szent gyermeket táplálja. Az ő férjét, Oziriszt öli meg Széth.
A Szűz oldalán a másik történet Demeterről és lányáról szól, amiben Perszephoné kerül nehéz helyzetbe. Az Alvilág sötét hercege, Plútó/Hádész elviszi a felső világból magához Perszephonét, aki végül Demeter közbenjárására és Zeusz segítségével csak fél évet tölt a mélységben, a másik fél évben a felső világban tartózkodhat.
A történetekben nők szenvedését láthatjuk valamilyen szörny üldözésében. Androméda esetében a Cet, a Szűz esetében a Hydra, magyarul az Északi Vizikígyó csillagképe világlik fel a Szűztől délre. (A Hydra egy mocsárban, Lerné mocsarában őrzi a víz alatti átjárót az alvilágba.)
Az emberi lélek isteni képét láthatjuk a szűz Istennőkben, isteni eredetük tisztaságában. De kik az üldözők, az ellenségek? A görög mitológiában a Hydra Typhon és Echidna fia. Typhon pedig szintén egy másik szörny. Ő ugyanaz mint Széth, az egyiptomi kozmológia cselszövője, aki megölte Oziriszt.
A történeteknek részletesebb formában utána lehet nézni. Az egész vonal azonban egészen kézenfekvőnek tűnik. Az ember isteni lelkét egy lény, vagy lények fenyegetik, akik le akarják rombolni az ember isteni természetét. Ez a lény pedig a sötétséggel kapcsolatos, vagyis Plútó/Hádész, Perszephoné elrablójának területével.
Eszünkbe juthatnak az előző fejezetben leírtak a választásról, a kozmikus, isteni élet és a hatalomra törő akarat közötti választásunk kérdése. A Plútó kihangsúlyozza útján az Isteni és a Gonosz aspektusait a Szűz és a Cet csillagképeken való áthaladása által.

A Szűz
A Szűz a „Mennyek Asszonyának” hatalmas imaginációs képe. A Jelenések könyvének XII.fejezetében olvashatókkal hozhatjuk összefüggésbe: „…egy nagy jel, kinek öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején 12 csillagból a korona” (9.ábra).

9.ábra
Szófia ábrázolások

A Szűz konstellációja az Isteni Bölcsesség égi megjelenítője.
Az isteni Szófia, az isteni vagy kozmikus bölcsesség természetesen nem korlátozódik egy vagy néhány csillagképre, hiszen ez a bölcsesség maga A Kozmikus Bölcsesség. Az égi Szűz fején lévő 12 csillagból álló korona mind a tizenkét csillagképre utal, a 12 csillagkép pedig „egybeszövi” az egész csillagvilágot. Szófia lénye az egész csillagvilágot magában hordozza, a kozmosz legtávolabbi messzeségéig.
Hasonlítsuk közben össze a képeket a Plútó szimbólumaival!
Természetesen sokaknak feltűnik, hogy egy Nő képében jelenik meg a Kozmikus Bölcsesség. Ne felejtsük el, hogy különböző történelmi okok miatt egy patriarchális jellegű vallásos kultúra terjedt el a Nyugati kultúrában illetve Európában. A Kereszténység előtti időkben a teremtett világ feminin jellege sokkal nagyobb hangsúllyal jelent meg. Kultuszközpont működött például Eleusisban, Görögországban, ahol az Anyát (Földanyát) tisztelték Demeterben. Az egyiptomi misztériumokban pedig Íziszt ünnepelték. Ezek a Krisztus előtti kultúrák, kulturális szertartások megszűntek, feledésbe merültek. Lényegében a XX.században kezdődött újra hangsúlyossá válni a Szófia-tisztelet különböző formákban. Leginkább Keleten, mivel az orosz kultúrában alapvetően jobban megőrizték Szófia teljesebb körű jelentését. Nyugaton Szűz Máriában tisztelték és tisztelik Szófiát, noha ő teljes mértékben nem egyenlő Szófiával, de kétségkívül földi megjelenítője, hordozója volt. Szűz Máriának a Kozmikus Bölcsességhez való kapcsolata sokszor jelenik meg például abban, hogy könyvvel a kezében ábrázolják.

 
Sandro Bottichelli: Mária a gyermekkel (könyvvel), 1483, Museo Poldi Pezzoli, Miláno

Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet, 1472-75 körül, Uffizi, Firenze

Nyugaton ma leginkább a Föld természeti katasztrófái, légköri szennyezettsége nyomán fordulnak az emberek a Földanya irányába, aki szorosan összefügg Szófiával, de az emberekben ezek az összefüggések inkább csak tudatalatti szinten működnek. Magyarországon mindig is nagy hagyománya volt a Boldogasszony ünnepeknek, így a Kelet és Nyugat közötti hídépítésben, Szófia „újjáélesztésében” országunknak is nagy jelentősége lehet. Szellemi tanítások szerint a következő kultúrkorszakban, a Vízöntő korában (és az utána következő időkben is) Szófiának még kiemelkedőbb jelentősége lesz. Lényege, tartalma az emberekben jobban tudatosodni fog, a jelenkori „Szófia-élesztő” folyamatok tehát ilyen irányba tartanak.
Nem szeretnék eltávolodni asztrológiai, asztroszófiai irányú tanulmányomtól, Szófia jelentéséről és jelentőségéről több helyütt is olvashatunk szellemi tanításokban. A szofiológia külön tudományterületté is vált, alapvetően az orosz kultúra és irodalom talaján. Amit fontosnak tartottam megjegyezni, az az, hogy a Kozmikus Bölcsesség nemcsak önmagában létezik, és juthatunk általa mélyebb önismerethez és világismerethez, hanem a teremtett lét egészével is mély kapcsolatban áll. A Szűz elsősorban a Kozmikus Bölcsességre utal, de Szófia szoros kapcsolatban áll az egész anyagi jellegű létezéssel, mely a teremtéssel létrejött. Annak anyagiságával és szentségével (a Földanya, vagy „Anya” szó is közvetlen kapcsolatban van az „anyag” szóval, több nyelvben is). Egyes szellemi kutatók kifejezetten Anya - Lány(Szófia) – Szent lélek (Kozmikus lélek) hármasságról beszélnek, kiemelve a teremtés hordozóját, éltető erejét, belső lényegét és szentségét. Ez a tagoltság azonban ebben a formában kissé megtévesztő lehet, ha nemi polarizáltságban gondolkodunk és a Szentháromság mellé rendeljük, helyezzük ezeket a princípiumokat, lényeket, mintha az Anya és az Atya együtt teremtette volna a mindenséget. Azonban nem erről van szó. Természetesen nem is a Szentháromságról, az Isteni akarat, szeretet illetve szellem transzcendenciájáról, hanem a teremtéssel közvetlenül összefüggő, megvalósult lét szubsztanciáiról.
Az isteni „lények” között viszont meglehetősen szoros kapcsolat van. Ahogyan egyszer Rudolf Steiner mai időnk misztériumainak egyikéről beszélt: Krisztus megtapasztalásában rálelhetünk Szófiára, Szófia felébresztésében pedig megtaláljuk Krisztust. Ahogyan az egyiptomi misztériumokban mindig együtt volt látható, mindig együtt munkálkodott Ízisz és Ozirisz, úgy működik együtt Szófia és Krisztus. (Az előbbiek Szófia és Krisztus kozmikus manifesztációi voltak a kereszténység előtti időkben.)

A Plútó jeleiben is megjelennek a transzcendens szellem és a megvalósult létezés princípiumai, melyek összhangba hozása, „egységesítése” érdekében tevékenykedik Krisztus és Szófia. Az asztrológusok tudatosan vagy tudat alatt, de pontosan tudják ezt: A Plútóhoz egyszerre rendelik a tűz és a víz elemet, melyek közül a tűz a maszkulin, a víz pedig a feminin jellegű elem. Tudják, hogy egy összetett archetípusról van szó, mely nehezen megközelíthető, nehezen leírható. Az elemek segítségével próbálják ezt megtenni, noha ez nem tudja teljesen visszaadni a Plútó lényegét. A Kozmikus Élet alapvetően a kezdeményező ősakarattal van összefüggésben (ahogyan a tanulmány eddigi részeiben sokszor volt szó róla), de a megnyilvánult élethez azonnal előlép a „hordozó”, a női minőség, melyben az élet, és tulajdonképpen bármely princípium megfogan, fejlődésnek indul. Ezt próbálja kifejezni a tűz (mint „teremtő erő”) és a víz (mint „befogadó erő”) elemének választása.

A Szűz, tehát mint égi konstelláció, eléggé összetett jelkép – a Plútóhoz hasonlóan. A fentiekben először a Kozmikus Bölcsességet hangsúlyoztam ki, de nyilvánvalóvá vált a Földanyával és a Szent Lélekkel való kapcsolat is. Az asztrológiában is megjelennek ezeknek a „minőségeknek” a hétköznapi lelki életünkre vonatkozó motívumai. Egyfelől a Szűz arató-vető funkcióját hangsúlyozzák, vagyis a Földanya válik fontossá az értelmezésben. Innen ered a munkára, a fizikai rendre, tisztaságra törekvő és a materiális környezettel kapcsolatos, sokszínűen megnyilvánuló jó érzék, vagy a saját testkultúrára való odafigyelés mint jellemvonás érzékelhetősége egy horoszkópban. Másfelől a rendszerező illetve szofisztikált gondolkodás tulajdonsága utal az Égi bölcsességre, annak lelki, gondolati szinten megjelenő megfelelőjében. A karmikus szolgálat, tehervállalás (lelki teher) nehézsége leginkább a Szűzzel analóg 6. életterület értelmezésében válik fontossá, melyet talán a Szűz Kozmikus Lélek aspektusához rendelhetünk. Hiszen azt mondhatjuk, hogy lelki nemesedésünk szükséges a Szent Szellem befogadásához.

Fontos, hogy a Plútó szimbólumaira való hivatkozással nem tettem egyenlővé a Plútót a Szűzzel (a Plútó jelentését a Szűz jelentésével), csak a szoros szellemi kapcsolatra szerettem volna felhívni a figyelmet a hasonlóságok révén. Ne felejtsük, hogy egy bolygó egy olyan aktív erőt hordoz, mely mindig más csillagképeket kelt életre, így természetesen nem csak a Szűzet. A Plútó esetében valahogy úgy képzeljük el, mint mikor a vér kihangsúlyozza a szívet, ugyanakkor keresztülfolyik az egész testen. A Plútó képviselte erő, princípium úgy mozog bennünk, mint ahogyan a bolygó a makrokozmoszunkban kering. Mivel azonban a Szaturnuszon túli bolygóról van szó, ezért őt nem tudjuk konkrét szervünkhöz, csakránkhoz társítani. Ki kell tehát tágítani tudatosságunkat és több életünk folyamát elképzelnünk. Jelenlegi életünkre nézve különösen azt a szeletet kell elképzelnünk, amit számunkra a Plútó „kivág” a 248 éves ciklusából. Elképzelhetjük magunkat felmenőink utódjaként is, aki szeretné véghezvinni az ősök által megkezdett, vagy általuk még fel nem ismerten elmulasztott, a fejlődéssel összhangban álló feladatokat.
A Plútó, az ősi, kozmikus akarat reprezentánsa, égi útjával kihangsúlyozza a Szűz szimbólumot:
 - az Isteni vagy Kozmikus bölcsességet, melynek felébresztésével, felébredt erőivel mélyíthetjük önismeretünket és egyben világismeretünket,
- a Szentháromsághoz és az angyali rendekhez való szoros kapcsolatában pedig megidézi számunkra a kozmikus lét isteni, szellemi világát az ellentéterőkkel szemben.
És mindezt a Nap útjától való legmagasabb elhajlásában, és ugyanakkor a ellipszis-ívének a Naphoz közelebb eső részén teszi.

A Cet

A Plútó legmélyebb és a Naptól legtávolabbi pozíciójában a Cethalon (10.ábra) megy keresztül, a Halak konstelláció alatt.

10.ábra

A Cet

A Cetet, Bálnát vagy Tengeri szörnyet legtöbbször az Eridánusz folyó partján fekvő „állatként” ábrázolják, testének másik felét pedig a Halak csillagkép határolja.
A Cet története a Kr.e.3.századtól követhető nyomon. Sokféle történet jelenik meg vele kapcsolatban a mítoszokban. Az mindegyikben közös azonban, hogy ennek a halnak, vagy inkább szörnynek a mérete rendkívül nagy, ijesztően nagy volt. A másik jellemző pedig a testének valamilyen jellegű átalakulásával van összefüggésben.
A legismertebb az Androméda történetében való részvétel, amikor Perzeusz a levágott Meduzagorgó-fej segítségével kővé dermesztette az óriási szörnyet, így megszabadítva Andromédát. A mitológiai történetekben jellemzőbb a harcban a megsebzés, vágás, nyilazás vagy villám általi halál. A testi átalakulásra, az élő organizmus megkeményedésére, ásvánnyá válására nemigen van más példa (én legalábbis nem tudok róla).
Érdekes, hogy több nyelvben is megjelenik a hal valamilyen hasonló formában. Az angol „whale”, az ősgermán „hwalaz”, a finn „kala” is halat jelent. Ugyanakkor a görög „hal” egyenlő a sóval. Többek között Manilius Astronomica-jában is megjelenik a Cet az életadó sóval kapcsolatban. Manilus szerint, akit a Cet asztrológiai szempontból befolyásol, az óriási sólepárló telepeket lesz képes építeni a tengerparton.
Tehát a Cettel kapcsolatban megjelenik a kő és a só, mint szilárd szubsztanciák. Ahogyan megidézzük, hogy a Plútó belemegy ebbe a csillagképbe, megérezhetjük ezt a merevedést tagjainkban. A szilárdulás a testünkre és materiális közegünkre hívja fel a figyelmet, melyet át kellene szellemesítenünk. 
Azt lehet mondani azonban, hogy a legfontosabb jelentés az alvilágot, a pokolt hangsúlyozza számunkra. Ez Androméda történetében is tetten érhető, de ismerjük a Bibliai történetet is Jónás prófétával. Jónás történetében egy olyan nagy tengeri halról van szó, amiben Jónás magát a pokolt tudta érzékelni. „…és Ő hallott engem a pokol gyomrából kiáltani…” (Jónás 2.2.)
Más források szerint, már Androméda története előtt is egy furcsa és kegyetlen tengeri kreatúrát láttak a Cetben, mely valószínűleg először még az Eufráteszi mitológia Tiamatjával volt azonos, melynek másik formája, megjelenítője a Sárkány (Dracon) az égen. Sokszor jelenik meg a Cet Sárkány ábrázolásban is, nem csak bálnaszerű nagy halként, szörnyként.

A harc…
Az előző fejezetben már szó volt a szellemi tanításokban szereplő háromféle ellenerőről. A csillagképi ábrázolásokban azt láthatjuk, hogy a kígyó lehet leginkább kapcsolatban Luciferrel. A későbbiekben szó lesz még ezekről a kígyókról, de már itt fontos megjegyezni a Kígyótartó és a Herkules csillagképet, melyekben a főszereplő „hősök” a kezükben tartják a kígyókat. Ez legnagyobb valószínűséggel azt mutatja, hogy a kígyó megszelídítése számunkra (vagyis a mi korunkban) elérhető, megvalósítható. Az Ahrimáni lények (szellemi kutatók ide sorolják a Sárkányt, a fentebb említett Északi Vízikígyót és a Cetet) viszont mindig elhatároltan jelennek meg, vagy pedig úgy, hogy az emberi alak rájuk lép (lásd Herkules). Ez leginkább azt mutathatja számunkra, hogy ezekkel az ellenerőkkel még harcolnunk kell, megváltásuk egy későbbi időszakban történhet csak meg. Az aszurák képi minőségéről, és így csillagképekre is vonatkoztatható megjelenéséről szellemi forrásokban nem találtam érdemleges leírást ezidáig. Az indiai mitológiában megjelennek egy óriási háromfejű kígyóval kapcsolatban emberalakú démonokként, akik a kígyó segítségével szeretnének az óceánból örökélet-italhoz (Amrita) jutni. Az égen ilyen aszurákkal azonosítható démonemberekről nem tudok.
Elképzelhető, hogy a csillagképekben mindhárom ellenerő elkülönülten nem jelenik meg. A Kígyó és a különböző Szörnyek számunkra egyfelől együttesen jelképezik az Istenivel szembeni Gonosz erőket,  másfelől a „Gonoszon belül” a két „típus” jelölheti számunkra a Gonosszal szemben felvehető magatartásunkat: a megváltásra (kígyó, Lucifer) és a harcra (szörny, Ahrimán és aszurák) törekvést.

Ennek megfelelően a Szűz és a Cet viszonylatában az olyan ellenerőkkel lehet dolgunk, melyekkel szemben harcot kell vívnunk.
A képekben elénk tárul, hogy az emberiség isteni képének keresése, az élet rejtélyének felkutatása, az emberi lény és az univerzum tudatos megértésének lehetősége a sötétség hercegei által akadályozva, fenyegetve van.
Ugyanakkor más mitológiai képek is kisérik a Cet és a Szűz csillagképet. A Cet és a Hydra Typhon származékai, akit végül Horusz győz le. A Hydrát Herkules, a Cetet pedig Perzeusz győzi le. Mivel feltételezhetjük, hogy az ellenség kreatúrái azonosak a káldeus Tiamattal, a nagy világsárkánnyal amely romlást hozott az emberiségre és az univerzumra, tudhatjuk, hogy őt végül a Napisten, Marduk győzte le. Ebben a képben rejtőzik a nagy ősképek eredete is, mint a Szt.Mihály és Szt.György küzdelme a sárkánnyal. (Elisabeth Vreede például Perzeuszban látja Szt.Mihály égi képét.)

Ez a Plútó útja által kihangsúlyozott egyik feladat: megmenteni az ember kozmikus lelkét, az ember isteni képét (~Szűz) a szellem ellen ható erőktől (~Cet).

 
(folytatás a III. részben)

Budapest, 2010. november

Felhasznált irodalom:
Rudolf Steiner: Történelmi szimptomatológia
Robert Powell Ph.D.: Hermetic astrology
Peter Orban: A Plútó
Robert Powell Ph.D.: The Sign of the Son of Man in Heaven